Úgy gondolom, akkor van jelen, ha van múlt is, vagyis a jelen a múlt eseményeire épül. Ezért egy kissé visszapillantottam Szentkirály múltjára, szokásaira: mi is történt az 1950-es, 1960-as években, hogy is töltötték az asszonyok, férfiak a téli estéket? Volt egyáltalán szomszédolás, egymás gondjaiba való belepillantás? Megtudtam, hogy az emberek esténként szívesen bekopogtak egymáshoz. Télen az asszonyok gyapjút fontak, beszélgettek, és közben kézimunkáztak. Nyáron, délutánonként, mikor már mindent elvégeztek, a kapuba ültek a padra és ott beszélgettek a szomszédok. Ősszel egészen más volt az elfoglaltság: amikor a frissen szedett kukorica bekerült, az udvaron vagy a csűrben bontották és beszélgettek.

A múlt szép emlékeire lehet a jelent építeni, de most már a nőszövetség asszonyaival, akik elhatározták, hogy három nőszövetség asszonyait hívják meg szomszédolni. De valójában mit is jelentett a helyi nőszövetség számára ez a nap? Elsősorban készülődést, mert csak úgy lehet várni vendéget, ha programot szervezünk, hogy a találkozás ne legyen unalmas. Erre voltak jók a csütörtöki találkozások, hogy legyen idő egy kis műsort összeállítani. Február lévén, vendégeinket rövid farsangi jelenettel próbáltuk megörvendeztetni, amelynek megírását szívesen vállaltam. Természetesen ők is elővették tarisznyájukból a jókedvet, verset, éneket, humoros kis történetet. És mivel minden nőszövetségi találkozásunk imával kezdődik, ez alkalommal Szabó Adél kálnoki lelkésznő imába foglalva köszönte meg Isten gondviselését.

Öröm volt végignézni az asszonyseregen, akik a kissé zord idő ellenére is jöttek „szomszédolni”. A szentkirályi asszonyok újból bizonyságot tettek vendégszeretetükről, a finom töltött káposzta és a fánk illata már belépéskor csiklandozta az orrot. Elfogyasztása után a tombolajegyek sorsolására került sor. Ez a legizgalmasabb rész, amikor ősz hajú nagymamák figyelik, kinek lesz szerencséje... Tudtuk, nem minden szám nyerő, de valamit mégis mindenki hazavitt: a szeretetet, mosolyt, az ismerős arcok örömét, az újabb tagok megismerését. No meg azt az érzést, hogy milyen jó volt szomszédolni!

Nagyon reméljük, hogy a szomszédolásnak, amit az idén ősszel nagykorúvá (18 évessé) váló szentkirályi nőszövetségünk már 16 éve gyakorol, lesz folytatása. Isten adja, hogy legyen erőnk, legyen erejük az asszonyoknak tovább szomszédolni, tovább találkozni.
 

Adorjáni Gyöngyvér nyugdíjas tiszteletes asszony