Továbbra is nagy számban vannak olyanok, akik nem rendelkeznek a személyi jövedelemadójuk 3,5 százalékának sorsáról, nem ajánlják fel a civil és egyházi szervezetek számára, így tetemes összeg marad az államkasszában, melyet nagy eséllyel nem a helyi közösségek érdekében használnak fel – hívta fel a figyelmet Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere arra kérte a megyeszékhely és közvetve Háromszék lakóit, hogy éljenek a jogukkal, a lehetséges kedvezményezett szervezetek ugyanis hasznos tevékenységet folytatnak, és megérdemlik a támogatást.
Antal Árpád szerint tavaly a sepsiszentgyörgyiek 2,6 millió lejről rendelkezhettek volna, de ebből csak mintegy 1,6 millió lej jutott el a civil szervezetekhez, azaz egymillió lej az államkasszában maradt. Az elöljáró szerint minden olyan összeget, amely a központi költségvetésben landol és nem kerül át a helyi civil szervezetekhez, nagy eséllyel nem a helyi közösség érdekében használ fel Bukarest. A polgármester rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgyön sok aktív civil szervezet működik (például tanintézetek alapítványai, a szociális szolgáltatások, a sport területén működők, az egyházakhoz kapcsolódók vagy különböző mozgalmak), amelyek közösségi szempontból igen hasznos, esetenként hiánypótló tevékenységet folytatnak, és mindenképp megérdemlik a támogatást. A személyi jövedelemadó 3,5 százalékának a felajánlása egy egyszerű, fontos és hatékony módszer erre. Ezért kérnek mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel.
A polgármester kérését annak kapcsán fogalmazta meg, hogy május 27-e a határidő, míg a magánszemélyek átirányíthatják a 2023-as jövedelemadójuk 3,5 százalékát a civil szervezetnek. Újságírói kérdésre Antal Árpád azt is ismertette, hogy megyeszinten az elmulasztott felajánlások nyomán az államkasszában maradt összeg nagyjából kétszerese a sepsiszentgyörgyinek.