Alakja már a kastély bejáratából megpillantva feltűnő. Magas, mégis enyhén görnyedt tartása arisztokratikus finomságát sugározza. Kézfogása erős és elegáns, hiába görbültek meg hosszú ujjai az évtizedek során. Nagy orra éles vonalakkal rajzolódik ki, mintha a történelem maga metszette volna arcába a generációk lenyomatát. Minden mozdulatában ott rejlik a nemesség visszafogott méltósága, ugyanakkor megmarad benne a földközeli egyszerűség. Számomra az idős Farkas meséje magával ragadó és meghökkentő. Játszi könnyedséggel kalauzolt el az érzelmek zavaros világába. Arra a helyre, ahol mindenki ugyanazt találja, de máshogy meséli el. Története az én világomon át tárja fel Farkas magasságait, mélységeit, de főleg az emlékeit.

„Hároméves voltam, amikor elköltöztünk Erdélyből, és nyolcvan év telt el, míg visszaköltöztem” – mondja Kálnoky Farkas. Nevének jelentése: erős és bátor. A Gróf ezekhez hűen sosem félt újrakezdeni. Nem félt dönteni, nem félt hibázni, pláne nem érezni. Ha ösztönösen is, de mindig tudta, hogy amit az ősei rábíztak, teljesítenie kell. Az ereiben csörgedezik az élet szeretete, ami nélkül értelmét veszti a lényeg. Az igazság sosem kézzelfogható, mégis mélyen érezhető.

„A mi családunkban a generációk ritkák, egyfolytában ki akarunk halni” – mondja. Farkas nagypapája és édesapja, Kálnoky Hugó között 56 év korkülönbség tátong. A felmenői közt volt külügyminiszter, főkapitány, királybíró és író is. A vér pedig kötelezte a család férfi tagjait a harcra és a cselekvésre. A család jövője Farkas volt, aki születésével újra életre keltette a Kálnokyak családfáját. 1936. február 11-én Németországban, Ranis város kastélyában született. Elsőként egy leány, Lory látott napvilágot, majd „trónörökösként” Farkas következett. Anyja német ajkú nő volt, apja székely-magyar. A románok azonban deportálták Hugót 1938 végén, ezért a családnak el kellett hagynia az emlékeket még máig is őrző kőröspataki Kálnoky-kastélyt. Így vette kezdetét egy hosszú és kalandos vándorút, melynek kezdete és vége ugyanabban a pontban lakozik.

Az emlékek az idő távlatában néhol ködösek, de az igazán jelentősek sosem halványulnak el. Az utazás első állomása Budapest volt. A magyar nyelv és az érzés is a gyermek szívébe íródott. „Egyik jelentős emlékem, amikor Budán volt a házunk” – mondja Farkas. Hangzavar törte meg a csendes éjszakát. „Kimentem nézelődni az utcára, és német tankok voltak ott, amelyek fenyegették a kastélyhegyet. Nekem nagyon érdekes volt. Hétéves voltam akkor.”

Ekkoriban édesapja újságíróként tevékenykedett Budapesten. Szerette az igazságot és a rendet, így nem zárkózott el náciellenes cikkek publikálásától sem. A Gesta­pónak hamar feltűnt az ellenséges hang, és rövid időn belül kopogtatott a budapesti villa kapuján, ahol Farkas anyukája, Ingeborg nyitott ajtót. Szőke, kék szemű, szép német nő volt. Azt mondta, a férje nincs otthon. „Még aznap éjjel elmenekültünk a győri Apor Vilmos püspökhöz.” Azonban az orosz katonák újabb menekülésre kényszerítették őket. „Nem kellett volna, de az oroszok veszélyesek voltak. Mindenki menekült. Kivéve az apám, ő maradt. Mi pedig az ismét várandós anyámmal Bécsbe mentünk.”

A bécsi napokat anyja sógoránál töltötték, de rövidesen újabb távozásra kényszerültek. A kisiskolás gyerek emlékei 80 év után is kristálytisztán élnek. „Emlékszem, nagyon pontosan emlékszem. Éjjel menekültünk.” Nyugatról az angolok jöttek és bombázták Bécset, keletről az oroszok. „Mi a kettő közé szorultunk.” A bombarobbanások egyre közeledtek, ahogy a család a pince felé vette az irányt, de egy váratlan pillanatban pokolgép csapott be a házba. „Azonnal menni kellett.” Ingeborg két gyermekével és a nevelőjükkel hintóba ült, majd elindultak a pályaudvarra. „Égett az egész város, de gyönyörű volt” – idézi fel Farkas. Az akkor 9 éves kisfiú veszélyt nem ismerve, az izzó lángok hatása alatt várta élete következő állomását Csehországban.

A csehországi Bischofteinitz (Hrzovsky Tyn) kastélyában óriási boltíves szobákban több tucat nemesi család talált menedéket. A napi betevő fél krumpli volt, mégis a cselédek ezüsttálcán szolgálták fel a vacsorát. A gyerekek asztalánál egy hasonló sorsú kislány, Pipe Kinsky olyannyira elragadta Farkas szívét, hogy egy alkalommal neki adta a fél krumpliját. „Hát igen, az első szerelem.”

A gyermekzsivalyos napokat Patton amerikai tábornok tankjainak hangja szakította félbe. Parancsát megszegve – miszerint a szovjeteknek ígért zóna határán megáll – Csehországig menetelt. „Egy csillag volt ráfestve. Mi a csillag elől menekültünk. Nem ijedtem meg, de nagyon feltűnt. Észrevettem, hogy fehér csillag.”

Mivel Ingeborg már nyolc hónapos terhes volt, az amerikaiak Nürnbergbe vitték, ahol rendes kórház volt. „Elvitték. De mi maradtunk.” Egy idő után Ingeborgra bízták a háborús per tanúit őrző ház vezetését. Időközben az amerikai csapatok visszavonultak Bischofteinitzból Nürnberg felé. Ennek köszönhetően Farkas nővérével és Cuccival – a kőröspataki nevelőjükkel – az egyik utolsó teherautóba került. „Kellett volna idegeskednem, hogy mi lesz velünk, de nem féltem semmitől” – mondja.

A Németországban töltött idő alatt újabb nevelőnő csatlakozott a családhoz. Madame Gershitz franciát tanított a gyerekeknek. „Nem volt iskola, csak homokozó és nagyon vicces őrök.” Hamarosan egy váratlan vendég fenekestül felfordította az életüket. „Egyszer a nővéremmel együtt a homokozóban építettünk, amikor mellénk állt egy férfi ragyogó szép egyenruhában. Mi nem ismertük, ő pedig csak állt és nézett” – mondja. Kinézetre az úr egy magas rangú tiszt is lehetett volna, de ruháját kicsi vörös keresztek borították.  „Ő volt az apám, aki közben elmenekült. El kellett menekülnie a kommunisták elől Magyarországról, és hozzánk kapcsolódott.” A szülők két év után látták egymást viszont, és úgy döntöttek, hogy Ausztriába mennek. Először csak Hugó – Farkas édesapja – indult útnak a két idősebbik gyermekkel.

Kristálytiszta, csintalan, kék szemek mesélik a történetet. Minden érzésnél más rezdülés, más kis szemránc, amely azt mondja: igen, én ott voltam. Fájt, de éltem. A találkozás után pár évre egy jezsuita bentlakásos iskolába került, ahol Pater Riccabona az idegen környezetben is apja helyett apja volt. A tizenegy éves fiú német anyanyelve ellenére magyarul írta meg levélben apjának, hogy szüksége lenne egy ceruzára. A többiekkel ellentétben neki nem volt egy darab sem. Az ifjú Farkas itt tanult meg mindent, amit a mai napig bástyájaként él meg.

A család végül Amerikába ment. Tizenkét dollárral a kezükben, egy csirkefarmon kezdték újra az életüket. A négy testvér négy különböző iskolába került. Farkas egy évet töltött az egyetemen, ahol kultúrát, műveltséget tanult, majd katonának állt. Kezdetektől nem kedvelte Amerikát. „Amikor láttam ezt az Amerikát, azonnal, de azonnal utáltam.” „Hogy miért? Nem tudom. Közben mégis nagyon jól tudom.” A Kálnoky-vér követeli az emberséget, a tudást és a kitartást.

Egy év egyetem után hároméves szerződést írt alá a katonaságnál. Ezt azonban apja betegsége félbeszakította. Farkas szabadságot kapott, hogy meglátogathassa. „Nem kérdeztem semmit. Pedig lehetett volna. Engem úgy megnézett... én megcsókoltam. Kezet fogtunk. Ő nagyon gyenge volt már. Ahogy nézett, azt nem tudom elfelejteni” – mondja. A találkozás után nem sokkal apja meghalt. Utolsó útját hagyományos székely szokások szerint tervezte, Erdélyben, négy fehér ökör által húzott szekéren vitt koporsóban. Végső nyughelyét mégis Washington D. C.-ben lelte.

Farkas tapasztalata szerint a halál komorságát az élet törvényei szerint valami szebb követi. Az amerikai katonai tömböket, egy küldetésnek hála, felváltották a japán sziklakertek és páfrányok. „Szerelmes lettem, másodszorra.” Farkas nem beszélt japánul, a lány nem tudott angolul. De amikor bementek a lány családi kávézójába, és csendben együtt ültek, szavak nélkül íródott a csoda. „Akiko volt a szerelmesem neve… ez egy kora tavaszi virág.” Az érzések mámora olyan mély benyomást tett a húsz­éves Farkasra, mint annak idején a jezsuita iskola. „Ezt magyarázni nem lehet. Mi lett volna nélkülük?”

A küldetések után Amerikában maradt, ahol megismerte Ma­rianne-t, gyermekei édesanyját, s feleségül vette.

Az első gyermek, Boris hamar megérkezett, az idő pedig gyorsan telt. Farkas egyszerre két munkahelyen dolgozott, mert számára elképzelhetetlen volt, hogy Amerikában szülessenek meg a gyermekei. 200 dollárral a zsebben, Borissal a pocakban, friss házasként Münchenbe költöztek. Az ott töltött évek alatt rendeződött az anyagi helyzetük, és megszületett a második gyermek, Kálnoky Ilona, majd a harmadik is, Kálnoky Tibor. Az évszakok váltakozásával felmerült az Erdélybe költözés gondolata, így az „apa-farkas” felderítőt küldött Kőröspatakra. „Erdélyből eltűntünk. Kirúgtak minket, de bennünk volt, és nem csak a fejünkben – a magyarság.”

Élete során számos országban élt és dolgozott, többek között Hollandiában, Amerikában és Franciaországban is.

Első alkalommal 1987. szeptember 11-én mentek haza. Pár évvel az utazás előtt Farkas és a felesége elváltak, ami Tibort, a legkisebb fiút nagyon megrendítette. Mivel szerette volna családjának múltját jobban megismerni, 20. születésnapi ajándékként indult útnak az ezüst terepjáró Suzuki, amely a kőröspatai templom ajtajáig meg sem állt. A mise végén a történelmet saját bőrükön is megtapasztalt emberek a kijárat felé özönlöttek. Ott állt az öreg Sanyi bácsi is, aki kiskorában Farkassal játszott a kertben. Futótűzként terjedt a hír: a Gróf visszatért. Lelkes falusiak kísérték a kastélyhoz a családot, hogy szemügyre vehessék rég elhagyott otthonukat. A meleg fogadtatás felismerést hozott: még sosem érezték magukat ennyire otthon. Azonban ez még Ceaușescu Romániája volt. Nemcsak a név, a vér is kötelez. Amit, ha látunk, megijedünk, de amikor csak érezzük: vezényel.

Natalie fiatal, intelligens, csinos nő volt, akivel Farkas a munkahelyén találkozott. Szerelmes lett a nála harminc évvel fiatalabb nőbe, aki új színt vitt az életébe. „Natalie-t nem lehetett nem szeretni, ő pedig azonnal beleszeretett a nagybetűs Magyarságba.” Könyveket vásárolt, és a párizsi egyetemen a székely jogból doktorált. „Szimbiózis. Csak ez a szó van rá” – mondja. Natalie halála tragikusan korán, 54 éves korában következett be. Farkas számára a Kőröspatakra való költözés gondolata ekkor fogalmazódott meg igazán.

Tibor segítségével készült el a lak, amely a Gróf életének végső otthonát nyújtja. „Az első három és az utolsó éveim itt vannak, Erdélyben. Otthon érzem magamat.” A lakás, amely most otthont ad Farkasnak, a Kálnoky-címer jellegzetes kék és sárga színeiben pompázik. Falait festmények, családi fényképek és sok más emlék díszíti.

Farkas kissé naftalinillatú mondatai olyanok, mint egy régi lexikon, melyet, ha felütsz, rögtön érzed, hogy érték van benne, amelyet, ha végigolvasol, remélheted, hogy megértesz a lényegből valamit. Az örök utazó bölcsessége a mi életünkhöz: „Tanulj filozófiát. Aki gondolkozni tud, az megold minden problémát az életben.”

Bozóky Hanna Klarissza

(A szerző az MCC Médiaiskolájának hallgatója. A cikk az MCC hallgatóinak terepgyakorlata idején készült, mely a Háromszék napilappal partnerségben zajlik.)