Virágzik az amarillisz — Puskás Attila

2009. február 19., csütörtök, Család

Irodánk szépe, egyben a közelgő tavasz jelzője az évente hűségesen virágot bontó amarillisz (Hippeastrum hibrid). E változatos színekben pompázó fajnak több színváltozata ismert. A miénk halvány rózsaszínes, csíkozott. A növény Dél-Afrikából (Fokföld) került Európába, eredetileg az Amaryllis belladonna vadfajból nemesítették (a hagymája súlyosan mérgező alkaloidát tartalmaz!). Virágai általában párosan (kettesével, négyesével) csüngenek a vastag virágkocsányon, míg levelei csak most kezdenek gyors fejlődésnek indulni.

A növény világos helyet, rendszeres öntözést igényel. Sajnos, csak rövid ideig csodálhatjuk tölcséres, nagy virágját, hamar elfonnyad. Ilyenkor vágjuk le a virágot, majd ha a szár is elszáradt, úgy ültessük a hagymát friss földbe, hogy felső harmada kiálljon. Továbbra is öntözzük, majd szeptembertől ritkábban. Amikor tél elején újból megjelenik a hajtás, gyakoribb lehet az öntözés. Kb. 8—10 hét után virágzik. A téli szárazabb szobai levegő kedvez növényünknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-02-19: Család - x:

Gyerekkori traumák és a krónikus fáradtság

A gyerekkori traumák, ideértve a szexuális visszaélés, az érzelmi bántalmazás és elhanyagolás hatszorosára növeli annak kockázatát, hogy felnőttként krónikus fáradtság szindrómával (CFS) küzd valaki — állítják amerikai kutatók.
2009-02-19: Család - x:

A rózsaszín pestis

A szakemberek szerint a bevásárlóutcákban tomboló ,,rózsaszín pestisjárvány" miatt a kislányok valóságos agymosásnak vannak kitéve, és már a háromévesek is színmániában szenvednek. A kislányok csak és kizárólag rózsaszínű ruhákat hajlandóak viselni, s rózsaszínű játékokkal akarnak játszani. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a rózsaszín alattomos terjedése a későbbiekben védtelenné teszi a szebbik nem képviselőit a különböző marketingfogásokkal szemben.