Doktor Bubó eseteiA szomorú bölény — Jártó Kocsis Edit

2009. február 19., csütörtök, Család

A bölényt hatalmas testtel, nagy, széles fejjel és két jókora szarvval áldotta meg a Teremtő, és e bájt még fokozza a hátán levő púp, a csomókban lógó szőr, na meg basszusba átcsapó hangja.

Doktor Bubó ,,bölénye" a Barna névre hallgatott születésétől fogva, és púpja ugyan nem volt, de volt helyette nagy, szőrös mellkasa, rövid, izmos végtagjai, széles homloka, apró szeme és bődületes hangja.

Már kiskorában kiderült, hogy nehéz a járása, és nehézkes az észjárása, amikor futtában feltörte a gyepet, s a labda helyett a kapufát fejelte meg. Ha valaki vette néha a fáradságot, és a szemébe nézett, kedves, esdeklő tekintetet látott, mely azt üzente: ,,Ne félj, nem bántalak!"

A gyerekek mégis elhúzódtak tőle, mert ha játék közben valakit véletlenül meglökött, vagy a lábára lépett, az nyüszített a fájdalomtól. A tanárok mindig őt szidták, ha valami baj volt, hiszen mindig ő volt a nagyobb, az erősebb. Tornaórán sem jeleskedett esetlen mozgása miatt, és egyetlen barátja egy kis termetű kutya volt — az is korcs —, akivel ő is gyengéd lehetett.

Felnőtt korára már tanyát vert lelkében a szomorúság, hogy ő nem kell senkinek, mindenki fél tőle, pedig piszoknagy szív és lélek bújt meg a mellkasában.

Doktor Bubóhoz is mérhetetlen egyedülléte és szomorúsága hajtotta. A terápia eredeti volt, mint mindig: a doktor benevezte páciensét a falunapok alkalmából megrendezett erősember-versenyre. Barna cipelte a követ, a rönköt, elhúzta a szekeret, és megnyerte a versenyt. Rögtön kapott egy állásajánlatot egy fakitermelő vállalatnál, de szó lehetett kotrógépkezelői állásról is, ha elvégzi a megfelelő tanfolyamot.

Lassan kezdett felderülni a lelke, csak még a párja hiányzott.

Dr. Bubó másik páciense Nyuszkó Muszkó, a szelíd és közkedvelt valamikori pomponlány még nem heverte ki a lelki törést, melyet Róka Rezső okozott neki. Nyuszkó Muszkó mindig szelíden megbújt a bokorban, amikor arra járt az az álnok, mígnem mézesmázos beszédével, csalfa tekintetével elcsavarta a fejét, majd szó nélkül lelépett.

Egyik kezelésen összetalálkozott Barnával, és megesett a nyúlszíve e szelíd behemóton. Azóta kölcsönösen óvják, szeretik, bátorítják egymást, és nagy-nagy tisztelői Doktor Bubónak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-02-19: Sport - x:

Visszapillantás (Labdarúgás) — Áros Károly

Kíváncsian vártam az immár hagyományos Szövetség Kupa címen megrendezett minifocitornát, mindenekelőtt azért, hogy lássam, hol is állnak felkészülésükben a tavaszi rajtra készülő csapatok. Mind a tizenhat IV. ligást vártam. Tíz jött el. A távol maradt hatnak minden bizonnyal megvolt az oka.
2009-02-19: Család - x:

A pongyola pitypangtól a bicskefáig — Fekete Réka

Sokan tudják, hogy a körömvirágnak gyulladáscsökkentő hatása van, a kamilla fertőtlenít, a fokhagyma féregűző és csökkenti a vérnyomást, a citromfű jó a darázscsípésre, de vajon az mennyire ismert, hogy az orbáncfüvet idegárnikának is hívják, mert nyugtat, a kapor nemcsak fűszernövény, hanem ülőfürdőként is használják különböző fájdalmak ellen. Nos, aki múlt szombaton végighallgatta a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza környezetvédelmi szakköre által szervezett harmadik tanulmányi szimpóziumon az előadásokat, többek között ezeket is megtudta.