Miközben Sepsiszentgyörgy, pontosabban a Művész mozi a különleges, székelyföldi filmesek által készített produkciók, ritkán ízlelhető filmcsemegék otthona is – csupán az elmúlt időszakban több fesztiválon, rendezvényen vetítettek színvonalas rövid-, illetve dokumentumfilmeket! –, egy jóformán ismeretlen magyar sporttörténeti kuriózumról készített filmre mégis kevesen voltak kíváncsiak. Vélhetően azért, mert nem a legjobb időpontban vetítették, érdemes lenne tehát újra műsorra tűzni. És ami még ennél is fontosabb: érdemes lenne jobban bevinni a köztudatba a dokumentumfilmeket.
Amikor visszatértek a Radnai-havasok
A magyar állam által a Radnai-havasok lábához tervezett téli olimpia filmes története bizonyosan sokakat érdekelhet, ugyanakkor szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a dokumentumfilm ritka műfaj mind a tévé képernyőjén, mind a filmszínházban. Nem is állítható, hogy a nézők elszoktak volna tőlük, ugyanis jóformán alig maradt esélyük arra, hogy találkozzanak e produkciókkal. Pedig az élet hiteles lenyomatai, történetei ezek, illetve letűnt korok, esetenként szertefoszlott álmok megidézői.
Egy ilyen meg nem valósított álomról, egy alig ismert és rendkívüli történetről vetítettek kitűnő filmet Sepsiszentgyörgyön a rangos Kaptár Dokumentumfilm-szemle fináléján. Az Olimpiai álom Erdélyben című dokumentumfilm egy megálmodott – elképzelt, tervezett, illetve megvalósítási folyamatában is elindított – téli olimpia története, amelyet Magyarország a Radnai-havasok lábánál, Borsafüreden szervezett volna meg 1948-ban. Csakhogy időközben magas és hóbiztos hegyek nélkül maradt, az 1947-es párizsi béke felülírta az ötkarikás játékok tervét.
Azonban még azt megelőzően, a második bécsi döntést követően, a negyvenes évek legelején elkezdődött egy nagyon alapos és látványos építkezés, példásan komoly készülődés e különleges és 1940 után igen áhított alkalomra, mert az egyben a nemzeti megerősödést is tükrözte. Ezt a folyamatot mutatja be pontosan és szépen, archív és helyszíni felvételekkel az Olimpiai álom Erdélyben című dokumentumfilm. Megrendítően szép alkotás, mely a Kaptár filmszemle második díját kapta – a zsűri két magyarországi rangidős filmese, Buglya Sándor és Gulyás Gyula videóüzenetében igen elismerően szólt a produkcióról –, és amelyet a Székelyföld Napok részeként több településen is levetítettek. Korábban más erdélyi városokban is bemutatták, és talán megalapozottan remélhető: e téma iránt érdeklődők még megtekinthetik – moziban is – e remekművet.
Látványos olimpiai falu
A Budapest Film Produkció dokumentumfilmje a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, 2021-ben kezdték el forgatni és 2022-ben fejezték be a magyarországi alkotók: rendezője Szarka Nóra, forgatókönyvírója és producere Csortos Szabó Sándor, operatőre Polgár Csaba. Főszereplője viszont – miként a Kaptár filmszemle díjazásán is elhangzott – a kolozsvári Killyéni András Péter sporttörténész, aki 2015-ben jelentette meg az Olimpiai álom a Radnai-havasokban című kötetét. A filmkészítők erre alapozták a forgatókönyvet, másrészt a dokumentumfilmben is ő mesél a helyszíneken a tervezett olimpiai létesítményekről, illetve az olimpiai faluról. Avatottan és szakszerűen, a többi megszólalóval együtt úgy szövik a történet fonalát, hogy az gyakran túllép a sport, a múltbéli események határán. Több emberi szál, felidézett sorsrészlet teszi még szebbé a filmet, ilyen a lengyel Stanisław Marusarz síugró különös esete, illetve egy borsafüredi menedékházhoz kapcsolódó szerelmi történet.
Az alkotás tömör ismertetőjében olvasható: „Bízva abban, hogy az 1948-as téli olimpiát megrendezheti, Magyarország a világháború alatt folyamatosan építette a Téli Olimpiai Síközpontot Borsafüreden. 1944-re elkészültek a szállodák, az olimpiai lesiklópálya és az ugrósánc is. A film bemutatja a meg nem valósult olimpia terveit, és vele együtt a még ma is álló létesítményeket.” A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) összefoglalója rögzíti, hogy a második bécsi döntést követően a magyar állam azért is karolta fel a borsafüredi, európai színvonalú téli sportközpont kialakításának tervét, mert nagyobb és látványosabb sportlétesítményt, illetve téli olimpiát álmodtak, mint amit Németország a garmisch-partenkircheni síközpontban 1936-ban rendezett.
Nemzetközi síverseny az olimpiai pályán. Fotó: Facebook / Telegondola si Partia Olimpica Borsa
Múlt és jelen Borsafüreden
Persze, ez a dokumentumfilm jóval túlmutat a történelmi tényeken, az audiovizuális élmény mindig több egy olvasmánynál. A már említett Killyéni András mellett többen is megszólalnak, jobbára az egykori téli olimpiáért dolgozók leszármazottai. A történet így alakul kerek egésszé, miközben információk sokaságát is tartalmazza. Déván István kulcsfigura, a legendás magyar sportoló és újságíró a Magyar Síszövetség megbízásából találta meg ugyanis Észak-Erdélyben, Máramaros vármegyében a borsafüredi helyszínt a nyolcszáz méter szintkülönbségű és két kilométernél hosszabb olimpiai lesiklópálya lehetőségével. A már említett Stanisław Marusarz szerepe is jelentős a borsafüredi természetes ugrósánc kialakításában, az Olympia névre keresztelt ugrósánc Európában a legelsőnek, a világon a negyediknek számított.
A filmkészítők bevágtak számos, a negyvenes évekből származó korabeli mozgóképet is, emellett kigyalogoltak a Radnai-havasok bérceire is, bemutatva például a felépített, mára teljesen eltűnt Anikó menedékház helyszínét (az egykor 1650 méter magasan fekvő épületet a magyar síbajnok Iglóiné Eleőd Anikóról nevezték el, azt a bevonuló szovjet csapatok kifosztották és felgyújtották), az egyik rendkívül elegáns, az 1990-es évekig még üzemelő Hóvirág Szálló romjait, illetve a negyvenes években Bors vezér névre keresztelt szállodát, amelyben ma iskola működik. A sokáig híres síugrósáncon, amelyet 1944 februárjában avattak fel, a 2000-es évek elejéig tartottak versenyeket, azóta csak a növényzettel benőtt helye látható.
Öröm az ürömben ellenben, hogy a borsafüredi (román nyelven: Complex turistic Borșa) kitűnő lesiklópálya mégsem veszett kárba, sőt, az elmúlt években a környék egy felívelő téli sportcentrummá, síparadicsommá kezdett alakulni. Mindez a filmben is megszólaló borsai származású, gyermekkora óta megszállottan síző Ion Sorin Timiş polgármester – 2016 óta folyamatosan Borsa szociáldemokrata vezetője, és 2024-ben egy újabb mandátumot szerzett – érdeme. Amellett, hogy csapatával pályázati pénzekből korszerűsítette, majd 2021-ben újranyitották a rendkívüli, három-négy kilométeres lesiklást lehetővé tévő, nemzetközi versenyeket befogadó olimpiai sípályát (hossza 2980 méter), azt sem rejti véka alá, hogy mindez magyar örökséget is jelent, az épülő sícentrum kapcsán többször egyeztetett magyar sportszakértőkkel, és készségesen vállalta a filmbéli megszólalást is. Sőt, létrehozott egy olyan ösztöndíjat, amely lehetővé teszi, hogy a budapesti Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem két tehetséges diákja évente egy hetet díjmentesen sízhessen Borsafüreden. Az első ösztöndíjat ő maga adta át 2023 decemberében Budapesten. Mindez figyelemre méltó gesztusként értékelhető, másrészt a borsafüredi újjászületés csekélyke kárpótlás is az elmaradt 1948-as téli olimpia helyett, és azt is jó látni, hogy bár az álom egy foszlánya ma valósággá válik.
Teret a dokumentumfilmeknek
Megtekintésre méltó filmet neveztek be tehát a sepsiszentgyörgyi dokumentumfilm-fesztiválra: az Olimpiai álom Erdélyben minden nyitott lelkületű, érdeklődő, magyar érzelmű nézőnek bátran ajánlható, fontos alkotás. És ami mindezen túlmutat és hasonlóan lényeges: érdemes észrevenni, újólag felismerni a dokumentumfilmek erejét, a bennük rejlő lehetőséget, hiszen általuk még jobban megismerhetjük magunkat, sorsunkat. Érdemes tehát még befogadóbb otthont teremteni számukra, érdemes ismertté tenni őket, érdemes egyenként, népes közönséget toborozva levetíteni akár a Kaptár filmszemlére érkezett alkotásokat is, hiszen életünkről, rólunk szólnak.
Közösségi feladat e képes történeteket még láthatóbbá tenni.
