A magyar irodalomban számos mű született, melyben a cselekmény helyszíne nem csupán díszlet, hanem a nagy egész része, mozgatója. Bereményi Géza Magyar Copperfieldje például mást jelent egy vidéki olvasónak, és mást annak, aki Budapesten a Teleki téri piac közelében él.
Miklóssi Szabó István Holdanya unokája (Mentor Könyvek Kiadó, 2023) című regénye is ehhez hasonló. A szerző ugyan nem említi, ám a figyelmes olvasó felismerheti, hogy Sepsiszentgyörgy városának helyszíneit, embereit, történeteit használta fel a kibontakozó cselekmény építőköveiként. Ugyanilyen fontos szerepet tölt be Sepsikőröspatak vagy a Maros megyei Nagysármás is, melyek archaikus, nyers környezete tulajdonképpen megalapozza a könyv hangulatát.
A több síkon futó regény főszereplője Démenotar, aki hat év eszméletlenség után a Karády Katalin nevű stresszklinikán ébred. Az első oldalak után azt gondolhatnánk, újabb diliházas történettel van dolgunk, ám tévedés rásütni ezt a bélyeget. A szanatórium, az intézet fejének, Barna Máriának rideg, kicsinyes személyisége, Démenotar apjának kijózanító látogatásai inkább csak kiegészítők, díszletek a történéshez. Megkockáztatnám azt is, hogy a szanatóriumi helyszín sokkal inkább a főhős tudatalattija, ami által olyan világban találjuk magunkat, melyről az lehet az érzésünk, ott rejtőzik a valóságunk mögött. Sorjáznak a varázslatos elemek, a mesebeli szereplők – bizonyos fejezetek önmagukban is kerek történetek, akár novellaként is megállnák a helyüket.
A regény másik részét Démenotar gyerekkorának történetei alkotják. Kanyarulatos mondataikkal, mélységükkel valóságos idő- és lélekutazássá kerekítik az olvasmányélményt. Egy meglehetősen érzékeny kisfiú szemén át nézhetünk bele a kommunista diktatúra félelemmel, nincstelenséggel, alkoholizmussal, korrupcióval fertőzött korszakába. „(...) és Démenotar kiszökött a tüntetők közé, akik nem messze tőlük indultak a párt központja elé, a parkon át haladtak, amikor odaértek, betörtek az épületbe, mindent kihánytak az ablakon, zsákszámra találták a babkávét, margarint, külföldi italokat, konzerveket, és Démenotar egy kis rádiót vett el, kabátja alá rejtette, a közelben elsült egy fegyver, mindenki megijedt, mígnem fel nem üvöltött egy munkás, hogy »ide lőjetek, bazdmeg«, és széttárta mellkasán a pufajkát. (...)”
A Holdanya unokájában nem csupán egy történet bontakozik ki, a regény a létezés mély értelmezését is elemzi. A világmindenségben jelen lévő állandó körforgásra, az élő és szellemi világ összekapcsolódására utaló sorok nem csupán az univerzum csodájára, esztétikájára mutatnak rá, hanem legnagyobb félelmünket, a halált, az elmúlást szelídítik meg.
Hasonló érzést idézhetnek a könyv fejezeteit elválasztó valódi, szöveghű közléssel olvasható levelek: kiemelik hús-vér szereplőiket, történéseiket az időből. Ezek nem csupán szerelmes levelek, a nyelvhasználat, a kommunikáció mikéntje, a levelek felépítése, a bennük idézett énekek, versikék egy egész kor, szokásvilág lenyomatát adják.
A regény azzal is szembesít, mennyire parányi részei vagyunk a világmindenségnek, ám ennek ellenére belső világunkban végtelen világok képesek születni. Elveszhetünk bennük, vagy közelebb hozhatnak önmagunk megértéséhez. Ez pedig – mellőzve a giccset és a nagyotmondást – egyszerűen szép.
A Holdanya unokájához köthető Miklóssi Szabó következő kisregénye. Az Apja fia (Mentor Könyvek Kiadó, 2024) című posztapokaliptikus mesében egy merőben más világról olvashatunk. Érdekesség, hogy ennek a történetnek is Démenotar a főszereplője. Jóformán mindenben különbözik az előző könyv karakterétől, amolyan anti-Démenotar: törpe, aki a körülményeket kihasználva vette át az uralmat a környezete fölött. Kétségbe vonható, kell-e kapcsolatot keresnünk a két személyiség között. Ha ragaszkodunk hozzá, azt mondhatnánk, az Apja fia főhőse a Holdanya főszereplőjének negatív oldala, énje.
Az Apja fia világa halott. A megmaradt emberek a túlélésért küzdenek, ezt is csupán erős óvatossággal tehetik: Démenotar, a Bárány Templomának papja diktatórikus hatalmat gyakorol fölöttük. Titokban, pincék félhomályában lázadás szerveződik ellene, mely végül megdönti uralmát, egyben elhozza az új világ ígéretét.
A kisregény kíméletlenül rámutat, hogy társadalmunk sorvadásával miként számolódik fel az erkölcs. Ember lesz embernek farkasa. A gyermekek – akárcsak a tisztaság és az ártatlanság – feláldozhatók lesznek. Rajtunk múlik, hagyjuk-e eljönni ezt a jövőt. Ha igen, lesz-e bennünk erő fellázadni ellene?
Kopriva Nikolett
