A család beletörődött, eleve feleslegesnek ígérkező meggyőzési kísérletbe nem is fogott. Hozzálátott inkább a kellékek beszerzéséhez. Kockás sapka adott, nagymama leánykorában divatos volt, s valamily csoda folytán megmenekült a molyoktól és az elkallódástól. Legkörülményesebbnek a skót férfiút olyannyira jellemző hangszer beszerzése tűnt. Apa körbetelefonálta zenész ismerőseit, de még az ismeretleneket is, az eredmény cseppet sem nyugtatta meg. Nekem nincs, nem is hallottam róla, hogy valakinek lenne, még a kezemben sem fogtam, olyant csak filmen láttam, válaszolták sorra. És egyikük, messze földön híres muzsikus, megadta a kegyelemdöfést: ha lenne is valakinek, hamarabb kölcsönadná a feleségét, mint a dudáját. Más megoldás nincs, gyártani kell egyet. Internet, varázsszó, több százezer találat. Típusok, műszaki leírás, gyártási folyamat, minden. Legelőbb az alapanyag. Ismét nagymama, ismét leánykori öltözetének egy emlékül megőrzött darabja: fordítottbőr kabát. Feláldozza? Hát persze. Hátából olyan nyúzott juhformát kivágni, szivaccsal kitömni, piros cérnával farkasfogas öltéssel körbevarrni, műanyag csőből a pipákat beleilleszteni — az eredmény kielégítő. A néhai bőrkabát eleje adja az övtáskát, szintúgy piros cérna farkasfogas öltéssel, dísznek rá bőrnittszeg. Anya legyártja a vörös körszakállt, narancssárga sála lesz az áldozat. Lábszárvédő kell még, merthogy a skót felföldön nem csak az időjárás zord, de a táj is, bogánccsal tele a mező, egyébként a rajzfilmben is úgy van. Nagymama tehát gyapjúból zoknit köt, piros cérnából pedig bojtokat gyárt. Ékesíteni kell ugyebár dudát, övtáskát, lábszárvédőt, a sapkát is, ha azon nem lenne eleve. Nagyjából elkészülvén a dolgokkal, estefelé jöhet a ruhapróba. Az igazi férfi beöltözik — azaz öltöznék, ha épp a legfontosabb darabja viseletének nem hiányoznék. A szoknyáról mindenki megfeledkezett, s másnap előadás. Itt már internet nem segít, ily záros határidőre a szabó sem. Telefon, jó sok tárcsázás, az ismeretségi körben akad épp elég lány, tán csak van valamelyiknek kockás szoknyája. Villanyoltásra már kettő is raktáron, pliszírozott, szép darabok. Hogy mintája egyiknek sem egyezik a sapkáéval, oly lényegtelen részletkérdés, mit kimondani nem érdemes. Különben az igazi férfi ismét elpityergi magát. Arra meg lefekvés előtt semmi szükség. Gyors méretvétel, derékban kicsit lötyög mindkét szoknya, egyik épp térdig ér, az lesz a jó, két öltés jobbról, kettő balról, végre megejthető a ruhapróba, immár hiánytalanul, tökéletesen passzol minden, az igazi férfi megbékélt lélekkel nyugovóra térhet.

S másnap büszkén áll ki a színpadra, a jelmezek kavalkádjában messzire virít a kölcsönzőből öltöztetett Pókemberek és lógó fülű kutyák között, jelenése igazi elismerést vált ki, amikor vékony hangján beleénekli a farsangi bálra összesereglett szülőkkel és nagyszülőkkel telezsúfolt terembe: „Skóciában zord az élet! / Kastélyomban zordan élek. / Zord dudaszóra táncolok, / az igazi férfi én vagyok!" Refrén után átkötő tánc, a Kalákából kevésbé képzett közönség tapsol, a második strófa első sora belevész a hangzavarba, de az igazi férfi nem hátrál meg, miként csak hat esztendejétől telik, úgy fújja, a refrénre már hallatszik is hangja: „Az igazi férfi dudán játszik, / vörös szakálla messzire látszik, / az igazi férfi mindig zord, / az igazi férfi szoknyát hord."