Tegnap reggel Kézdivásárhely minden iskolájában és óvodájában megtörtént az ünnepélyes tanévkezdés. A diákok zöme előbb szentmisén vett részt, majd az oktatási intézmények udvarán hallgatták meg az első csengőszót és a köszöntőbeszédeket.
A kantai Szentháromság-templomban tegnap reggel nagy volt a forgalom: elsőként a Nagy Mózes Főgimnázium, utána a Bod Péter Tanítóképző, majd az Apor Péter Szaklíceum diákjai is szentmisén vettek részt.
A főgimnáziumban idén 733 diák kezdte a 2024–2025-ös tanévet, köztük 41 előkészítő osztályos. A diákokat és a szülőket Bejan András igazgató is köszöntötte. „Az iskolai év megnyitása nem csupán az oktatás formális megkezdését jelenti, hanem egy új fejezetet is életünkben, amely tele van lehetőségekkel, kihívásokkal és az előző évek tapasztalataiból fakadó bölcsességgel. Az előttünk álló időszakban az értékmegőrzés, az erkölcsös élet és a tanulás iránti elkötelezettség lesznek azok a sarokkövek, amelyekre közösségünk épülni fog. (...) Az iskola olyan, mint egy nagy kaland, ahol mindennap új dolgokat fedezhetsz fel. Ne félj kérdezni és kíváncsinak lenni, hiszen minden válasz egy újabb lépés a felfedezés útján!” – mondotta az iskola igazgatója, aki a szülőkhöz is szólt, arra hívta fel a figyelmüket, hogy szerepük kulcsfontosságú a gyermekeik fejlődésében. „Az iskola falai között zajló nevelési folyamat csak akkor lehet igazán sikeres, ha az otthonról hozott értékekkel összhangban történik. Kérem, támogassák gyermekeiket abban, hogy ne csak tudásukat gyarapítsák, hanem az erkölcs, a felelősség és a tisztelet értékeit is magukévá tegyék. Hiszen ezek az értékek azok, amelyek valódi támaszt nyújtanak számukra az élet kihívásai közepette” – mondotta Bejan András.
A kisiskolások műsorával és az iskola zenekarának fellépésével tarkított ünnepségen Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke, önkormányzati képviselő is szólt a diákokhoz, azt hangsúlyozva: ezen a napon egy csapatként indulnak el a diákok, amelynek minden tagja egyformán fontos.
Az Apor Péter Szaklíceum diákjai előtt Fejér László Ödön szenátor is felszólalt. „Tanuljatok egy jó szakmát – legyen az a mezőgazdaság vagy akár a vendéglátás –, amely egy biztos jövőt, megélhetést biztosít számotokra. Legyetek a legjobbak a szakmátokban! Ha sikeresen zárjátok a tanulmányaitokat, akár itt, a szomszédban működő Minorita Szakképző Központban is várunk, ahol nemzetközileg is elismert turisztikai, vendéglátós vagy kőműves szakképesítést nyújthatunk számotokra” – hívta fel a diákok figyelmét az ingyenes szakképzés lehetőségére.
A Gábor Áron Szakképző Líceum az egyetlen háromszéki szakiskola, amely teljesítette a beiskolázási tervet, minden osztályt sikerült elindítani – tudtuk meg Finna István igazgatótól. Az iskolában 548 diák kezdte meg a tanévet, közülük 160 kezdős. Nappali líceumban 195-en vannak, a szakiskolások száma 168, a többi esti líceumot és posztlíceumot végez. A tanévnyitót 9 órakor kezdték az iskola udvarán, a diákok 11 órától a Boldog Özséb-templomban tartott szentmisén vettek részt.
A Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban összesen 333 gyerek – 95 óvodás, 27 előkészítős és I–IV. osztályos, valamint 211 líceumi diák – kezdte meg az idei tanévet – ismertette Farkas Ferenc igazgató.