Ismét lehet jelentkezni Sepsiszentgyörgy önkormányzatának gyakornoki programjára, a lehetőséggel egyetemi hallgatók élhetnek, vagy olyan fiatalok, akik nemrég fejezték be egyetemi tanulmányaikat – közölte a városháza.
A július közepén rajtoló program révén az érdeklődők a polgármesteri hivatal irodáiban, az alárendelt intézményekben és az alpolgármesteri kabinetekben nyerhetnek betekintést az önkormányzati munkába, a napi tevékenységek révén új ismereteket, tapasztalatot szerezhetnek, de akár a rendezvények szervezésébe is bekapcsolódhatnak. A cél az, hogy ezáltal jobb rálátásuk legyen az önkormányzat működésére, olyan tapasztalatot gyűjtsenek a közigazgatás területén, melyet a későbbiekben hasznosítani tudnak.
Jelentkezni június 23-áig lehet: a pályázóknak egy kérést, Europass típusú önéletrajzot, a személyazonossági igazolványuk másolatát, valamint egyetemi igazolást kell beküldeniük a noemi.andrei@sepsi.ro címre. Utóbbi dokumentumnak azt kell igazolnia, hogy a jelentkező egyetemi tanulmányokat folytat, vagy nemrég fejezte be azokat. A fiatalok személyes beszélgetésen is részt vesznek majd, hogy a szervezők érdeklődési körüknek, tanulmányaiknak megfelelően jelöljék ki azt a szakirodát, alárendelt intézményt, ahol a gyakornokságot végzik.
A városháza tájékoztatója szerint a kezdeményezés nyújtotta lehetőséggel 2021-ben 14, 2022-ben 15, tavaly pedig kilenc fiatal élt.