Aki sokat jár, sokat lát. Pontosabban sokat láthat, ha nyitott szemmel rója az utcákat. Ha van türelme meg-megállni, elidőzni egy-egy látszólag érdektelen falfirkánál, intézményre kihelyezett táblánál, utcán árválkodó cipőnél. Aki sokat jár, sokat lát, ha nem csupán néz, de szemügyre vesz, vizslat, kutat.
És aki sokat jár, sokat is láttat: ha mindeközben gondolatainak nem állít korlátot, engedi azokat szabadon cikázni, vágtatni. Ha emléket idéz, nosztalgiázik, történetet sző, arcot hoz közel, múltat elevenít, jelent firtat, jövőt fürkész.
Váry O. Péter sokat jár, sokat lát, és – hála Istennek – ír is. Olykor glosszázik, máskor tanít, ismeretet terjeszt, néha ironizál, aztán maga kerül saját görbe tükre látószögébe. Van, hogy önfeledten mesél, gyakran aggódik, néha szóvá tesz, mert becsüli és félti a magyar nyelvet, mert szívén viseli közössége sorsát, mert felelősnek érzi magát a városért és lakóiért. Igyekszik felmutatni a jó példát, de előfordul, hogy feddi, inti embertársait – bármilyen kedvében legyen is, egyvalami közös Váry O. Péter városjáró jegyzeteiben: minden írásán átsüt, hogy otthonaként szereti Sepsiszentgyörgyöt.
Mely ezer meg ezer arcát mutatja meg annak, aki sokat jár és sokat lát.
Mindannyian tudjuk: igazán otthonná akkor válik egy hely – legyen az kis garzonlakás vagy nagy kertes ház, zsúfolt központi utcácska vagy település szélén található lakónegyed, város vagy nagyobb régió –, ha nem csupán egy többé-kevésbé jól körülhatárolható térben fellelhető tárgyak, szobák, kisebb-nagyobb helyiségek, illetve utak, járdák, épületek halmazaként tekintünk rá, hanem emlékek, történetek szövik át, lengik be a helyet. Ha az öreg fáról fel tudunk idézni egy megható történetet arról, hogy miként vált köztéri képzőművészeti alkotássá, ha a porolóról eszünkbe jut, mire használtuk gyermekkorunkban, ha a Kárpáci nekünk is ugyanazt jelenti, mint a mellettünk élőnek, ha az utcai telefonról elkövetett csibészségeknek éppúgy helye van a várost belengő, átszövő láthatatlan szövetben és emlék-felhőben, mint a magyar nyelv sorsa iránt érzett aggodalmunknak. És akkor válik élővé ez az otthon, ha helye van benne a kopjafaparknak, de a madarak által bepiszkított szobornak is, lábsúrlónak és pocsolyának, kék hajú lánynak, de Karesznak, az autószerelőnek is, a roncskocsit vontató munkásoknak, a Micsurin-kerteknek és a tömbház melletti zöldövezetet gondozó lakónak – jónak és rossznak, hanyagnak és lelkiismeretesnek, mindennek és mindenkinek.
„Bizony, szép ez a város. Ismerni kell, hogy megszerethető legyen. Vagy: szeretni kell, hogy megismerhető legyen” – vallja a szerző. És valóban: a kötetben foglalt írások szinte észrevétlenül állnak össze maguk is egy ilyen, közös otthonunkat átszövő hálóvá, mintha csak egy sok-sok epizódból, képből, történetből álló szerelmes vallomást olvasnánk, mely a városhoz, Sepsiszentgyörgyhöz szól.
Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
Váry O. Péter Városjáró című, a Hármas Alapítvány kiadásában megjelent könyvét február 11-én, kedden 18 órakor mutatják be Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerző beszélgetőtársa Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője.
