Az ókorban a római hódítások idején az elfoglalt területeken a római katonák és az őslakosok kultúrája, nyelve keveredett egymással, a török hódoltság idején az elfoglalt területeken erőszakkal ugyan, de új közigazgatási rendszert vezettek be. Ha ezeket a folyamatokat nem is lehet a szó szoros értelmében globalizációnak nevezni, tény, hogy több-kevesebb különbséggel ugyan, de hasonló jelenségek. A XX—XXI. században felgyorsuló folyamat, melyet ,,globalizáció" néven illetünk, valójában visszanyúlik a gyarmatosítások korára, hiszen Amerika felfedezésével az európai ember számára rengeteg új lehetőség adódott. Kolumbusz a feljegyzéseiben a karibi térség lakóiról azt írta: ,,A világ legnagyszerűbb emberei, s mindenekelőtt a legnyájasabbak." Húsz évvel később mégis nagy részük halott volt, a maradék vagy rabszolga lett, vagy földönfutó. A globalizáció már hajnalán is a kultúrák közti csere folyamatából a vagyonért és a hatalomért folyó harccá változott át. Ez a régi, lassú folyamat az utóbbi harminc év gyors technológiai fejlődésével nagymértékben felgyorsult, hisz a tér és az idő akadályát legyőzte a technika: létrejött az internet, mely segítségével napjainkban már a világ bármely pontjával kapcsolatba léphetünk néhány gombnyomással. A globalizáció ugyanakkor egy nemzetek fölött átívelő, cégek közti kapcsolat ,,hálója", melynek szálai 2008 közepén összekuszálódtak, és gazdasági válság alakult ki.

A globalizáció fő támogatói szerint (akik rendszerint mamutvállalatokhoz, nagy bankokhoz, médiahálózatokhoz kötődnek) ez egy szükségszerű folyamat, mely megszünteti a világ társadalmi egyenlőtlenségeit, ezáltal magasabb lesz az életszínvonala az emberiségnek. A harmadik világ országai viszont, akik érintettek ebben a kérdésben, épp az ellenkezőjét vallják. A multinacionális cégeknek érdekük a minél nagyobb profit elérése. Ezért sok mindent megtesznek, a gyárakat ott létesítik, ahol olcsó a munkaerő, a hatalmas üzletláncok külföldi élelmiszereket árusítanak, ellehetetlenítve ezzel a hazai termelőket. A televíziókból, rádiókból sugárzott reklámok nem takarékosságra buzdítják a társadalmat, hanem arra, hogy minél többet fogyasszon, ez hosszú távon a természeti kincsek fokozottabb kiaknázásához vezet, hisz többet kell termelni. A mai értelemben vett ,,globalizmus" ideológiája szerint a piaci törvények döntenek mindenről, így a kultúrát is ezek a törvények irányítják. Manapság nem számít, mennyi művészi érték, mondanivaló van egy filmben, könyvben, az a lényeg, hogy hányan olvassák el, hányan nézik meg.

Tudnunk kell, hogy Amerika a globalizáció fő hajtóereje. Az utóbbi időben ott elterjedt egy olyan kultúra, illetve művészetszemlélet, mely szerint egy műalkotás az emberi munka eredménye, a munka értékét pedig a fogyasztó határozza meg vásárlással vagy a vásárlás elutasításával. Ez valamelyest szemben áll a hagyományos európai kultúraértelmezéssel, mely sokkal ,,romantikusabb", a műalkotást az ihlet gyümölcsének tekintette, tehát az ár itt másodlagos szerepet kapott.

Sok gagyi között elveszhet az érték

A globalizálódó világban az előbbi sokkal nagyobb teret kapott, elterjedt a ponyvairodalom, a televízióban a külföldi műsorok leutánzott változatait láthatjuk, vagy a világ megmentésén fáradoznak az akcióhősök. A gyerekeknek szóló esti rajzfilmből sem hiányozhatnak a fegyverek és a vértócsák. A szórakozóhelyeken dobhártyaszaggató gépzenét hallhatunk. A múlt század elején táncházba, esetleg bálba jártak az emberek, ma ,,diszkókba". Az igazi, mondanivalóval rendelkező filmek helyett inkább akciófilmet forgatnak, hiszen arra több ember kíváncsi. Az emberek elfelejtettek olvasni, színházba járni, mert kényelmesebb otthon ülni, és megnyomni egy gombot. Az ősi, hagyományos halott-tiszteletünket Halloween ünnepségekkel alázzák meg, Bálint-napkor tele vannak a városok rózsaszín, szív alakú lufikkal, mintha az évnek csak ezen a napján létezne szerelem. A gyerekek is szívesebben gyilkolják a számítógépen a földön kívülieket egy mese elolvasása helyett. Ezeket a problémákat nem lehet struccpolitikával orvosolni. Az nem vezet megoldásra, hogy bojkottáljuk a nyugati kultúrát. A problémára a megoldást az jelentené, ha az emberek nem csak a hulladékaikat szelektálnák, hanem észrevennék a különbséget egy valódi művészeti alkotás, és egy sikerhajhász termék közt, és értékelnék a valódi művészetet. Ugyanakkor a lakosság felvilágosítása mellett szükség van olyan civil csoportok, társulások működésére, melyek célul tűzik ki hagyományaink ápolását, és szórakoztató módon való továbbadását az utókornak, példának okáért ilyenek a táncházak és a színjátszó körök.

A globalizációnak ugyanakkor van egy uniformizáló hatása is, hiszen manapság már az egész világon sportcipőben és kék farmernadrágban járnak-kelnek az emberek. Ezek a ruhadarabok olcsóvá és elérhetővé váltak, olyannyira, hogy még a szegény országokban is meg tudják őket vásárolni. Manapság már nem nagyon találni mezítlábas koldust, hiszen a globalizáció gyenge minőségű, olcsó, giccses holmik elérését is lehetővé tette. A technikai forradalommal és az amerikai szórakoztatóipar termékeinek beáramlásával rengeteg idegen, jórészt angol szó került be az emberek szóhasználatába. A számítógép-felhasználók, jórészt a fiatalok már nem csak a műszaki kifejezéseket, hanem olyan szavakat is helyettesítenek angollal, amelyek kicserélése nem lenne szükségszerű. Ezek a szócserék már nem csak a számítógépes kommunikációban terjedtek el, hanem az élő beszédben is. Ilyenek például a köszönési formák (szia helyett hello, hi) vagy melléknevek (nagyszerű helyett cool stb.), esetleg főnevek (party). A másik veszélye az internetes kommunikációnak, hogy nagyon sok számítógépen nem lehet beállítani a magyart, mint használt nyelvet. Ez a helyesírás romlásához, úgynevezett ,,ékezettelenedéshez" és nem utolsósorban rengeteg félreértéshez is vezethet. A kisebbségi helyzetben lévő magyaroknak e szempontból talán van egy kis előnyük, hisz van egyfajta ,,immunitásuk", ellenállásuk, ami jó esetben ezekre az idegen szavakra is kiterjed, mert a kisebbségi sors próbára teszi az adott népcsoport önazonosságát a többségi kultúrával szemben, bár az utóbbi időben ezeket a térségeket is elérte a ,,divatszavak" hulláma. Az Európai Unióban viszonylag biztonságban vannak a nyelvek, hiszen senkinek sem érdeke ezen a kontinensen az ,,amerikanizálódás", ennek bizonyításaképpen minden képviselő az anyanyelvén szólalhat fel az Európai Parlamentben. Vannak viszont olyan problémák, melyeket az EU-tagállamoknak saját maguknak kell megoldaniuk. Az országok közti átjárás könnyebbedésével jár a vándorlás megnövekedése a kevésbé fejlett országokból a fejlettekbe. Az elmúlt tizennyolc évben Erdély magyar ajkú lakossága több mint kétszázezer fővel csökkent, ami riasztó. A külföldre telepedett magyarok második, harmadik generációja, kevés szerencsés kivételtől eltekintve, nyelvével együtt magyarságtudatát is elveszti. Fontos az olyan szervezetek létrehozása, melyeknek célja e folyamat késleltetése, és a külhonba szakadt magyarság összefogása.

Javunkra is fordíthatjuk a lehetőséget

Összességében nézve tehát a globalizálódó világban nemzetünk két lehetőség közül választhat. Az első az, hogy homokba dugja a fejét, és elzárkózik a világtól, nem hajlandó tudomást venni a globalizációról, ami hosszú távon nem kecsegtet jó reményekkel. A globalizáció azonban, ha egy más szemszögből nézzük, hatalmas esély a magyarság számára, ez a második lehetőség. Esély, hogy megossza kultúráját a világ valamennyi népével, tanuljon tőlük, ugyanakkor megőrizze nemzeti identitását. Hogy ez miképpen lehetséges ezekben az időkben? A népnek, és főleg a fiatalabb korosztálynak meg kell tanulnia, hogy a népművészeti tárgyakat nem lehet helyettesíteni olcsó, álnépiességet tükröző, giccses alkotásokkal, a népdalt a popdallal és a népmeséinket, mondáinkat holmi szuperhősökkel. Ugyanakkor szükségünk van egy olyan alkotni tudó nemzeti kultúrára, olyan művészekre, akik tudnak újat, merészet és nagyot alkotni. Erkölcsi értékrendünket, melyet a huszadik században a önkényuralmi rendszerek megtépáztak, újra szilárd alapokra kell helyezni, mely támpont lehet az elkövetkezendő generációk számára, hisz a globalizáció nagymértékű morális züllést is hoz magával, melynek ellen kell állnunk. Ebben a folyamatban támaszkodnunk kell történelmi egyházainkra, már csak azért is, mert kultúránk szerves részei, és történelmünkben óriási volt nemzetmegtartó szerepük. Az iskolák szerepe is hatalmas, hisz itt nevelkedik a jövő generációja, azaz csak nevelkedne, hisz rengeteg helyen már csak tanítják a diákokat, nem nevelik. Lelkiismeretes tanerőkre van szükség, akik átadják tudásukat a fiatalabb generációnak, és megmutatják tanítványaiknak a helyes utat. Ahol tudunk, lépjünk fel a népbutítás ellen, hiszen egy olyan társadalom, kultúra, mely minden szennyet megemészt, nem életképes. Nyelvünket használjuk helyesen, egymás közt lehetőleg beszéljünk nyelvjárásban, mert annál gazdagabb egy nyelv, minél több nyelvjárása van. Használjuk ki a világháló nyújtotta lehetőségeket, művelődjünk, ismerjük meg más népek kultúráját, hogy aztán ne tévesszük össze a valódi értékeket azzal, amit ma kultúraként szeretnének eladni nekünk. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb, hogy a család közösségét tiszteljük, és ne csak úgy tekintsünk rá, mint intézményre, hanem elsősorban úgy, mint minden emberi közösség alapjára. Lehetőségünk szerint vállaljunk gyerekeket, és ügyeljünk arra, hogy gyerekeink olyan légkörben nevelkedjenek fel, mely megtanítja őket a szeretetre, és arra, hogy ehhez a néphez való tartozásukat vállalják minden körülmények között. A családon belül kiemelkedő szerepük van az anyáknak, akik összetartják a családot, nevelik a gyerekeket, megtanítják őket beszélni. Az anyanyelv szavunk is jelzi, hogy mennyire fontosak az anyák, akikre az a felelősségteljes feladat hárul, hogy megtanítsák gyereküknek nyelvünket. Mindannyian hálával tartozunk anyánknak mindenért, amit tőle kaptunk. Hálánk kifejezésének egyik eszköze lehet, hogy szépen, helyesen beszéljük azt a nyelvet, melyet megtanított nekünk.

Ezek azok a dolgok, melyeket szerintem egy közösség, egy egyén megtehet szokásaink, kultúránk fennmaradása érdekében, mellyel látványosan gazdagíthatjuk mind az európai, mind a világkultúrát.