Derék dolog, hogy a miniszter úr legalább ki mert állni, és elismeri, hogy 34 év alatt a hanyagság, nemtörődömség ezt a stratégiai ágazatot is rendesen megtépázta, egész pontosan sikerült megfelezni az egykori termelési kapacitást úgy, hogy közben az ország fosszilis és megújuló energia terén gazdag lehetőségek felett rendelkezik. Azaz lenne, miből, csak nem erősen van, mivel, merthogy a román állam vezetőinek kisebb bajuk is nagyobb volt, semmint egy ilyen fontos ágazattal foglalkozzanak. Miközben az európai államok (köztük a sok tekintetben lesajnált Görögország is) kevés kivétellel nagyságrendekkel növelték a termelési kapacitásukat, Romániában gondosan leépítették azt. Csak az elmúlt tizenkét évben közel 10 százalékot faragtak le belőle.

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy csak rombolás történt volna e téren, és ennek következménye a jelenlegi nem túl rózsás helyzet, ám az a kevés, amit tettek a kapacitásnövelés érdekében, az a jól bejáratott fejetlenséggel történt. A cernavodai atomerőmű üzemel. Történt pár beruházás is, főképp magántőkéből, a megújuló energiaforrások hasznosítása terén ezek elég jelentősek, ám összességében ezek képtelenek pótolni azt a kiesést, amit a szénerőművek meggondolatlan leállítása hozott. Utóbbiakat ugyanis úgy vonták ki a forgalomból – külső nyomásnak engedelmeskedve –, hogy senki sem gondolt arra, a másik oldalon is tenni kellene valamit, elvégre a fogyasztás, az igény nemhogy csökkent volna, hanem folyamatosan nő.

A fentiek ismeretében már csodálkozni sem érdemes, hogy az első komolyabb kihívásnál – jelen esetben a lassan két hete tomboló kánikula közepette – kiderül: a rendszer képtelen eleget tenni a szükségletnek. Sebaj, veszünk máshonnan – ez viszont drága, olyannyira, hogy uniós szinten Románia listavezető, azaz itt fizetünk a legtöbbet, ami azt is jelenti, hogy ez az út csak mértékkel járható, elvégre az állam sem Krőzus, bármennyit nem fizethet. És ha leértek a zsák aljára, bizony számolni kell azzal, hogy annyiból élünk, amennyi van, azaz tessék felkészülni, hogy áramkiesések jöhetnek. Elvégre most is csak pótlással lehet biztosítani, hogy mindenkinek jusson.

És hogy a történet kerek legyen, a helyzet még rosszabb lehet, ugyanis a szénerőművek bezárását folytatni kell – Románia erre kötelezettséget vállalt –, az alternatív energiaforrások kihasználása terén legalábbis a közberuházások igen csehül állnak, illetve négy év múlva az atomerőművet is részlegesen bár, de le kell állítani, ami újabb kiesést hoz majd. Tűzoltó módszerek persze léteznek, például az, amit Burduja miniszter is említett, hogy az import csökkentéséért növelik a szénerőművek termelését. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, és meddig lehet ezt játszani, amint az is, hogy mikor érnek a költségvetési zsák aljára, és nem zsonglőrködhetnek tovább a máshonnan vásárlással. Amit egyébként – mondani sem kell – mi fizetünk meg.

Öröm lehet az ürömben, hogy állítólag egy­előre az energiahiány miatti teljes elsötétülés (közismertebb nemzetközi nevén blackout) nem fenyegeti az országot, ám az egyértelmű krízis árnyékában, a hegy alatt fél gőzzel abrakoló döntéshozókat látva ez sovány vigasz.