Hová tűntek el az emberek vasárnap délután Sepsiszentgyörgy utcáiról? Benézek a színházba. Zsúfolt ház, a terembe nem fértem be. Ez a titok nyitja. Ott voltak az emberek. Benkő Gizella táncoktató, balettmester kis művészei tartottak bemutatót.
Gizi kilép a függöny elé. Csődöt mond a mikrofon. Szerencsére. Technikai ,,tolmácsoló" nélkül emberibb a hang. A Gizié különösen. Közvetlen, kedves, üde az a hang, ,,átöleli" a nézősereget. Köszönt szeretettel — aztán átadja a ,,hatalmat" tanítványainak. Azok élnek is vele. Kicsik és nagyok pillanatok alatt meggyőznek arról, hogy a tánc a test költészete. Oldódik bennünk a velünk hozott szorongás… A mozdulatba rejtett költészet ,,teszi a magáét". Olyan a látvány, annyira friss, üde, olyan a kisugárzása, mint a minket köszöntő hangnak. Tanítványaiban élt a Mester.
Élmény volt. Nagy. Örömmel számol most be erről egy volt ,,tanítványa", aki fehér hajjal nemegyszer érezhette egy-egy táncos szerepre készülve a színházban, időnként ritmusból kiesve, mellé-mellé lépve, a türelemnek, tudásnak és szeretetnek minden buktatón átsegítő szerepét.
