Barót képviselő-testülete a karácsonyi ünnepek előtt tartott ülésén szerződést hosszabbított a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal az idős- és beteggondozásra, a Laura-ház Egyesülettel pedig a fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatására vonatkozó feladatok elvégzésére.
Benedek-Huszár János polgármester terjesztette elő a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókjával kötött együttműködési és támogatási szerződés további két évvel történő meghosszabbítását előíró határozat-tervezetet. Mint elmondta, a város 2012-től áll partnerségi viszonyban az alapítvánnyal, költségei egy részét vállalják át azóta. A tavaly kétszer módosították a minimálbért, januártól ismét növelik, érthető, hogy azt kérik, a költségeikhez való hozzájárulást kilencezer lejről emeljék tízezerre. Az alapítvány vezetőjének érvelése helytálló, mondta a polgármester, s a kérést elfogadásra javasolta. A képviselők ugyanakkor a megállapodás 2026. december 31-ig történő meghosszabbítását is jóváhagyták.
A Laura-ház Egyesülettel, illetve annak elődjével, a Hisszük, hogy Fontosak Egyesülettel 2003 óta működik együtt az önkormányzat. Tevékenységük fontos, mert olyan feladatot látnak el, amit a város nem tud elvégezni, ezért szintén a szerződés meghosszabbítását és a költséghozzájárulás havi hatezer lejre történő növelését javasolta a városvezető.
Benedek-Huszár János köszönetét fejezte ki az alapítványnak és az egyesületnek is, hogy felkarolják a marginalizált személyeket s évek óta folyamatosan tesznek érdekükben.
Az ülésen jelen volt a Laura-ház vezetője, Cseresznyés Emília, aki örömét fejezte ki, amiért jó az együttműködésük az önkormányzattal. A testületet arról biztosította, az elkövetkezőkben is úgy fognak dolgozni, hogy az az ellátott tizenöt fogyatékkal élő fiatal hasznára legyen.
Vida Enikő tanácstag (RMDSZ) elismeréssel szólt a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Laura-ház Egyesület kiváló munkájáról, és azt kívánta, legyen továbbra is erejük és hitük a vállalt fontos feladatok elvégzéséhez.