Választások FranciaországbanNyert a Nemzeti Tömörülés, már összefognak ellene

2024. július 2., kedd, Világfigyelő

A Marine Le Pen által fémjelzett jobboldali Nemzeti Tömörülés nyerte meg a franciaországi nemzetgyűlési választások vasárnap tartott első fordulóját. Tegnap már megkezdődtek a francia politikai erők között az egyeztetések az úgynevezett köztársasági front létrehozásáról annak érdekében, hogy Nemzeti Tömörülés (RN) ne tudjon abszolút többséget elérni.

  • Ünnepel a Nemzeti Tömörülés. Fotó Facebook / Marine Le Pen
    Ünnepel a Nemzeti Tömörülés. Fotó Facebook / Marine Le Pen

Három héttel azután, hogy az európai parlamenti választások eredményére hivatkozva Emmanuel Macron államfő feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki, az RN és szövetségesei minden idők legjobb eredményét érték el a vasárnapi első fordulóban: a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 33,14 százalékát szerezték meg 10,6 millió szavazattal.

Az RN-nek 39 képviselői helyet már az első fordulóban sikerült elnyernie az 577-ből. Második helyen végzett a radikális baloldal, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség, amely 27,99 százalékos támogatottságot ért el, és 32 képviselői helyet szerzett meg az első fordulóban, míg Emmanuel Macron Együtt nevű pártszövetsége megismételte az EP-választásokon elszenvedett vereségét, és a harmadik helyen végzett a szavazatok mindössze 20,04 százalékával. Az elnöki tábor jelöltjei 65 választókerületben kerültek az élre az első fordulóban.

A nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében az 577 választókerületből 306-ban mind a három nagy politikai blokk jelöltjei továbbjutottak a második fordulóba. Jövő vasárnap azonban várhatóan ennél kevesebb úgynevezett háromszög-választás lesz, miután a baloldal és az elnöki tábor jelöltjei közül a friss nyilatkozatok szerint többen visszalépnek egymás javára annak érdekében, hogy megakadályozzák az RN győzelmét. Az RN az első fordulóbeli győzelme miatt olyan helyzetbe került, hogy a relatív többséget vagy akár az abszolút többséget is megszerezheti.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke kijelentette, hogy készen áll pártja győzelme esetén a miniszterelnökségre. „Az államfővel politikai társbérletben dolgozó miniszterelnök lennék, aki tiszteli az alkotmányt és a köztársasági elnök hivatalát, ugyanakkor rendíthetetlen az általunk végrehajtott politikában” – hangsúlyozta Bardella, ugyanakkor megerősítette, hogy csak akkor vállalja a kormányzást, ha pártja megszerzi az abszolút többséget a második fordulóban.

Az esetleges visszalépések miatt – amelyeket ma 18 óráig kell bejelenteni – azonban nem kizárt, hogy sem az RN-nek, sem a többi pártnak együtt nem lesz abszolút többsége.

„Hét napunk van arra, hogy elkerüljük a katasztrófát Franciaország számára” – jelentette ki Raphael Glucksmann, aki az európai parlamenti választásokon a szocialisták listavezetője volt, s aki a második fordulóban való visszalépésre szólította fel azokat a baloldali jelölteket, akik az első fordulóban a harmadik helyen végeztek. Radikális baloldali szövetségese, az Engedetlen Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon ezt azonban csak abban az esetben támogatná, ha az RN áll az első helyen. A baloldali szövetség mindenesetre elítéli a Macron-táboron belüli „kakofóniát”, azt, hogy a tábor egyelőre nehezen tud egységes álláspontot megfogalmazni a második fordulóval kapcsolatban.

Gabriel Attal kormányfő vasárnap úgy fogalmazott, hogy a harmadik helyen továbbjutott jelöltjeit az elnöki többség visszalépteti, és szavazóit „egy olyan jelölt támogatására kéri, aki hozzánk hasonlóan védelmezi a köztársaság értékeit”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 800
szavazógép
2024-07-02: Világfigyelő - :

Tárgyalni kell a konzervatívokkal (Ursula von der Leyen kinevezéséért)

Az Európai Parlamentben való többséghez és ahhoz, hogy Ursula von der Leyent megválasszák az Európai Bizottság elnökévé, párbeszédet kell indítani a konzervatívokkal – nyilatkozta tegnap Antonio Tajani, a néppárti Hajrá, Olaszország vezetője, külügyminiszter.
2024-07-02: Közélet - Fekete Réka:

Végéhez ért a tehetséggondozás első négy éve (Mathias Corvinus Collegium Sepsiszentgyörgyön)

Az itt élő emberek sok-sok nemzedékre visszamenően ismerik a kreativitást, csak másképpen. A találékonyság, agyafúrtság, fifika, leleményesség olyan képességek, amelyeket igyekeztek az MCC kurzusain erősíteni a diákokban, kiegészítve az iskolában megszerzett tudást – ezzel a hasonlattal fogalmazta meg a Fiatal Tehetség Program (FIT) lényegét Talpas Botond, a Mathias Corvinus Collegium Egyesület erdélyi igazgatója a FIT első erdélyi végzőseinek pénteken tartott sepsiszentgyörgyi ballagásán.