Pénteken este volt minek örvendenie Sepsikőröspatak népének: az Imreh Lajosról (1873–1954) elnevezett kultúrotthont gyönyörűen felújították, évtizedekig befogadhat bármilyen rangos eseményt. Az elsőre azon nyomban sor is került: helybeli fiatalok a tréfamester író Sáska sógor című könyvéből vett történetek alapján készült előadást mutattak be, majd mulatságra került sor.
A falu központjától kicsit feljebb, ahogy eltérnénk a templomok felé, a rendbe tett, aszfaltozott utat ünneplők töltötték meg. Hogy sokan vannak, látszott a félhomályban is, ám amikor a felújított épület fényei is kigyúltak, nyilvánvalóvá vált, több százan vannak, akik a beköszöntő tél hidegének ellenére is eljöttek. A lámpatestek jól megvilágították a szép homlokzatot és annak feliratát is.
A lépcsőről Kisgyörgy Sándor polgármester szólt az egybegyűltekhez. Nem saját szavait intézte a közönséghez, hanem megbízásként, éppen az ünnepelt, Imreh Lajos szavait „továbbította”.
Az üzenet szerint az épület névadóját öröm töltötte el, hogy annyi idő múltán nemhogy eszébe jut még valakinek, hanem érdemesnek tartják és a kultúrházat róla nevezik el. Ahogy a világ változik, úgy a falulakók is halnak és születnek, ám arcuk alapján többükben is felfedezni vélte egykori barátait és rokonait. Az ünneplők közt látja saját unokáját, Csillát, Bedő Béla unokáját, Sándort, akiből falubíró, azaz „modernül szólva” polgármester lett, s javasolta a kultúrotthon elnevezését, és Para F. István unokáját is, aki bár nem a faluban lakik, ám büszkén vállalja sepsikőröspataki gyökereit. Miklóssi Szabó István – mert róla van szó – tett is az esemény létrejötte érdekében: az ő vezetésével állították össze a Sáska sógor című könyv anyagából az est folyamán bemutatandó előadást – állította „a tolmács”, Kisgyörgy Sándor.
Áldásában Tordai Ernő unitárius tiszteletes a Királyok I. könyvéből vett igére támaszkodván arra kérte a Jóistent, a felújított kultúrotthon sokáig szolgálhassa a derűlátó közösséget, és elődeink szellemi öröksége még soká éljen e tájon.
A színpadon sepsikőröspataki fiatalok
A kultúrotthon küszöbét átlépőket a házigazdák – ahogy a községvezető felvezette – „Dióhegyen érett, perpenceszilvából főtt” kupica pálinkával és bőven mért kürtőskaláccsal fogadták. A méretes terem minden szögletén meglátszott a gondos felújítás, s nagyon jól mutatott a névadó színpad mellett elhelyezett portréja is.
Miklóssi Szabó István Imreh Lajos Sáska sógor című könyvét fiatalkorának egyik nagy olvasmányélményeként jellemezte: többször elolvasta, s mindannyiszor örömködött, mennyire elmések és humorosak a benne leírt történetek. Az első – s mindeddig egyetlen – kiadása 1985-ben történt meg, ami kicsit értelmetlen számára, hiszen a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendett és hamar hiánycikknek bizonyult.
Váncsa Csilla elmondta, hogy Kisgyörgy Sándor javaslatára a kultúrotthont a hetven éve elhunyt nagyapjáról nevezik el. Köszönetet mondott nagybátyjának, a tanár ifj. Imreh Lajosnak, hogy összegyűjtötte és sajtó alá rendezte a Sepsikőröspatakon és a környező településeken fellelt anekdotákat, valódi történeteket, vicceket, fejtörőket és találós kérdéseket. „Illesse köszönet Demeter Lászlót, a Tortoma Kiadó vezetőjét is, amiért a második kiadást pártolta, és segítette és Miklóssi Szabó Istvánt, valamint az ügyhöz jó szívvel álló színjátszó fiatalokat is” – mondotta.
A fiatalok kukoricahántás közben elevenítették fel a könyv történeteit, amire a közönség jól reagálva, tapssal jutalmazta játékukat. Elkötelezett munkájukért Kisgyörgy Sándor mondott köszönetet: jó látni, milyen sokan tartják fontosnak, hogy hagyományaink éltetése érdekében tegyenek. Miklóssi Szabó István biztosította a fiatalokat: keresni fogja a lehetőségét, hogy a sok munkával létrehozott előadásukkal máshol is felléphessenek.
