Az Ezüstmedvét ­kollektíven kaptuk

2009. február 17., kedd, Magazin

Kollektíven kaptuk a Varga Katalin című film hangtechnikai munkájáért a kiemelkedő művészi teljesítmény kategóriájában odaítélt Ezüstmedvét — hangsúlyozta vasárnap Erdélyi Gábor, aki a Berlinale előző esti ünnepi rendezvényén átvette a díjat.

Az RDI hangstúdió munkatársa — aki több kollégájával együtt közreműködött a Há­romszéken forgatott, Peter Strickland rendező brit—román—magyar koprodukciós filmje hangtechnikai munkájában — elmondta: a véletlennek köszönheti, hogy személyesen ő vehette át a díjat. A berlini nemzetközi filmfesztivál szervezői még múlt pénteken este a stúdióban hívták fel, hogy repüljön ki a német fővárosba, s szavai szerint a hír hallatán még levegőt sem kapott.

,,Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a film hangmérnöke Kovács György" — jelentette ki Erdélyi Gábor, utalva arra, hogy Kovács György most éppen Belgrádban dolgozik, s ezért nem lehetett Berlinben jelen. Ezek után kapta ő a meghívást. Az Ezüstmedve azonban a zeneszerző, a hangmérnök és az egész stáb munkájának, illetve együttműködésének elismerése — fogalmazott az RDI Stúdió hangtechnikusa, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Berlinale versenyprogramjában szereplő tizennyolc film közül mindössze hat — köztük a Varga Katalin — kapott valamilyen díjat.

A magyar hangtechnikus szerint ,,a film mélységeit sikerült a hanggal alázatosan alátámasztani". Ebben nagyon nagy szerepe van a zenének, a hangmérnöki és a hangvágói munkának is. Mindez együtt jelenti az Ezüstmedve hivatalos indoklásában is a sounddesign megjelölést, azaz a hangtervezési folyamatot. ,,Az egész stáb alázatossága alátámasztja: a film szívből született, mert olyan fokon alulfinanszírozott volt, hogy az már szinte szégyen" — jelentette ki Erdélyi Gábor. A berliniek érdeklődését megdöbbentőnek nevezte. Elmondta: a díjkiosztó után az emberek — felismerve őt — hangosan tapsoltak és éljeneztek. ,,Lenyűgöző volt látni, hogy az embereket mennyire érdekelte mindez." Tizenöt éve készít játékfilmeket, s nagyon sokat dolgozott Kovács Györggyel is, akit szinte mesterének tekint. ,,De eddig még soha nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy a film hangja valakit igazán érdekelt volna... Bebizonyítottuk azt, hogy egy berlini fesztiválon — amely egyfajta Európa-bajnokságnak tekinthető — magyar fejjel, magyar gondolkodással igenis tudtunk olyat mutatni, amire büszkék lehetünk."

Az RDI Stúdió hangtechnikusa végezetül úgy értékelte, hogy a Peter Strickland által rendezett Varga Katalin esetében egy hihetetlen emberi és társadalmi dráma összefonódásáról van szó. A Magyarországon élő rendező egyébként Erdélyben öt éven keresztül kereste a helyszíneket, s információi szerint még a családi hagyatékát is feltette erre. A Libra román produkciós cég pedig mellé állt, s finanszírozta a filmet. ,,A magyar kultúráról szól, Erdélyben élő magyar emberekről, akik a filmben magyar nyelven beszélnek. Ők ott őrzik a magyarságukat" — tette hozzá Erdélyi Gábor, büszkén mesélve, hogy édesapja is negyven éven keresztül hangmérnök volt, egyebek között A tizedes meg a többiek című film forgatásán is.

Pietsch Lajos

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-02-17: Magazin - x:

Ezüstmedvét kapott a Varga Katalin

Minden előzetes várakozásra rácáfolva perui—spanyol koprodukciós film nyerte a berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale fődíját, az Aranymedvét szombat este. A Varga Katalin című brit—román—magyar koprodukció a kiemelkedő művészi teljesítményért járó Ezüstmedvét kapta.
2009-02-17: Magazin - x:

Geronimo, az utolsó apacs főnök

Száz éve, 1909. február 17-én halt meg Geronimo, az utolsó észak-amerikai indiánlázadás vezetője, a leghíresebb és legkegyetlenebb apacs vezető, aki azonban végül ,,elnöki közelségbe" jutott. Két évtizedig tartotta rettegésben az amerikai délnyugatot, filmre kívánkozó (és persze többször meg is filmesített) utolsó hadjáratában harmincnyolc emberét majdnem tízezer katona üldözte.