Grammy-díjak

2009. február 10., kedd, Magazin

Öt-öt Grammy-díjat nyert az 51. Grammy-gálán Robert Plant és Allison Krauss a Raising Sand, valamint Lil Wayne Tha Carter III című albuma. A brit Coldplay együttes három díjat kapott, köztük az év daláért és az év rockalbumáért. Plant és Krauss az év felvételéért és az év albumáért járó fődíj nyertese. A sztárok sokaságát felvonultató gálát közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban rendezték a Los Angeles-i Staples Centerben.

Lil Wayne-nek öt díj jutott a nyolcból. A Coldplay együttes Viva La Vida című dala a legjobb dal lett, albuma pedig a legjobb rockalbum, s elnyerte a legjobb pop teljesítmény Grammyjét is. Robert Plant, a Led Zeppelin egykori frontembere Allison Krauss bluegrass énekesnővel közösen az év felvétele és az év albuma mellé egy-egy pop-, country- és folk-trófeát is elvitt. Egy-egy pop- és rockdíjat nyert John Mayer. Díjat nyert többek között a Metallica, az Eagles, a Radiohead, a fiatal Adele ― ő lett az év felfedezettje is ―, Duffy, Jennifer Hudson, Bruce Springsteen, Kanye West és Estelle közös rap-produkciója. A 84. évében járó, a nyáron Budapestre készülő B. B. King bluesénekes és gitáros erős mezőnyben (Buddy Guy, Pinetop Perkins előtt) nyert Grammyt a hagyományos blues kategóriában. A kortárs blues legjobbja Dr. John lett. A rhythm and blues kategóriákban Alicia Keys, Mary J. Blige és Al Green lemeze nyert.

A dzsessz legjobbjai között volt Randy Brecker, Cassandra Wilson, valamint Chick Corea és Gary Burton lemeze. A country-díjak nyertesei között szerepel Carrie Underwood, Brad Paisley és George Strait neve.

Száztíz kategóriában osztanak Grammy-díjakat. Az elismerés gazdája a Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiája (NARAS), az általa felkért szakemberek (zenészek, producerek, zeneipari személyiségek) döntenek a díjazottakról. A lemezek listás helyezése, a közönség véleménye nem befolyásolhatja véleményüket. Olyan lemezek közül választhattak, amelyek 2007. október 1. és 2008. szeptember 30. között jelentek meg.

Már a díjkiosztó előtt átvehette életműdíját a Four Tops együttes, Neil Diamond pedig az emberiség problémáinak megoldását segítő zenei tevékenységéért kapott MusiCares díjat.

A Grammy-gálát idén is a CBS-TV közvetítette. A fellépők között volt a Coldplay, a U2, Paul McCartney (Dave Grohllal, a Foo Fighters dobosával), Al Green, Justin Timberlake, Katy Perry, Taylor Swift, Stevie Wonder, Neil Diamond, Estelle és Kanye West. Fellépett volna a Grammyre is jelölt Chris Brown, de állítólag egy nőt bántalmazott, ezért rendőrségi vizsgálat indult ellene. Brown távolmaradása miatt nem szerepelt a gálán barátnője, Rihanna sem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-02-10: Magazin - x:

Londonban tarolt a Gettómilliomos

A Slumdog Millionaire (Gettómilliomos) című, Danny Boyle rendezte brit―indiai alkotás gyűjtötte be a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) igen megbízható Oscar-előrejelzőnek is tekintett legfőbb elismeréseit a vasárnap esti fényes londoni díjkiosztón, bár a film főszereplője végül díj nélkül távozott a rendezvényről.
2009-02-10: Közélet - x:

Ciprusi vendégmunka — modern rabszolgaság? — Farcádi Botond

A ciprusi benzinkút előtt
A modern rabszolgasághoz hasonlít a ciprusi vendégmunka: minden azon múlik, milyen földesúrhoz kerül az ember — vallja Luka András, aki közel egy évig benzinkutasként dolgozott Pafosz város közelében. Noha nem bánja, hogy kipróbálta a vendégmunkási sorsot — hiszen pénzt szerzett, és rájött például, hogy kevesebb stresszel is lehet élni —, a fiatalember legközelebb turistaként szándékszik visszatérni a szigetre. Tapasztalatairól mesélve hangsúlyozta: vigyázniuk kell a külföldre készülőknek, a munkaközvetítő ügynökségek által lefestett kép nem mindig egyezik a valósággal, ha pedig gondok adódnak, az aláírt szerződés sem számít túl sokat, többen nagyon rövid idő múlva kénytelenek hazatérni, márpedig az komoly anyagi veszteséget jelent.