Tarolt a Séraphine

2009. március 3., kedd, Magazin

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei nagy győztese és egyben meglepetése is Martin Provost rendező hét szobrot elnyert Séraphine című filmje. Ezt az alkotást találta a legjobb filmnek a francia Filmakadémia, a címszerepet alakító Yolande Moreau pedig másodszor vehette át a legjobb női alakításért járó Césart.

A film a 19. és a 20. század fordulóján élt Séraphine de Senlis festőnő életét dolgozza fel, aki autodidakta módon házvezetőnőből vált rövid ideig elismert, majd teljesen feledésbe merült művésszé. A Séraphine érdemelte ki a legjobb forgatókönyvnek, operatőri munkának, filmzenének, díszletnek és jelmeznek járó Césart is. A párizsi Théatre de Chatelet színházban péntek este osztották ki — immár 34. alkalommal — a díjakat, amelyeket a francia filmesszakma 3500 képviselője húsz kategóriában ítélt oda az előző évben moziba került alkotásoknak.

A nagy esélyesnek tartott, tíz kategóriában jelölt Halálos közellenség alkotói három szobrot vihettek haza. Jean-François Richet megkapta a legjobb rendezés díját, a legjobb férfi alakítás díját pedig Vincent Cassel érdemelte ki a francia történelem egyik legismertebb gengszterének, Jacques Mesrine-nek a megformálásáért. Ez a film kapta a legjobb hangmérnöki munkáért járó Césart is. Szintén három Césarral — a legjobb férfi és női reménységért, valamint a vágói munkáért — jutalmazta a Filmakadémia Rémi Bezancon Le premier jour du reste de ta vie (Életed hátralévő részének első napja) című filmjét. A legjobb külföldi filmnek járó Césart az izraeli Ari Folman Libanoni keringő című alkotásának ítélte a Filmakadémia. Az önéletrajzi animációs film egy izraeli katona történetén keresztül dolgozza fel a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban 1982-ben történt kegyetlen mészárlás előzményeit és eseményeit. Az izraeli—francia—német koprodukcióban készült alkotást félmillióan látták a francia mozikban, rendezőjét ovációval fogadta a francia közönség. A legutóbbi Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott Libanoni keringőt a legjobb külföldi filmnek járó Arany Glóbusz-díj elnyerése után az Oscar-díj nagy esélyesei között is számon tartották, de ez utóbbit végül nem nyerte el.

A legjobb adaptáció díját a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmát nyert Entre les murs (A falak között) kapta meg, a legjobb dokumentumfilmnek járó Césart pedig a 81 éves Agnes Varda vehette át önéletrajzi munkájáért. A legjobb első film az író Philippe Claudel Il y a longtemps que je t’aime (Oly régóta szeretlek) című alkotása lett, az abban nyújtott alakításért pedig Elsa Zylberstein kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Césart.

Az est két ünnepelt amerikai sztárja Sean Penn, a tavalyi Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke és Dustin Hoffman volt. Az előbbi adta át a legjobb filmnek járó César-díjat, az utóbbi pedig Emma Thompson angol színésznőtől vehette át a tiszteletbeli Césart. Elie Semoun humorista az Aranyoskám Dorothyjának beöltözve — ami Dustin Hoffman egyik legsikeresebb szerepe volt — köszöntötte a 71 éves amerikai színészt. A kétszeres Oscar-díjas művészt csütörtökön avatta a francia Művészet és Irodalom Lovagrendjének tiszteletbeli parancsnokává Christine Albanel kulturális miniszter.

Venczel Katalin

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-03: Magazin - x:

Illem, etikett, protokoll — magas fokon

Van-e köztünk, aki elmondhatja magáról, hogy sohasem került kellemetlen helyzetbe egy-egy illemszabály vagy hasonló viselkedési-megnyilvánulási regula elfelejtése, félreértelmezése miatt — legyen szó akár csak arról is, hogy nem megfelelő módon mutatkozott be egy idősebb személynek vagy egy hölgynek. Az ily módon kellemetlen vagy feszélyező helyzetek márpedig gyakran adódhatnak a legköznapibb viszonyok terén is. Akárcsak olyan, a helyes viselkedésmód tárgyköréhez tartozó fejtörők, mint például az egyén intim zónájának fogalma, az udvariasság és a ,,biológiai megnyilvánulások" közti viszony (a csuklástól a tüsszentésig, a rágógumizástól a dohányzásig), a különböző rendezvények, ceremóniák megszervezése, a tegezés és magázás problémája, az öltözködés vagy a testtartás mint üzenet, az ajándékozás dilemmái vagy épp az alkalmas megszólítás módja.
2009-03-03: Magazin - x:

Londonban az atombomba-opera

Bemutatták Londonban az atombomba készítéséről és a programban részt vevő tudósok erkölcsi dilemmáiról szóló operát. Bár a téma inkább történelmi, drámaisága miatt rászolgált az operafeldolgozásra.