Küszöbön áll a libanoni Hezbollah elleni offenzíva megindítása – jelentette be a zsidó állam külügyminisztere. A tárcavezető megerősítette az izraeli hadvezetés kedd esti határozatát, amely szerint már készülnek a Libanon elleni támadásra. A Hezbollah az elmúlt hetekben szinte mindennap rakétatámadásokat indított Izrael ellen. A zsidó állam kormánya korábban már többször figyelmeztette a Hezbollah vezetőit, hogy amennyiben nem hagynak fel a támadásaikkal, az izraeli hadsereg bevonulhat Libanonba.
A Hamász október 7-i terrortámadása óta Izrael és a Hezbollah többször is lőtt ki egymásra rakétákat, ugyanakkor eddig egy teljes körű háború terve sosem volt az asztalon. Azonban az izraeli külügyminiszter, Israel Katz kedden arról beszélt: nagyon közel vannak ahhoz, hogy megváltoztassák erről alkotott álláspontjukat a Hamász és Libanon kapcsán, hozzátéve, egy teljes körű háborúban a Hezbollahot teljesen elpusztítanák, míg Libanont kemény megtorlásban részesítenék.
Izrael és a Hezbollah között már hetek óta a felfűtött retorika jellemző, ezért is utazott az amerikai kormányt képviselve Amos Hochstein Izraelbe, hogy megpróbálja lebeszélni Izraelt egy újabb háború megindításáról.
Ugyanakkor az Izraeli Védelmi Erők kedd késő este bejelentette, jóváhagyták a dél-libanoni területek elleni támadás tervét, hozzátéve, hogy emellett növelik a határ menti csapataiknak a készültségét is.
Az október 7-i terrortámadás óta a Hezbollah összesen ötezer rakétát vagy drónt lőtt ki Izraelre, hogy ezzel tiltakozzanak az ellen, hogy szerintük a Gázai övezet elleni offenzíva során Izrael népirtást hajt végre a palesztinokkal szemben. A terrorszervezet korábban azt ígérte, ha Izrael leállítja az offenzívát, ők is felhagynak a rakétatámadásokkal – a támadások miatt közel 60 ezer izraelit evakuáltak az ország északi részéről.
Ugyanakkor a tüzet Izrael is viszonozza: reakcióként az izraeli légierő több rakétatámadást hajtott végre Libanon ellen, ennek következtében a CNN számításai szerint október 7-e óta 90 ezer libanoninak kellett elhagynia a lakhelyét.