Piknik helyett őszindítás kerékpáros módra

2024. október 2., szerda, Életmód

A Ciclic Egyesület és a vocalcycle másodszor szervezte meg a BikePiknik névre keresztelt eseményt vasárnap, amelynek a kedvezőtlen időjárás miatt a Benedek-mező helyett a sepsiszentgyörgyi Bábel kiskultúr adott otthont. A kerékpározás szerelmesei érdekfeszítő beszélgetéseknek lehettek szem- és fültanúi, amelyeket többek között bicikli-szépségverseny követett, végül a hangulatos rendezvényt a Koszika & The HotShots-koncert zárta.

  • B. Szabó Zsolt és Bagoly Levente népes közönség előtt beszélgetett. Fotók: Ferencz Ancsa
    B. Szabó Zsolt és Bagoly Levente népes közönség előtt beszélgetett. Fotók: Ferencz Ancsa

A zuhogó eső miatt a nyárzáró pikniket őszindító rendezvény váltotta fel: bár a helyszín módosult, a fő téma nem változott, ugyanis a kerékpározás maradt a középpontban. A kedvezőtlen időjárás miatt a kültéri játékokra nem került sor, azonban a tetemes csapadék ellenére a szervezők felhívására a legbátrabbak kerékpáros körúttal kezdtek. Sepsiszentgyörgy főteréről indulva közel harminc személy vágott neki a 25 kilométeres közös tekerésnek, majd ezt követően „beköltöztek” a kiskultúrba, ahol következtek a beszélgetések a meghívottakkal. Az esemény házigazdája, B. Szabó Zsolt előbb Simon Szilárddal, a Szekler Teker Egyesület vezetőjével beszélt a romániai kerékpáros közlekedés helyzetéről. Ezt követően Bagoly Levente ultrakerékpáros mesélt az 1400 kilométeres Via Transilvanica túraútvonalon szerzett élményeiről és tapasztalatairól, majd Molnár Ede Európa-bajnok hegyikerékpáros és olimpikon következett, aki a sikerről, illetve a mögötte húzódó munkáról, áldozatról anekdotázott.

 

B. Szabó Zsolt és az Európa-bajnok Molnár Ede

 

Simon Szilárd, a Szekler Teker Egyesület elnöke kiemelte, a városi kerékpárutak kialakításakor a folytonosság és az irányulás a legfontosabb, szerinte törekedni kell arra, hogy először a főbb útvonalakkal kezdjék. A civil szervezetek a gépjárműforgalom korlátozásával és a parkoláspolitika megváltoztatásával, ugyanakkor a szemléletformálással és a tévhitek eloszlatásával elérhetik a céljukat az alternatív közlekedés tekintetében, amely felgyorsulhat a következő tíz évben, hiszen az útfelújításra kiírt pályázatoknak kötelező eleme a kerékpárút. Romániában nincs törvénykezés a kerékpározással kapcsolatban, emiatt hatalmas jogi űr tátong, erre pedig kiváló példa, hogy a jelenleg hatályos törvények értelmében közutakon 14 éven alatti gyerek nem kerékpározhat szülői felügyelettel sem, a járdán pedig tilos biciklizni.

Bagoly Levente azt vallja, bárkiből lehet ultrakerékpáros, ehhez csak akarat szükséges. Idén nyáron biciklivel teljesítette a Via Transilvanica 1400 kilométeres túraútvonalat, amely Erdélyt északkeletről délnyugatra szeli át: Putna községtől indul és Drobeta-Turnu Severin városában végződik. Medve- és kutyariasztó sprével felszerelkezve vágott neki a kihívásnak, amelyen az volt a célja, hogy a lehető leggyorsabban letudja a távot, végül kilenc nap alatt sikerült végigmennie a hét történelmi-néprajzi régión. Haladását keréktörés nehezítette, ám átlagban így is képes volt naponta 160 kilométert teljesíteni, ami 3500 méter szintkülönbséggel társult.

 

Idén is népszerű volt a kerékpár-szépségverseny

 

Molnár Ede azzal kezdte, hogy mindig jó második szeretett volna lenni, mert úgy nincs rajta nyomás és felelősségtudat sem terheli, csak élvezi a versenyzést. Elsősorban a Cross Country Eliminator (XCE) szak­ágra összpontosít, ahol tavaly Európa-bajnok lett. Az elmúlt években sorozatban nyolc országos bajnoki címet ünnepelhetett, idén pedig a párizsi olimpián is rajthoz állhatott. Az XCE szakágat azért szereti, mert a tehetség és az erő jobban megmutatkozik, illetve technikai csapatra sincs szüksége, így a sikerben és a kudarcban sem osztozik senkivel. Elmondta, nemzetközi szinten a romániai sportolók komoly hátrányban vannak az élmezőnyhöz képest, példaként említette, hogy az ötkarikás játékokra a Román Kerékpáros-szövetségtől nem kapott új bringát, ezért a sajátjával állt rajthoz, amellyel 23 ezer kilométert tekert.

 

A rendezvényt a Koszika & The HotShots-koncert zárta

 

„Az utolsó pillanatig bizakodó voltam az időjárást illetően, végül nem sikerült a BikePiknik második kiadását is a Benedek-mezőn megszervezni. A kedvezőtlen időjárás ellenére idén a közös biciklizésre többen összegyűltünk, mint tavaly a napsütésben: közel harminc kerékpáros vágott neki a 25 kilométeres távnak. Úgy gondolom, sikerült professzionálisabb szintre emelni az eseményt, jövőre is hasonlót szeretnénk, igyekszünk minél több meghívottat bevonni, és reméljük, hogy a harmadik kiadás csapadékmentes lesz. Már tavaly kitűztük célként a folytonosságot, a következő években a többnyelvűségre törekszünk, mert szeretnénk, hogy kinője magát a rendezvény, természetesen az elsődleges helyszín a Benedek-mező lesz, csak engedje az időjárás” – fogalmazott Kerekes Attila, a BikePiknik egyik ötletgazdája.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2024-10-02: Vélemény - Váry O. Péter:

Télen-nyáron hóember (Városjáró)

Aki sokat jár, sokat lát. Télen szekeret, nyáron szánt. Na jó, itt most egy népi mondás és a valóság keveredett valahogyan össze, mert szekeret, azt nálunk télen-nyáron látni, de szánt, na, azt már télen se nagyon. Szánkót is egyre ritkábban, amilyen telek vannak mostanság mifelénk, azoktól a rozsda zavartalanul csócsálhatja a ródli vastalpát.
2024-10-02: Életmód - Demeter J. Ildikó:

Nyolcvanhét évesen a pályán

Öregember nem vénember – tartja egy régi közmondás, amelyet a nemrég lezajlott Sepsiszentgyörgyi Sportnapok legidősebb résztvevője visszakézből igazol. Szálegyenes tartású, könnyű mozgású, határozott kézfogású úriember Ráduly Imre, aki 87 évesen is teniszezik, és már a következő játékra készül.