LovassportIsmét kitettek magukért a háromszéki versenyzők

2024. július 8., hétfő, Sport

A remek gyergyóremetei idénykezdés után a háromszéki lovasok számára tizenegy dobogós helyezéssel zárult a Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság 2024-es idényének második, benedek-mezői fordulója. Annyira jól ment a hétvégi viadal sportolóink számra, hogy két kategóriában csak Kovászna megyei versenyző állhatott dobogóra. A hat fordulóból és döntőből álló küzdelemsorozat július 20-án Ákosfalván folytatódik.

  • Fotók: Tibodi Ferenc
    Fotók: Tibodi Ferenc

A Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság kilencedik idényének második versenyét szombaton Benedek-mezőn tartották meg, ahol tizenkét, Kovászna, Hargita és Maros megyei lovarda színeiben összesen 109 versenyző harcolt a legjobbaknak járó elismerésért. A háromszéki versenyzők ezúttal is kitettek magukért, hiszen három első helyezés mellett négy-négy második és harmadik pozícióval fejezték be az idei első háromszéki viadalt. Az ügyességi versenyt és a díjugratás 50 centiméteres, 12 év fölötti kategóriáját az árkosi Barabás Lovarda sportolói uralták, olyannyira, hogy a képzeletbeli dobogóra rajtuk kívül más nem „állhatott fel”. A 90–100 centiméteres kategóriában a Napos Oldal Lovardát képviselő Perjessy Zita és lova, Vándor a második lett, az 100–110 cm magas akadályok megmérettetését Albu Petra és Vidame de Montflix (Zonda Lovarda) a második, míg Szabó Anna Rebeka és Varázs (Vadon Lovas Klub) a harmadik helyen fejezte be.

A házigazdák Aranyparipa-díjjal jutalmazták a harasztkereki Farkas Mónikát és Remény lovát (Varázspatkó Lovarda), az elismeréssel pedig a tudatos állattartásra próbálják felhívni a fegyelmet.

 

 

Az eredmények: * ügyességi verseny, 10 év alatt: 1. Veres Nóra / Tábornok, 2. Bokor Vivien / Kócos, 3. Fekete Örs / Yola (mindhárman a Barabás Lovardától, Árkos) * díjugratás, 50 centiméteres kategória – 12 év alatt: 1. Kató Lili / Villám (Vadon Lovas Klub, Benedek-mező), 2. Nyisztor Zsófia / Viktor (Csicser Lovarda, Székelyudvarhely), 3. Barabás Dávid / Zafir (Barabás Lovarda); 12 év felett: 1. Kercsó Beáta / Azír, 2. Hatházi Yvett / Zafir, 3. Ilkei Beáta / Kócos (mindhárman a Barabás Lovardától); 70–80 centiméteres kategória: 1. Ladó Bernadett / Viktor (Csicser Lovarda), 2. Lakatos Emma / Casanova, 3. Karda Réka / Anemona (mindketten a Transilio Lovasklubtól, Mádéfalva); 90–100 centiméteres kategória: 1. Kovács Jázmin / Shila (Remetei Lovasklub, Gyergyóremete), 2. Perjessy Zita / Vándor (Napos Oldal Lovarda, Sepsimagyarós), 3. Szabó Jázmin Mária / Gamma (Astoria Horse Center, Gyergyószentmiklós); 100–110 centiméteres kategória: 1. Kósa Ágota / Bilbo (Remetei Lovas Klub), 2. Albu Petra / Vidame de Montflix (Zonda Lovarda, Kurtapatak), 3. Szabó Anna Rebeka / Varázs (Vadon Lovas Klub).

A 2024-es Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság további versenyei: * 3. forduló, július 20. – Ákosfalva, Varázspatkó Lovarda * 4. forduló, július 27. – Székelyudvarhely, Csicser Lovarda * 5. forduló, augusztus 10. – Nyujtód, Kádár Horse Training Center * 6. forduló, augusztus 17. – Árkos, Barabás Lovarda F döntő, augusztus 23. – Gyergyószentmiklós, XVIII. Székelyföldi Lovas Ünnep.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1313
szavazógép
2024-07-08: Közélet - Bodor János:

Ütközés Kommandó közelében

Tegnap délután három óra körül egy fiatalember által vezetett, Kommandó irányából Kovászna felé közlekedő Fiat nagy sebességgel nekiütközött a 14C jelzésű községi út jobb oldalán álló Dacia Duster személygépkocsinak.
2024-07-08: Sport - :

Nyolc csapat, hatvankét mérkőzés és negyvenöt diadal (Kosárlabda, utánpótlás)

Az U10-es után az U12-es korosztály vette birtokába a costinești-i BTT sportbázist, ugyanis az elmúlt hét folyamán ott tartották meg a tizenkét év alatti lányok és fiúk számára kiírt minikosárlabda-fesztivált. A 232 csapatot számláló mezőnyben nyolc háromszéki együttes képviseltette magát, játékosaink pedig a lejátszott 62 mérkőzésükből negyvenötöt sikerrel zártak és mindössze tizenhetet veszítettek el.