Olaf Scholz szánalmas bukdácsolása

A legkézenfekvőbb válasz az, hogy ezen országok vezetői egyrészt elszakadtak a mindennapok valóságától, és az őket megválasztó emberek alapvető érdekeivel szembemenve globalista érdekeket képviseltek, mi több, ezeket megpróbálták lenyomni az emberek torkán. Ugyanakkor Németországban olyan elképesztő kijelentés is elhangzott, nem másvalaki, hanem egyenesen a külügyminiszter szájából, hogy számára Ukrajna fontosabb, mint a németek érdeke, és nem érdekli őt, a szavazói mit szólnak ehhez. Az eredményekből azt látjuk, hogy a németek nem díjazták e kijelentését.

De ha vetünk egy pillantást Olaf Scholz német kancellár tevekénységére, amióta kezébe vette az országot, azt látjuk, hogy nem volt képes határozottan kezelni az ukrán háború miatt beállt német válságot, sőt, nem túlzok, ha balfácánként írom le, főleg annak tükrében, hogy legtöbb elemző szerint vagy tudott előre az Északi áramlat felrobbantásának tervéről, vagy pedig utólag úgy tett, mintha nem tudná, hogy mi történt és ki volt az elkövető.

Volt néhány furcsa próbálkozás a német média részéről, hogy utánajárjanak, mi történhetett, de lényegében semmilyen hihető vagy reális eredményre nem jutottak. Olaf Scholz pedig valójában meg sem mukkant ezzel kapcsolatosan, holott az olcsó orosz gázról való levágásuk a német gazdaság nagyon jelentős hanyatlását idézte elő, a Politico most már nemes egyszerűséggel Németországot Európa beteg emberének nevezi. Az ipar stagnálására rátett egy lapáttal a zöldek által nagyon erőszakosan követelt és a német kormány által elfogadott zöld fordulat, valamint a gazdákra kivetett extra adók, amelyek kiváltották a mezőgazdászok haragját, akik heves tiltakozási hullámokban fejezték ki nemtetszésüket a német kormány ez irányú megszorításaival szemben, hiszen a hatalmon lévők a gazdaságból hiányzó összegeket a gazdákra kivetett extra adókkal szerették volna helyettesíteni.

Ugyanakkor az nyilvánvalóan felbőszítette a németeket, hogy miközben nekik egyre jobban meg kellett húzniuk a nadrágszíjat, addig Németország rendszeresen milliárdos pénzügyi ellátmányokat küldött Ukrajnába, tulajdonképpen a németek biztosították idáig a háború alatt az ukrán állam működéséhez a pénzügyi feltételeket.

Ezzel párhuzamosan erősödött az AfD, a német politikai elit meg a helyzet orvoslása helyett azzal próbálkozott, hogy alkotmányellenesnek nyilvánítsák a pártot, és lényegében a betiltását, törvényen kívül való helyezését szerették volna elérni. A titkosszolgálatok fokozott megfigyelés alatt tartották a migránsellenes pártot, és ennélfogva nyilvánosságra került egy olyan gyűlés anyaga, ahol az AfD vezetői a bevándorlók tömeges deportálásáról beszélgettek. A német politikai elit – élén Scholz-cal – úgy válaszolt erre, hogy összehívtak egy tüntetést, és előállt az a teljesen abszurd helyzet, hogy Scholz felszólalt egy tüntetésen, ahol elítélte a bevándorlók deportálását. Ennek ellenére később a TikTokot ellepték az „Auslander raus!” videók, és virálissá vált egy felvétel, ahol német fiatalok egy buliban ezt kiabálják.

Tehát egyre nyilvánvalóbb, hogy Scholznak sem a gazdasági, sem a bevándorláspolitikáját, sem az ukrán háborúval kapcsolatos politikáját nem díjazták, a CDU első helyre kerülése számomra azt mondja, hogy a németek hiányolják a határozott merkeli gazdaság- és külpolitikát, az AfD előretörése pedig azt, hogy elegük van a bevándorlásból.
 

Macron csapongásai és ellentmondásos narratívája

Franciaországban hasonlóan magas bevándorlási rátákat jegyeznek, és hogy az ország milyen irányba halad, jól mutatja az, hogy Macron gyakran posztol arabul is az X-en. Rájött ugyanis arra: ha egy üzenetet el akar juttatni a franciaországi arabokhoz, akkor arabul kell posztolnia azt. Sajnos, azt kell mondanom, hogy Marcon csak beszél, de igazából érdemben soha nem cselekszik. Akkora kilengések vannak a politikai narratívájában, hogy azt lehetetlen lenne gyakorlatba ültetni. Soroljunk fel néhányat.

Macron beszélt Európa politikai autonómiájáról, de valójában az élen jár minden amerikai kérés teljesítésében. Macron volt az, aki folyamatosan azt mondta, Putyint nem szabad elszigetelni, tárgyalni kell vele. Ugyanez a Macron nemrég kijelentette, hogy NATO-csapatokat kell küldeni Oroszországba. Ezzel szemben Marine Le Pen, akit az európai elit egyébként mindenféle csalási perekkel próbált lejáratni, azzal állt elő, hogy az ország lépjen ki a NATO-ból. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Franciaországnak a saját nagyvárosai utcáin sem sikerül rendet tartania, akkor kérdés: mégis miért gondolják azt, hogy érdemben befolyásolni tudják az ukrajnai háború menetét?

Borítékolható, hogy az előrehozott választások Marine Le Pen pártjának kedveznek, ezért a francia politikai életben változások állhatnak be. Ugyanakkor ez nem fog egykönnyen vagy hamar menni. Hallottam egy nyugati elemzőt, amint nyugalomra int mindenkit, és felidézte, mennyire rettegett mindenki Giorgia Meloni színre lépésétől, aztán az olasz miniszterelnök végül beállt a sorba és a globalista elit érdekei mentén politizál. Kérdés, hogy Le Pen is így tesz-e majd.

A nyugati államoknak igazából azt a kérdést kellene feltenniük maguknak: annyira túlhaladott-e a helyzet Nyugat-Európában, hogy a vezetők kicserélése változást hozhat, vagy pedig az új vezetők maguk is a helyzetből adódóan kényszerpályára kerülnek? A politikai változás gyors, a politikai cselekvések hatása a társadalomban lassú. Mindenesetre az európai polgárok nagy része nagyon rossz jegyet adott a jelentős államokban a vezetőknek. Hogy ez mire lesz elég, meglátjuk. De azért beszédes, hogy az egyik francia szuverenista erő neve: Reconquest (Visszahódítás).

Benkő Erika

(A szerző politológus, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője.)