Száz éve, 1909. február 17-én halt meg Geronimo, az utolsó észak-amerikai indiánlázadás vezetője, a leghíresebb és legkegyetlenebb apacs vezető, aki azonban végül ,,elnöki közelségbe" jutott. Két évtizedig tartotta rettegésben az amerikai délnyugatot, filmre kívánkozó (és persze többször meg is filmesített) utolsó hadjáratában harmincnyolc emberét majdnem tízezer katona üldözte.
A mai Arizona államban — akkor még Mexikóban — született 1829. június 16-án, törzsi neve Goyathlay (Ásító) volt. Tizenhat évesen avatták harcossá, ettől kezdve részt vett az apacsok fosztogató rajtaütéseiben. Geronimo soha nem volt igazi törzsfőnök, csak kiváló harcos, akit önként követtek társai, mert hittek abban, hogy különleges képességekkel rendelkezik: képes nyom nélkül járni, gondolatot olvasni, és nem fogja a golyó. 1858-ban mexikói katonák lemészárolták anyját, feleségét és gyermekeit, attól kezdve olthatatlan gyűlölet lobogott benne. Vérbosszúját a mexikóiakon kezdte, majd az amerikaiakra is kiterjesztette, állítólag áldozatai adták neki a Geronimo nevet — ez annak a Szent Jeromosnak a spanyol alakja, akit ellene hívtak segítségül. Két évtizeden át tartotta rettegésben a délnyugatot, tetteit felkapta és kiszínezte a szenzációhajhász sajtó.
1874-ben törzsét erőszakkal Kelet-Arizona egy kopár részére telepítették, s a nyomorgó és becsapott apacsok Geronimo vezetésével portyázni kezdtek. A kivezényelt katonaság üggyel-bajjal helyreállította a rendet, de a nyolcvanas évek elején Geronimo újrakezdte harcát. 1883-ban megadta magát — de csak azért, hogy néhány hónap múlva ismét megszökjön a rezervátumból. Ez alkalommal harmincöt harcos, nyolc fiú és százegy asszony követte, a csapatot öt hónapon és kétezer kilométeren át hajszolta háromezer mexikói, ötezer amerikai katona és ötszáz nyomkereső, de ők újra és újra kicsúsztak üldözőik kezéből. Geronimo 1886. szeptember 4-én megadta magát, s ezzel véget ért az indiánháborúk korszaka. Az amerikai kormány nem tartotta be ígéretét, hogy egy idő után visszatérhet szülőföldjére: Geronimót Floridában hadifogolyként tartották fogva, majd Oklahomába került. Itt megpróbálkozott a ,,fehér ember útjával", felvette a keresztény hitet, és földművelésbe fogott. Sok sikerrel nem járt, egyháza is kizárta, mert szenvedélyes szerencsejátékos volt. Öregkorára ünnepelt híresség lett: fényképeket árusíthatott magáról, indián cirkuszokban és kiállításokon ,,lépett fel", lediktálta emlékiratait, és ott lovagolt 1905-ben Theodore Roosevelt elnök beiktatási ünnepségén. 1909. február 17-én, nyolcvanévesen tüdőgyulladásban halt meg.
Holtában sem nyugodhatott: 1918-ban ellopták maradványait (a tolvajok egyike állítólag a nemrég leköszönt Bush elnök nagyapja lett volna), s koponyája a Yale Egyetemen működő Koponya és Csontok titkos társasághoz került. Idealizált (vagy éppen démonizált) alakja számtalan képregényben, könyvben, filmben bukkant fel, s három város is viseli a nevét.
Vladár Tamás
