Ne engedjük el a fülünk mellett a fontos hírt: a Krónika kommentárja szerint (2009. február 6—8.) Traian Băsescu államfő Budapesten a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjújában leszögezte: ,,Senkinek sincs szándékában megtörni a tömbmagyar vidékeket a Romániában tervezett közigazgatási reform keretében." Az államfő elképzelése szerint — amennyiben lehet — tiszteletben kell tartani a történelmi régiók határait. ,,Egészen konkrétan: nem fogjuk szétválasztani a jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyét. Ez egy tiszteletbeli ügy is a romániai magyar kisebbség irányában. Nem fogunk ilyent tenni."
,,Soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön" — jelentette ki ugyanő újságírói kérdésre ugyancsak a magyar fővárosban. A nem államfőhöz méltó és az elemi diplomáciai érzék hiányáról tanúskodó nyegle szöveget nyomatékosította is: ,,Azt elmondhatom, mikor: soha, mivel Románia szuverén és egységes nemzetállam." Erre is rátett még egy lapáttal: ,,Románia soha sem fogja elismerni a kisebbségek kollektív jogait, de támogatja a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok egyéni jogait."
Ugyanazok közül az ajkak közül kibuggyant két, egymásnak ellentmondó szöveg. Melyiknek higgyünk?
Természetesen, egyik kijelentésnek se, de véssük emlékezetünkbe a fennebb idézett, a bárdolatlan kijelentést szépítő szöveget: ,,...tiszteletben kell tartani a történelmi régiók határait (...), nem fogjuk szétválasztani a jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyét".
Ez a ,,nem lesz soha területi autonómia" ellentéte, amennyiben nem bántják Székelyföld valós entitását, földrajzi, adminisztratív, históriai és kulturális egységét, nem faragnak le róla peremrészeket, mint ahogyan ezt eddig tették — Gyimes völgye, Tölgyes és vidéke, Úz völgye stb. —, és ha betelepítésekkel, vezetői tisztségek kisajátításával nem lazítják fel Székelyföld etnikai arányait, akkor minden rendben. Az ,,autonómia" szót némelyeknek kerülni lehet — nekünk nem! —, mint ördög a tömjént, de a tervezett romániai modernizáció, a rendőrség, az iskolák, a kórházak, a kulturális intézmények és sok minden másnak a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalása, a költségvetés ésszerű és arányos leosztása biztos alapot teremtene ahhoz, hogy a földrajzi-etnikai térségek önálló, autonóm életet éljenek, az önszerveződés eszközét a közösségi boldogulás megteremtésére fordítsák.
Tudnunk kell viszont, hogy hol élünk. A Traian Băsescu-féle szépítő és udvarló szövegek, amelyekkel az előző durvaságokat ellenpontozza, annyit érnek, mint az 1919-es gyulafehérvári fogadalmak s az ezt követő arcpirító, kisebbségeket tipró és bomlasztó törvények. Tapasztalhattuk egyébként, hogy nemcsak az egyén szavahihetősége kérdőjeles, hanem a lenti, a vidéki kivitelezéséé, a végrehajtásé is. Itt a friss példa: a székelyföldi vezetői tisztségek megkaparintásának szándéka.
Mindezek ellenére véssük emlékezetünkbe, és képzeletben hímezzük székely zászlóinkra, amelyeket újfent üldözni kezdtek: ,,nem fogjuk szétválasztani a jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megyét".
