Kós Károly neve a Székely Nemzeti Múzeum 150 éves történetébe aranybetűkkel van beírva, ezért nem csak munkásságának, hanem emlékének ápolását is fontosnak tartja az intézmény, többek között gyermekei életútjának bemutatásával, vezette fel a megnyitót Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Kós András munkássága megkerülhetetlen mérce volt és maradt az erdélyi képzőművészetben, ezt bizonyítja a szobrászt, rajzost, szépírót egyaránt bemutató, összefoglaló jellegű kiállítás, melyet a kolozsvári Bánffy-palota után lát vendégül a Székely Nemzeti Múzeum, ismertette Vargha. Kiemelte, Kós András a maga útját járó alkotóművész volt, nem törleszkedett a hatalomhoz, nem kívánt megfelelni sem személyi, sem művészeti elvárásoknak. Alkotásainak szelíd, nyugodt hangulata szinte gyógyító erővel bír, műveinek tartalmi, esztétikai erénye vitathatatlan, értékelte és értelmezte az életművet.

Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezetője Kós András művészi hitvallásáról szólva kiemelte, a száztíz éve született szobrásznál az alkotás, az esztétika erkölcsi kérdés volt, így érhette el, hogy – nem akármilyen körülmények közt válva művésszé – megtalálja saját útját, olyan alkotásokat hagyva ránk, amelyekkel végérvényesen beírta a nevét a művészet nagykönyvébe. Bár nem vált oly híressé, mint Kós Károly, méltó apja örökségéhez, sommázta a főkonzul.

Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője ismertette, bár a kiállítás összeállításakor egy küzdelmes életpálya bontakozott ki, Kós András művészetére mégis a derű, az időtlenség, a tisztaság a jellemző. A kiállítás társkurátora, Kós Katalin megköszönte édesapja alkotói pályájának összegzését, bizalmát fejezve ki, hogy feljegyzései, vázlatai, levelezése is feldolgozásra kerül, majd néhány emlék megidézésével Kós András emberi arcát elevenítette fel.

A kiállítás megnyitóján Kovács Sára diák kalotaszegi népdalokat adott elő, zárómomentumként Szebeni Zsuzsanna tartott tárlatvezetést.