A Sepsiszentgyörgyön élő Balázsy Borbála elmesélte családja és néhány ismerőse meghurcoltatásának történetét. 1949. március 2-án, a kiemelés éjszakáján még arra is ügyeltek, nehogy egy helyre kerüljenek, mondta, hisz őket Tasnádra, a Tasnádhoz tartozó tanyáról a Farkas családot Zilahra szállították. Utóbbiaknak kikötötték, legalább ötszáz kilométerre kell menniük. Úgy került Farkas József erdőmérnök három kiskorú gyerekével Sepsiszentgyörgyre.
Az akkor Szilágy, most Szatmár megyéhez tartozó Érszentkirályról emelték ki a Balázsy családot: Károly Pált, feleségét, Ilonát és három kiskorú lányukat, Ilonát, Borbálát és Editet. Nagyon kegyetlen volt — mondja adatközlőnk. Nem engedték még csomagolni sem, a kis bőröndöt sem hozhatták magukkal, csak egy zsákba pakolhattak valamicskét. A két és fél éves húga paplanocskáját sem hozhatták, pedig nagyon hideg volt akkor. A kiemelő bizottság kijelentette, hogy a harmadik megyében választhatnak kényszerlakhelyet. Igen, de hova menjenek? Dénes Dezső református lelkészük ajánlotta az Illyefalván szintén lelkipásztorként szolgáló édesapját. Ide is jöttek, Illyefalván nagy szeretettel fogadták, ellátták őket, mert élelmük, ruhaneműjük sem volt. De pár hét után Sepsiszentgyörgyre kellett jönniük. Az már iszonyat! — fakad ki Borbála, hozzátéve, kötelezően kamrában, ólban vagy pincében volt szabad lakniuk. Ő nővérével egy kamrában húzódott meg, oda este lopakodva mentek be aludni, mert, mint mondja, az emberek féltek tőlük… Nagyon sokáig, hat-hét évet tartott ez a rettenetes állapot, utána átköltöztek a Rácz-féle szabóműhelybe, ahol 1976-ig voltak egy helyiségben öten, de már ennek is örvendtek.
Szintén Érszentkirályról emelték ki rokonaikat, a Kaizler családot, négy testvért: Ilona, Berta, Antal és Zoltán is Sepsiszentgyörgyre került, itt is hunytak el mindannyian. Közülük Zoltán kapott munkát, utcaseprőnek állt be, de annak is örült. A Szúnyog nővérek — Mária és Borbála — szintén Háromszékre kerültek, adatközlőnk úgy emlékszik, Kovásznára.
