Ma, amikor Barack Obama amerikai elnökké válásának eseményeit bárki közelről figyelheti a tévé jóvoltából, s láthatja, hogy e fehér nagyszülők nevelte félvér mennyire mentes minden néger komplexustól, nos, most jutott eszembe, hogy életemben egy hónapra én is szinte baráti viszonyba kerültem egy cigány fiúval szülővárosomban, Kolozsváron.
Egyetemre jártam, harmadévet végeztem, s mivel eszmélő koromtól szenvedtem az elzártság miatt, amiben éltünk, no meg némi pénzkereset reményében nyáron elszegődtem munkát végezni a kereskedelmi vállalathoz. Nem volt hely az irodán, emiatt teherautóra kerültem, amit azóta is szerencsémnek tartok, s az emlékek új megvilágításba kerülésének rendjén szívesen idézem fel az élményt. Borvizes üvegeket szállítottunk ki teherautóval az üzletekbe, a rekeszekre osztott faládák fel- és lerakodása keményen megdolgoztatott. (A kocsin ismertem meg munkatársként az egyik első székely típust különben, akit azóta is nagy élvezettel tanulmányozok. A Székelyföldről elszármazott bácsi nyugdíj előtt állt, s a rakodás szünetében történeteivel szórakoztatott. Így többek közt azzal — nem feledhetem —, hogy az volt ám a szép idő, amikor ő legénykorában, valamikor a harmincas években a zsidó erdejéből lopott fát magának a tulajnak adta el. Pénzért — tette hozzá, hogy megértsük a lényeget, a semmiből is keresetet varázsoló Uz Bence leleményét.)
No de a cigány fiúra térve, másik munkatársam egy nagyon érzékeny és okos cigány fiú volt, akinél pontosan az a komplexusmentesség lepett meg, amit Barack Obamában is megcsodáltam. Ludovic Orban minden sandaság és haszonlesés, kisebbrendűségi érzés nélkül viselkedett. Románul beszélgettünk, anyanyelvén. Rendkívül érdekes családból származott. Édesapja magyar mesterember, talán kovács volt, megözvegyülvén, középkorúként elvett egy egészen fiatal cigány lányt a faluból, akitől vagy öt gyereke született. Ludovic elmesélte, hogy három testvére egészen fehér, ketten pedig feketék, apjuk mindeniket iskoláztatta, ő édesanyja anyanyelvét vitte tovább, de magyar iskolát járt testvére is akadt. Megbízható munkatárs volt, jól tudtunk egymás keze alá dolgozni, s érdemes volt meghallgatni, bármit mondott. Lejegyeztem a címét, megbeszéltük, megkeresem. A találkozás elmaradt, de máig őrzöm a cédulát, amire nevét felírta. Ki tudja, hátha mégis összeakadok vele valahol. Most jutott eszembe, ahogy fiaim faggatására néha megnyitom a múltam, hogy hiszen nekem szinte lett egy cigány barátom is.