Tegnap a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanévnyitó ünnepsége más volt, mint az előző esztendőkben, hiszen beindult az élet az iskola udvarán felépült Vackor Napközi Otthonban, az új tanévet már korszerű, jól felszerelt épületben kezdték a kis óvodások. Az iskolakezdést a kantai Szentháromság római katolikus templomban ünnepi szentmise előzte meg.
Elsőként Fejér Piroska magyartanár köszöntötte a megjelenteket, kiemelten a vendégeket, a szülőket, akik elkísérték gyerekeiket az új tanévben az iskolába, valamint a kilencedikeseket. Az évnyitó ünnepség nyitányaként felcsendült Bródy János Mindannyian mások vagyunk című dala az iskola zenekarának előadásában.
Ezt követően a megjelenteket, volt és jelenlegi tanulókat, aktív és nyugdíjas pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket és meghívottakat Deák Magdolna iskolaigazgató köszöntötte. Elmondta: az új tanévet a líceumi osztályokban 221-en, az idősgondozói posztlíceumi évfolyamon 19-en, a Vackor Napközi Otthonban pedig 71-en kezdik meg, az oktatás negyven pedagógus irányításával zajlik. A két kilencedik osztályban 51-en vannak. „Nagy-nagy öröm számunkra, hogy végre gyakorlóóvodánk, a Vackor Napközi Otthon kis közössége is megérkezett udvarunkra” – mondotta többek között az igazgató, aki azt is bejelentette, hogy az új tanévet az olvasás évének nyilvánítja, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárral közös projekt elindítására készülnek. Az új tanév újdonságai közül kettőt említett, éspedig az elektronikus naplót és az okoslabort. Az utóbbihoz kapcsolódó eszközbeszerzés előkészítése is elindult Tóth Szilárd tanár munkája nyomán, egy 60 000 eurós pályázatról van szó, amelynek kivitelezését egyelőre a 18-as terem felújítása előzi meg – hangsúlyozta az igazgató.
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség részéről Kőmíves Noémi, a tanítóképzőért felelős szakfelügyelő tolmácsolta évkezdő gondolatait, „lelkes tanévet” kívánva, majd a városi rendőrség részéről Bogdan Pietraru altiszt szólt a tanulókhoz. Ezután zenés-verses előadás következett. Verset mondott Csoboth Kinga, Timár Eszter és Deme Katinka Kinga XI. C osztályos tanuló, énekelt Biszak Beáta XII. A és Fejér Ákos Bence XI. C osztályos tanuló.
Az új tanévre Beder Imre református tiszteletes adta áldását. A tanítóképzőben hagyománnyá vált, hogy a kilencedikesek számára mentorokat neveznek ki a végzős tanulók közül. A mentorok a kilencedikesek mögé álltak. Az ünnepség László Attila Ez itt mind az én hazám című dalával zárult az iskolai zenekar előadásában. A közös fénykép elkészítése után a névadó szobra előtt minden osztály külön-külön készített fényképet, majd a tanulók osztályfőnöki órákra mentek.