Ronaldo a király. Szülőhelyén, Madeirán láttam a múzeumát és a szobrát. Előbbi sem volt semmi, de a szobra… Borzalmas. Fénykorában – tessenek megfogódzni – mintegy 94 millió eurót adtak érte az angolok. A mostani Eb-n szépen bemutatta azt, hogy csúcsra feljutni – a tehetség mellett – csak nehéz munkával lehet, de ott abbahagyni és a dicsőség teljében lelépni nem mindenkinek megy. Neki meg egyáltalán. Egyetlen jó mozdulata sem volt a játék hevében, csak szereplés, amatőr színészkedés, grimasz és fintorok. A tizenegyesrúgásoknál már kimondottan izgultam érte, legalább azokat ne hagyja ki, hisz nézi az édesanyja és az egész világ, amelynek egykor istenített ideálja volt. Példaképe sok fiatalnak. Ezért kár érte.

De a német sztár utolsó fellépése sem sikeredett jobban. Toni Kroos a szemellenzős bíró segítségével már az első percekben hordágyra tett egy portugál játékost, majd élete utolsó válogatott meccsén csapatával vereséget szenvedett, és azóta ugyanezt a játékvezetőt okolja a bukásért. Nem túl szép vég.

Ám ők „csak” focisták, nem egy országot, urambocsá!, egy nagyhatalmat vezetnek. Amerikai Joe bácsink még indulni akar. Mégeccel! Így mondta egyik lurkóm, ha nagyon bejött neki valami. Ez nála jópofa volt. Egy állam vezetőjénél ez már kevésbé az. Ám a felelősség nem vagy jórészt nem az övé, hanem a hátteréé. Mekkora drog a hatalom és a pénz!

Az egész világ sorsa a tét tulajdonképpen, de ez csak nekünk nyilvánvaló, a megittasultaknak, a csak saját hasznukat lesőknek nem az. Mi meg elborzadunk egy vulkán kitörésekor, egy hurrikán képeit nézve, pedig igazán rettegnünk a politikai piedesztálon csücsülőktől kellene. No, meg megkérdeznénk, hogy ha egy nyári diákmunkához, egy takarítói munka ellátásához alkalmassági vizsgálat kell, akkor egy kormány, egy ország vezetéséhez miért nem? Hiszen ha ilyen lett volna a történelemben, akkor ma a földi paradicsom csodáit élvezve élhetnénk gondtalanul. Gondoljunk csak elmúlt évszázadunkra: Hitler, Mussolini, Lenin, Sztálin, Ceaușescu, Enver Hodzsa, Pol Pot, Mao Ce-tung, Zsivkov, Rákosi, Kádár, Honecker, Hi Si Minh, Gottwald, Gomulka, Salazar, Franco, Pino­chet, Galtieri, Viola – csak néhány olyan ember (?) neve, akik biztosan elvéreztek volna egy ilyen egyszerű vizsgálaton. Ehelyett meghalt sok-sok millió ártatlan ember.

De térjünk vissza a cseppet sem szelíd mai foci metaforájához. Pepe nem hibátlan valaki. De zakkant világban mégis példakép. Nekem ő az igazi király.

Fotó: Facebook / Pepe