Az óvodások népi dal- és gyermekjáték-találkozójának adott otthont a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Ház. Az eseményen a helyi gyermekek mellett a környékbeli települések ovisai vettek részt.
Telt ház volt a kézdiszentléleki művelődési otthonban, amelyet népi ruhába öltözött, csillogó szemű óvodások népesítettek be az óvónénijük kíséretében. Az óvodások népi dal- és gyermekjáték-találkozójának ezúttal a Perkő alatti település adott otthont, a fő szervező szerepét pedig Bartók Enikő Mária óvónő vállalta.
„Ez az esemény hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermekek pozitív élményeket szerezzenek, miközben megismerik és megszeretik a népi kultúra elemeit. Ugyanis a népi játékok a hagyományos népi kultúra részei, melyek általában szájhagyomány útján terjedtek generációról generációra. Ezek a játékok különösen fontosak voltak a falusi közösségekben, ahol az emberek közösen töltötték szabadidejüket és fontos volt számukra a közösségi élmények ápolása” – mondotta a rendezvény fő szervezője megnyitóbeszédében. Közösségépítés, csapatmunka, mozgás, kognitív képességek fejlesztése – ezért fontos ez a szerveződés, ugyanis ezeket mind fejleszti, de ugyanakkor a kulturális identitást is erősíti – hangsúlyozta. Felelevenítette azt is, hogy Kézdiszentléleken néhai Gergely Katalinnak és Gergely Zoltánnak köszönhetően mélyen meggyökerezett a néptáncmozgalom, és mára világszerte ismertté vált a Perkő Néptáncegyüttes révén.
A megnyitóbeszédet követően az Apor István-iskola dalnokai ünnepi dalcsokorral köszöntötték az egybegyűlteket, majd a kézdivásárhelyi Manócska, Bambi és Csipkerózsika, a helybeli Hangyaboly és Pitypang Óvoda növendékei, a kővári, ozsdolai és esztelneki óvodások léptek színpadra, miután Zakariás Ágota óvónő a részt vevő gyerekek közreműködésével sorsolás révén eldöntötte a fellépési sorrendet.