A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot képviselő Benkő Erika mindjárt az elején leszögezte: nagyon fontos lenne, hogy elsősorban magunkban tisztázzuk, mit jelent nekünk az autonómia és miért akarjuk. Számára megmaradásunk, jogaink garanciája – szögezte le, és azért is fontos lenne elérése, mert a román politikai rendszer a leginstabilabb Európában, jogainknak nincs garanciája, egy tollvonással visszavonhatóak. „Figyelembe véve, hogy az EU és a nemzetközi szervezetek hogyan viszonyulnak a kisebbségek sorsához, fokozottan szükség lenne erre a társadalmi szerződésre” – fogalmazott.

Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tájékoztatási alelnöke felidézte, hogy ők 20 éve megfogalmazták az autonómia jogi kodifikációját, létezik egy koherens törvénytervezet, egy alap, ennek a politikai érvényesítésével van a gond, de elismerte, hogy a közvéleménnyel sem sikerült teljes mértékben megismertetniük azt.

Györgyi Attila, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke nem célként, hanem eszközként tekint az autonómiára, mint fogalmazott, ez hatalmas felelősség is, hisz megmaradásunk a mi kezünkben van, Incze Árpád, a Magyarországon tevékenykedő Székelyföldért Társaság elnöke pedig azt kérdezte, miben segíthetnek ők? Meglátása szerint stratégiaváltásra lenne szükség, olyan akciótervre, amely folyamatosan biztosítani tudja a téma ébren tartását és akár ha apró sikerekkel is, de életben tartja a reményt.

Arról, hogy mit lehetne és kellene tenni, elsőként Benkő Erika beszélt. Az autonómia mindenütt a világon a konfliktus megelőzését szolgálta, megvalósításához politikai akarat kell. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak van egy erőteljes nemzetközi lobbija, igyekeznek Székelyföldet Európa és a világ mentális térképén tartani, beszélni kell róla nemzetközi porondon és a román parlamentben – ő ezt tette, amíg képviselő volt –, de nagyon fontosak a civil eszközök, hogy erőt tudjunk felmutatni. Minden eszközt meg kell ragadni az autonómia népszerűsítésére itt, Székelyföldön is, újra kellene éleszteni egy erőteljes civil mozgalmat (a Donald Trumpot támogató, alulról építkező mozgalmat hozta fel példaként és azt, hogy Amerikában egy piros sapka vagy egy fültapasz is állásfoglalás); társadalmasítani kell az ügyet, a szellemi szintről levinni a köz szintjére. „Az autonómia ügyét a civil öntudatosság viszi előre” – hangsúlyozta.

Ferencz Csaba kitért az SZNT paradox helyzetére: egy civil szervezet, amelynek politikai célkitűzése van. Politikai eszköz nincs a kezükben, kiszolgáltatottak annak a politikumnak, amely az azonnali haszonszerzésben és nem a hosszú távú gondolkodásban érdekelt, ez pedig az autonómia esetében nem működik. Számos különféle kezdeményezésük volt, példaként az azóta népszerűvé vált székely zászlót említette, de beszélt európai polgári kezdeményezésükről is és nyomásgyakorlásra szólította fel a romániai és magyarországi politikai elitet, tegyenek azért, hogy az EB elfogadja a nemzetségi régiók gazdasági fejlődését szavatoló indítványukat.

Többek hozzászólásában is felmerült a pénz hiányának kérdése, hogy anélkül nehéz a hatékony cselekvés. Benkő Erika azonban leszögezte: az autonómia kérdése nem pénzen múlik, hanem a hiten, reményen és felelősségen. Meglátása szerint felelőssége van például a szellemi elitnek is, és nagy gond, hogy Székelyföld autonómiájának nincs egy olyan magas fokú szellemi műhelye, amely mellé odaállítható lenne a társadalom.

Ferencz Csaba szerint a szellemi elit távolságtartása azzal is magyarázható, hogy az egyetemeken oktatók nagy mértékben függnek a politikumtól, így szerinte elsősorban a politikai elit felelőssége, hogy nem tudunk előrelépni az autonómia megvalósításában. Az SZNT nem tehet egyebet, következetesen képviseli az ügyet és bízik benne, előbb-utóbb sikerül megteremtenie a közösségi igényt, miként annak lehetőségét és kényszerét is, hogy a politikai elit teljes mellszélességgel az autonómia ügye mellé álljon. Mert, ahogy a közönség soraiból Kalmár Ferenc miniszteri biztos is megfogalmazta: félő, autonómia nélkül eltűnik az egyedi székely-magyar gondolkodás, jelleg.