De télen mindenképp nyavalygok, hogy hol van az a nyár? Na, hát itt! Most meg az a bajom, hogy felfő az agyam (bocsánatot kérek megint: maradjunk csak a fejnél!) ebben az elviselhetetlen kánikulában.

Ha az ember ilyenkor nem lehet városon kívül, lehetőleg víz mellett, akkor beáll otthon a hideg zuhany alá. Ez például megoldás ideig-óráig. Továbbá, ha nincs légkondija, akkor van legalább ventilátora (hogy mi a magyar megfelelője, ha van neki, nem találtam), és azzal próbál túlélni. És hálát ad a Fennvalónak, hogy pont most adta fel a kazán, nem azon a mocsok télen. Miközben napok óta várja a szerelőket, csak a mosogatáshoz kell vizet melegíteni, a többi igazán megoldható. Hát nem az imént mondtam, hogy milyen jó beállni a hideg zuhany alá? Azért az élet mégiscsak jól rendezi a dolgokat. Az igaz, hogy télen is akadt már hasonló gond, akkor nem is volt ilyen vidám a helyzet. Lehet, hogy most a szerelők is azért nem sietnek, mert a benti huszonnyolc fok magától is megvan este tizenegykor.

És ha már a kezdeti zsummogásom után elkezdtem mégiscsak a dolgok jó oldalát nézegetni, akkor soroljam tovább. A kimosott ruhák pillanatok alatt megszáradnak, még csak ki sem kell vinni a szárítót a teraszra. De az még jobb, hogy amikor már nem bírsz magaddal, fejest ugorhatsz egy még nyirkos ruhába, és azzal merészkedsz házon kívülre. Mondjuk az sem hosszú távú megoldás, mert kint is pikk-pakk megszárad rajtad. De a sarokig legalább kellemes. Ajánlom, ki van próbálva.

Mit mondjak még? Nem sok értelmes gondolat futja a köröket a fejemben, sajnálom, pedig isten bizony próbálkozom. Csakhogy most már huszonkilenc fokot mutat a hőmérő. Igaz, hogy a ventillátort (az, amely tekeri, forgatja a levegőt, és amelynek nem találtam a magyar megfelelőjét, lehet, nincs is neki…) nem kapcsoltam be, mert a másik szobában van, és ebben a fülledt melegben nincs indíttatásom utánabattyogni. Van baj elég!

De ha a végére jutok ezeknek a rendkívül értelmes gondolatoknak, csak elindulok és elpakolom a szárítóról a ruhákat, amelyeket két órája terítettem ki, és végre a másik szobába érve bekapcsolom azt az akármit, hadd fújjon már rám egy kis valamit, ami a friss levegő illúziójával kecsegtet. És hátha a szemem nem gyullad be, és hátha a szerelőknek is eszükbe jutok holnap. Majd csak elérnek hozzám is. Mert én csak azért is optimista ember vagyok! Amúgy sincs szándékomban fűteni egyelőre, és de jólesik a hideg zuhany! Az ember nézze a pohárnak a tele felét, és akkor máris jobb. Kezdeti nyavalygásom máris köddé vált, éljen a kánikula!

Update (magyarul friss hír, mert ezt tudom): Amióta elküldtem ezeket a nehezen kikínlódott sorokat, a kazán megjavítva. Mondom, hogy csak bízni kell!