Felszámolják a bürokráciát és az intézményeknél való sorban állást, egy egységes online felületen egyetlen kattintással, a nap bármely órájában kiválthatók lesznek a különféle okmányok – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő tegnap a kormányzati felhő egyik összetevőjéről szóló szerződés aláírási ceremóniáján.
Rámutatott: a közigazgatás digitalizációja elsődleges fontosságú, csak így érhető el, hogy az állam valóban a polgárok szolgálatában álljon, és hogy az intézmények ne tekintsék futároknak az embereket; egyúttal felszólította a projekt illetékeseit, a rendszer élesítése előtt győződjenek meg róla, hogy az valóban működőképes, mert „a digitalizációnak könnyítenie kell az emberek életén, nem nehezítenie”. Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter szerint az egységes platform összekapcsolja az állami intézmények adatbázisait, így az igénylőnek nem kell több intézményt felkeresnie ahhoz, hogy megkapjon egy okmányt.