Akkor, zöldfülű tanoncként örvendtem csupán, hogy része lehetek ennek az izgalmas munkának, egy kamaszlap szerkesztésének, hogy együtt gondolkodhatom vele, velük, hogy maguk közé engedtek, Kónya Ádi bácsi is ott volt Forró László akkori főszerkesztő és Gajzágó Márton kiadó mellett. Bölcs és halk szavú jelenlétével azóta sok mindenre megtanított, nemcsak szakmát, hanem világlátást, nyitottságot, emberséget, türelmet és kitartást is próbáltam ellesni tőle. A mi cimborás univerzumunkban nem volt pihenőpont, megnyugvás, a jövő évi megjelenésben soha nem lehettünk biztosak, de a Konsza Samu utcai ház szobájában vagy teraszán beszélgetve mindvégig eltörpültek a lapkiadás körüli anyagi gondok, a létbizonytalanság, mert a lényegről esett szó, legtöbbször, hogy miről szóljon a következő szám. Kezdetben ilyenkor szerre kerültek le a könyvek a polcokról, megsárgult lapúak is, és hamar rájöttünk, hogy egyszerűbb a szkennert odavinni, mint három zsák könyvet, a havi Barangoló-illusztrációkat átcipelni a szerkesztőségbe.

Hogy kije (volt) Kónya Éva a Cimborának, azt mi páran, mai szerkesztői már egy ideje pontosan tudjuk. A figyelemzavarossá digitalizálódott világban szinte hihetetlen, hogy egy kamaszlap rovata negyedszázad után is a legszínesebb, legfrissebb, mindenki kedvence tudott maradni. Hogy bármennyire is gyorsan változik körülöttünk minden, létezik az a hang, amely érvényességéből mit sem veszít, megszólítja a gyerekeket, bevonja, mert a sok helyről összeboronált tudnivalókat gazdagon illusztrálva, röviden, de pontosan adja vissza. Miközben több ízben is átgyúrtuk a lapot, „fiatalítottuk”, alakítgattuk a szerkezetét, elhagytunk rovatokat és újakat indítottunk, egyvalami mindig biztos volt: a Barangolóhoz nem nyúlunk, az úgy tökéletes, ahogy van. Néhány éve már időnként felvetette, hogy ideje lenne abbahagynia, de nem lehetett, hiszen mi, a maradók még nem tudtuk megfejteni ennek a színes kaleidoszkópnak a titkát, amelyet több mint kétszáz lapszámon át csiszolt érdekesebbnél érdekesebb témák közt barangolva, azzal a tudással, amely csak a lényeglátók sajátja: kevés szóval sokat mondani. Mostanáig ő volt az, micsoda ellentmondás, aki a legrégebb része a szerkesztőségnek, és mégis legfiatalabb mindannyiunk közül, az ős-fiatal, a lényeglátó.

Új időszámítás kezdődik a Cimbora életében, de sokáig segít még Éva néni féltő tekintete, meleg mosolya, elfogadó bölcsessége, amely nélkül ma nem is létezhetne ez a lap. Pótolni hogyan is próbálnánk, amit tehetünk, folytatjuk a feldolgozását, és honlapunkon elérhetővé tesszük azt a nagyon gazdag és nagy tudásanyagot, amelyet hasábjainkon hátrahagyott.

Farkas Kinga