KarateBukarestben és Miskolcon is bizonyítottak

2024. október 3., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karateszakosztálya mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis a háromszéki versenyzők két országban is tatamira léptek. Vass Hunor edző Bukarestbe, Baranyi Zsófia és Virág András Miskolcra kísérte el a karatésokat, akik a két versenyen összesen 22 alkalommal állhattak dobogóra.

  • Sepsiszentgyörgyi küldöttség Miskolcon
    Sepsiszentgyörgyi küldöttség Miskolcon

Az első alkalommal megszervezett Bucharest Open nemzetközi viadalra nyolc országból több mint 1100 sportoló nevezett. A megyeszékhelyi klubtól hét karatés tette próbára magát, akik háromszor állhattak dobogóra. Fazakas Adrienn (kadet, -54 kg) hosszabb sikertelenségi időszak után ezüstérmet szerzett, Fejér Milán pedig két korosztályban is bronzéremmel zárt: előbb U14-ben a -55 kilogrammosok mezőnyében, aztán a kadétok között a -57 kilogrammos súlycsoportban.

Vass Hunor elmondta, Bukarestben balkáni hangulatban rendeztek megmérettetést, ráadásul a terem mérete sem volt alkalmas egy nemzetközi viadal megszervezésére. Gyakorló versenyként tekintenek rá, ahol „a jó kvalitású sportolók nem voltak összhangban a bírói minőséggel”. A vezetőedző hozzátette, Török Panka (junior, -59 kg) és Péter-Csiki Csanád (kadet, -57 kg) a magyar válogatottal készül az október 9. és 13. között Olaszországban megrendezendő korosztályos világbajnokságra.

Szintén múlt hétvégén került sor az Avas Kupa – Csordás József nemzetközi emlékversenyre, amelynek 18. kiadását az előző évekhez hasonlóan a Miskolci Egyetem körcsarnokában szervezték. Magyarország, Románia és Szlovákia közel 600 karatésa mérte össze tudását, köztük huszonnyolc sepsiszentgyörgyi utánpótláskorú versenyző, akik bizonyították rátermettségüket, ugyanis tizenkilencszer állhattak dobogóra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

„Nagyon jó hangulatú versenyen vagyunk túl, amelyet kulturált körülmények, barátságos csapatok és korrekt bírói hozzáállás jellemzett, a kis versenyzők pedig méltó helytállásról tettek bizonyságot. Minden évben szeretettel megyünk az Avas Kupára, mert a szárnyaikat bontogató karatésok próbára tehetik magukat. A megmérettetés motivációszerzés tekintetében kiváló volt, ráadásul a szülők is elkísérhették gyerekeiket”– mondta Baranyi Zsófia.

Eredmények, 18. Avas Kupa: * első hely: Albert Anna (8–9 év, -33 kg), Benkő János Magor (8–9 év, -30 kg), Both Balázs Kund (8–9 év, -25 kg), Buslig Zsófia (10–11 év, -38 kg), Dezső Anna (10–11 év, +43 kg), Jani Mátyás (10–11 év, -30 kg), Koncz Gyopárka (10–11 év, -38 kg), Olosz Panna (10–11 év, -33 kg), Para Lőrinc (10–11 év, -30 kg) * második hely: András-Nagy Dorottya (8–9 év, -33 kg), Fazakas Erik (8–9 év, -30 kg), Lupsa Krisztián (10–11 év, -30 kg), Péter-Csiki Mátyás (8–9 év, -25 kg), Péterfi Laura (8–9 év, -33 kg) * harmadik hely: András-Nagy Patrícia (10–11 év, +43 kg), Béres Regina (6–7 év, -25 kg), Bucsi Anna (8–9 év, -28 kg), Comán Dorka (10–11 év, -43 kg), Pap Adrienn (10–11 év, -38 kg).  (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 806
szavazógép
2024-10-03: Sport - Tibodi Ferenc:

Két háromszéki a Nemzeti Vágta mezőnyében (Lovassport)

Péntektől vasárnapig az Eger melletti Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionjában rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő Nemzeti Vágta 2024-es kiírását, amelyen összesen hat székelyföldi – köztük két háromszéki – versenyző vesz részt. A hétvégi eseményen Sepsiszentgyörgy színeiben Tamás Csaba és Roven Gidran-34 Rozi, míg Illyefalvának Farkas Árpád Dán és Penge száll harcba a leggyorsabb párosnak járó elismerésért.
2024-10-03: Történelmünk - :

A magyarok nyilainak múlhatatlan emléke

A magyarok úgynevezett kalandozó hadjáratai egykor egész Európát rettegésben tartották. Rossz hírünket az eltelt csaknem 1100 év sem tüntette el maradéktalanul, hiszen e hadjáratok még ma is ürügyet szolgáltatnak egyes barátságtalan, magyarellenes megnyilatkozásokhoz. Pedig a népvándorlás korának nem mi voltunk az egyetlen főszereplői, és később évszázadokon keresztül védelmeztük a török ellen a keresztény Európát. A magyarok nyilaitól való félelem mindenesetre sokkal hamarabb elmúlt, mint a hozzájuk fűződő közismert könyörgés.