Bár a tavalyi év bizonyította, a közvélemény-kutatások eredményei nagyon csalókák, más mankót a választások előtti tájékozódáshoz aligha kapunk. Tévében, közösségi hálókon, óriásplakátokon folyik a jelöltek önreklámozása, mindenikük azt mutatná, hogy egy közülünk, de kiválasztott is, aki a boldog paradicsomba vezet minket és az országot.
Ki mond igazat? Ki hitelesebb? Kit vezet jó szándék és ki az, aki csak hatalmat akar önös vagy más érdekekből? Ezt aligha tudjuk megfejteni a következő két hónapban.
Marad hát a sötétben tapogatózás és a felmérések. A bemutatott eredmény többnyire függ a megrendelőtől is, de a sok téves előrejelzés után a különböző cégek most próbálják bebiztosítani magukat. Tavaly november közepén 7–8 százalékra becsülték Călin Georgescu népszerűségét, s ezen is sokan csodálkoztunk, hisz jóformán ismeretlen volt a neve. Aztán az első fordulóban 20 százalék fölötti eredménnyel az első helyen végzett. Érvénytelenítették a választásokat, sok minden kiderült Georgescuról, ám támogatottsága nemhogy csökkent volna, tovább növekedett, és úgy tűnt, szárnyalását sem rendőrségi eljárás, sem kétes kapcsolatainak feltárása nem állíthatja meg. Most a Központi Választási Hatóság és az alkotmánybíróság meggátolta ugyan újabb indulását, ám Románia új prófétája továbbsugározza szárnysegédeinek vonzerejét. A legutóbbi közvélemény-kutatás azt mutatja: akár George Simion, az AUR elnöke, akár Anamaria Gavrilă, a Georgescu által összeeszkábált POT vezetője indul, begyűjti a mentoruknak szánt 30 százaléknyi voksot, és bármelyikük első helyen végezhet a májusi elnökválasztás első fordulójában. Pedig sem Simion, sem Gavrilă nem rendelkezik Georgescu egyéni vonzerejével, ám a jelek szerint működik az az ígéret, hogy ha megnyerik a választást, visszacsinálnak mindent és újrajátszatják a tavaly decemberi döntőt Georgescu és Lasconi között. Működik, annak dacára, hogy ez lehetetlen, egy érvénytelenített voksolás nem megismételhető.
Călin Georgescu hiteles utódja lehet hát az, akit kijelöl a feladatra. Ehhez azonban a két ifjú titán közül az egyiknek vissza kell lépnie. Jelentkeztek mindketten, mert számítottak arra, hogy valamelyikük indulását elgáncsolhatják, ám zöld utat kaptak. Most már csak az a kérdés, melyikük áll félre a másik javára és vállalja-e valamelyikük nyílt támogatását gurujuk és mesterük.
A hét közepére válik véglegessé az államelnöki tisztségre pályázók hatóságok által is jóváhagyott listája. Sokan jelentkeztek és bőven lesz képviselője az úgynevezett szuverenista és a magát demokratának kikiáltó oldalnak is. Vélhetően mindkét tábor bejuttat majd egy-egy jelöltet a döntő második fordulóba, és ha igazak a jelenlegi felmérések, a régi pártok támogatottjai labdába sem rúghatnak. A függetlenként induló bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan esélyeit taksálják most a legnagyobbra, aki képes lehet bármelyik vetélytársa fölé kerekedni. Persze, ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak. Mert a valós eredmény májusban az urnáknál dől el. Minden szavazat, így a miénk is számít.
Fotó: Facebook / George Simion