Szép gyermekkor, fiatalság

Az Állomás negyedben a Kézdivásárhely felé tartó vasútátjáró után egy takaros házban keresem meg a Timár házaspárt. Emma néni beszédesebb, ő kezd hozzá életük fonalának felgöngyölítéséhez:

– Úgy nőttünk fel, hogy jártunk templomba, jártunk a táncokba s ottan megismertük egymást. Én setétpataki vagyok, az uram pedig timárokpataki. Ottan egymás mellett vannak a völgyek, azoknak mondják, hogy ilyen patak és olyan patak... Mentünk a táncba és forogtunk, mint a ringlispíl. Szerettünk táncolni. András jó táncos volt. Abban az időben Zerkuláék voltak a muzsikások (Zerkula János híres gyimesi prímás – szerk. megj.) Úgy fájt a lelkünk, amikor meghallottuk a muzsikát! Akkor minden nap a mise után tánc volt. Jöttünk ki a miséről, és mentünk táncba. Az az igazság, hogy nagyon szép volt a fiatalságunk és az életünk is. Csak el kellett hányódjunk. Mi haton voltunk testvérek, kettő meghalt belőlük. Édesapámat Tankó Károlynak, édesanyámat Erzsébetnek hívták. 28 évet volt harangozó Középlokon. Olyan messze laktunk a templomtól! Mi ahogy nőttünk, úgy kellett menjünk segíteni. Azelőtt sokat szőttünk, fontunk, édesanyámnak kellett segíteni. Közösen dolgoztunk. A ház egészen be volt rakva szőttesekkel. Ministráltunk a pap bácsik mellett, a vallásos életbe belenőttünk. Nálunk a Gyimesben nagyon tartják a vallást az emberek. A reggel 9 órás mise a gyermekeké volt, tele volt a templom.

Hogy milyen jellegzetes gyimesi ételeket ettünk? Ünnepkor töltött káposztát, de mindenünk a puliszka volt. Kenyeret csak ebédre adtak a szüleink. Disznót és tehenet tartottak. Így került hús is az asztalra, túró, tej. Édesanyám vasárnap ebédre sokszor készített töltött pityókát, ami úgy készült, akár a töltött karalábé. Az egyforma nagyságú pityókák belsejét kivájta, megtöltötte őrölt hússal és leöntötte tejföllel... hű, de finom volt! Húsvétkor a böjtös napokat meg kellett tartani, ami azt jelentette, hogy negyven napon keresztül egyáltalán nem ettünk húst. De volt aszalt szilva, aszalt körte, készült belőle kompót és ettük a puliszkával. Hatan voltunk testvérek, én is jó húsban voltam, nem éheztünk.

Szép volt a fiatalkorom. Örömmel emlékezem vissza a különböző kalákára: ősszel volt a ganyézó kaláka, a pityókás kaláka, akinek kevesebb volt, annak segítettek. Szombaton esténként jót muzsikáltak. Aztán volt a fonókaláka is, annyian összegyűltünk fiatalok, hogy egy szobába sem fértünk...

A Gyimesekből Sepsiszentgyörgyre

– Hogyan kerültünk Szentgyörgyre? – mereng el Emma néni. – 1968-ban el kellett jöjjünk, mert András katona volt, leszerelt, a deszkagyárnál dolgozott Középlokon. Akkor úgy volt, hogy a fiatalokat behívták katonának, s utána hazaengedték. A legtöbb megnősült. Csaba fiam már meg volt születve, amikor ő katona volt, s én otthon voltam a gyermekkel. Amikor leszerelt, a gyárhoz nem vették vissza, hanem kihelyezték erdőt vágni. Ő azt mondta, hogy nem megyen erdőt vágni. Öcsémmel megbeszélték, s azt mondták, jönnek Szentgyörgyre, ha munkahelyet kapnak, akkor nem megyen vissza. Eljöttek, egy hetet voltak idele, s azt mondta, én hozom a családomat. Kvártélyban laktunk (albérlet – szerk. megj.) egyik helyről a másikra, de ahogy lejöttünk, én is a Szorgalom Szövetkezetnél kaptam rögtön munkát. Tata azoknál a barna ruhásoknál, a baktereknél kapott munkát. Biztatták, hogy menjen a vasúthoz dolgozni. Felvették a vasúthoz a raktárba, onnan küldték Brassóba, kellett egy hat hónapos iskolát csinálni, s akkor fékezőnek tették a vasúthoz. Miután elvégezte az iskolát, a raktárból mehetett a kabinokba, legtöbbet itten a sorompónál, engedték a vonatokat. Mert akkor feljártak a vonattal Bereckig. Legyen hála a jó Istennek, itt laktunk az alsó őrházban, a leányom itten született. A főnök nagyon az uram mellett állott, megtudták, hogy kell lakás, s akkor adták ezt a szolgálati lakást 1973-ban, amelyikben mostan lakunk. Legyen hála a jó Istennek, mindig olyan jó gondviselést kaptunk. Én 1969-től a Local Prod présműhelyben dolgoztam, Piteşti-nek a Dacia alkatrészeket mi préseltük gépen. Nem volt könnyű, férfimunka volt, három váltásban, több mint tíz éven át. Aztán került az IMASA, sok mindent átvettek... Sokáig állatokat, teheneket is tartottunk. Szerettük a gazdálkodást.

A Timár házaspár a negyvenes éveikben – szerettek táncolni

A hosszú házasság titka

A kérdésre, hogy véleménye szerint mi a titka a hosszú házasságuknak, Emma néni kis töprengés után válaszol:

– Hát a szeretet, az egyetértés, a bizalom a családban és egymásban. Nagy dolog a türelem. Mert az embernek vannak nehézségei, s akkor oda türelem kell. Valahogy nem volt veszekedős a természetem. Hála legyen a jó Istennek, hogy ennyit el tudtunk tölteni együtt. Még egy napot, egy órát sem volt úgy, hogy arra gondoljak: felbomlik a családunk, elhagyjuk egymást vagy valami. András bácsinak időskori demenciája van, de tűrünk, amíg tudunk egymásnak. Zsibbad a lába is, mindegyre meg kell járnia magát. A gyermekeink ragaszkodnak nagyon a szülőkhöz. A kicsi fiam is, akár egy lány, jön, bevásárolja a nagyobb dolgokat, rendez minket.

András bácsi mosolyog a bajusza alatt. Keveset beszél, de amit mond, velősen, bölcsen teszi:

– Mi kell ahhoz, hogy egymás mellett kitartsunk? Mindennek a jobb fele. A szavakat át kell rostálni: a darabosát félre s a többit vissza. Csomó ne legyen semmiből, csak sima. S amikor veszekedtünk, tartottunk-e haragot? Hát egy kicsit néztük egymást, hogy te hogy vagy s mint vagy, majd künn maradott minden. Aztán csak jobb lett minden. Mindennek a jobb fele a jobb. Ha az ember tartsa s szaporítsa a haragot, akkor mindenből nagyobb lesz. Ahogy felkerültem a vasúthoz, szigorú embervédelem volt, minden, ami nem oda való volt, elmaradt. Azt mondtuk: légy szíves, csináljuk így, mert így jobb lesz... Nekem még a főnök is így adta a kezét: Timár bácsi, tiszteletem.

Gondviselés a betegségben is

A Timár házaspár nagyon szereti, tiszteli a Szűzanyát, amíg egészségük engedte, sokat jártak Szőkefalvára minden hónap 17-én, csoportosan, autóbusszal a sepsiszentgyörgyi zarándokokkal. És Csíksomlyóra is a minden hónap első szombatján megtartott Mária-köszöntőre. Így amikor jöttek a gondok, bajok, betegségek, nagy erőforrást jelentett a hitük.

Emma néni ősszel megjárta a kálváriát, 12 bordája tört el, amikor egy figyelmetlenség miatt elütötte a vonat. De sikerült felépülni belőle.

– A betegség után is megköszönöm a drága Szűzanyának és az úr Jézusnak, hogy olyan hamar lábra álltam. Az Úr Jézus és a drága Szűzanya megsegített, a baleset után két hónapra fel tudtam állni. Jött Hajdú János pap bácsi minden első pénteken, s azt mondja egyszer: jaj, én most sem tudom elhinni, hogy Emma néni lábra állt! Amikor jött, már lábra voltam állva, nem tudtam eleget imádkozni a Szűzanyához, hogy meg tudtam mozdulni és lábra tudtam állni.

Tizenvalahány éve adta át a pap bácsi nekem a rózsafüzér-társulat vezetését, nekem s Ildikó lányomnak, akkor ő még itthon volt. Megkérdezte, hogy elvállaljuk-e. Azóta végezzük, s pont szilveszterkor mondtam a pap bácsinak, hogy amíg élek, addig nem adom át, mert amíg tudom, addig végzem. Névsort csinálok, hogy ne kavarjam össze, minden hónap első vasárnapján van az úgynevezett titokcsere, amikor Jézus életének különböző történéseiről elmélkedünk a rózsafüzér imában.

Emma nénit nemrég újabb nehézség érte: combnyaktörést szenvedett, protézist kellett tegyenek. Így házasságuk újabb próbatételnek van kitéve, melyben családjuk mellett legfontosabb reményforrás a hitük, a Szűzanyában való bizodalmuk.