Két hasonló közúti balesetről tájékoztatott a Kovászna megyei rendőrség tegnap. Mindkét esetben hátulról hajtottak bele egy-egy balra kanyarodni készülő gépkocsiba.
Az első eset 5 órakor történt a 11-es országúton, Szentivánlaborfalván. Egy 27 éves fiatalember által vezetett, Maksa felől érkező személygépkocsi belerohant az irányváltás szándékával előtte megállt autóba. Utóbbi jármű 54 éves vezetője megsérült, kórházba szállították. Reggel fél nyolc után a gelencei bekötőúton történt hasonló eset. Egy 22 éves nő által vezetett, Szentkatolna felől érkező személygépkocsi belefutott az előtte lassító, 34 éves férfi által vezetett, balra jelző furgonba. Az ütközés nyomán megsérült a kiskocsi utasa, egy 13 éves lány, akit kórházba szállítottak. Mind a négy érintett sofőrt alkoholszondába fújatták, a műszer nem jelezte szeszes ital fogyasztását. Mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértésért vizsgálati iratcsomót nyitottak. (sz.)