„Ma van a háború 1000. napja. Nem gondolta senki, hogy ennyi idő elteltével még mindig ebben a helyzetben leszünk, sőt, egyre mélyebben benne. Igazából nem lehet kívülről elképzelni azt, ami ezzel jár. Mert nemcsak a háborús cselekményekről van szó, abból errefelé nincs sok, hála Istennek. De ott van a mindennapos rettegés a férfiakért. A körözések. A katonatemetések. A bujkálások miatt kiesett fizetések. Az állandó feszültségből és a gazdasági bajokból eredő családi konfliktusok. A szétszakadt családok, külön ünnepelt karácsonyok (már a 3.!), a külön élt életből következő eltávolodás. A 40–50 évesen kétségbeesetten vezetni tanuló nők tömege. A földeken, az állatokkal dolgozó, piacon egyedül rakodó nők és gyerekek. A teljes kiszolgáltatottság a hatóságoknak. A bármiféle tervezhetőség hiánya. Áramkimaradások, mindig új szabályozások, még egy csavar a srófon. A fiatal lányok hiábavaló párkeresése. A focipályákon már csak kisfiúk játszanak. Az elmenekülteknek a rettenetes honvágy, idegenség, ideiglenesség (meddig?!). Az otthagyott ház, gyümölcsfák, virágoskertek, állatok. A temetők. Az ismerősök. A templom. A haza. Minden, amit otthonnak nevezünk. A nagymamák, rokonok hiánya, akikre rá lehet bízni a gyereket. A kínos ügyintézések, nyakban a beteg gyerekkel, egyedül. Mert apa éjjel-nappal dolgozik, nincs itt, vagy már nincs. A szétrobbant családok: ki itthon, ki valahol Európában. Az egyedül itthon maradt öregek, akiknek már nincs miért, kiért élni. A gyerekek, az unokák nem jöhetnek haza. Nincs kivel menni az orvoshoz. A lefejeződött, kulcsembereket vesztett közösségek és a sokszoros terhet cipelő itthon maradottak fáradtsága. A tanárok nélkül maradt magyar iskolák és óvodák. A haza elvesztésének az érzése a helyben maradottaknak is, akik a népvándorlás miatt már sokszor idegennek érzik magukat otthon. A jobb jövőbe vetett remény egyre halványabb pislákolása. És mégis megvagyunk, élünk, működünk. Találkozunk, imádkozunk, beszélgetünk, figyelünk egymásra, összezárunk. Bízunk. Nem logikus bizalom ez, hanem az ígéret, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Próbálunk a rossz történésekre jól válaszolni, tanulni, növekedni. Köszönjük az ezer nap minden imádságát, ránk gondolását, lelki és anyagi segítségét, a menekülők befogadását, a segélyszállítmányokat. Sokak számára megtartó erő ez. Áldjon meg az Úr minden imádkozót, segítőt, adjon békét a szívünkben, a gondolatainkban és az országainkban! Szeretettel: NN.”

No comment.

Fotó: Facebook / Volodimir Zelenszkij