Elmenekült! Megszökött! – nyitott be a gyerekszobába izgatottan édesanyám. Tudtuk, mit jelent ez a két szó, csöppnyi magyarázat sem kellett hozzájuk. Azon decemberi napokban izgatottan figyeltük a híreket, csak reméltünk, csak suttogva mondtuk ki, de jó volna… Közben meg aggódtunk, mert tudtuk, a tömegbe lőttek Temesváron és Bukarestben, s hallottuk, Marosvásárhely főterén is ropognak a gépfegyverek... Valóra vált tehát a remény! A szabadnak nyilvánított televízió nem napi két órát sugárzott, hanem reggeltől késő estig. Igaz ugyan, hogy néha egy-két órára leálltak, mert a régi felszerelés nem bírta a hirtelen megterhelést, és „pihennie” kellett, de sebaj. Minden meg volt bocsátva! A képernyő előtt ült az egész család. Mondhatni, élőben láttuk, hogy a Központi Bizottság épületének tetejéről helikopterrel menekül a diktátorpár, s hallgatva a híreket tudtuk meg, autóra váltottak, éppen merre járhatnak, milyen rendszámú és színű autóval menekülnek. Aztán láttuk a perüket, és láttuk, miként állítják fal elé s fordulnak prémes kabátjukban le a porba.
Az eseménydús napok elteltek, tisztulni kezdett a kép. A Vörös Zászló utódjából, a Népújságból (majd kicsit később sok mindent a helyi tévéből, mert hirtelen az is lett!) tudtuk meg, az elmúlt napok gépfegyverropogása nem pusztán ijesztgetés volt, bizony, Adrian Hidoș, Hegyi Lajos, Pajkó Károly, Ilie Muntean, Bodoni Sándor és Tamás Ernő személyében halottjaink vannak, és magas a sebesültek száma is. Hegyi Lajos, a fiatal és nagyon tehetséges matematikatanár kicsit ismerős volt, mert Szabó György Pál tanárunk kérésére vendégeskedett iskolánkban, Tamás Ernő egyik lánya, Tünde pedig osztálytársam volt akkoriban. Miattuk jobban éreztem a város gyászát.
Talán mind, az akkor éltek nevében kijelenthető: nagyon hittünk abban, hogy azon decemberi napoknak köszönhetően jobb és igazabb világ köszöntött ránk. Hamar csalatkoznunk kellett.
Hogy hitünk mikor veszett el?
Amennyiben fellapozzuk az akkori idők Népújságjának lapjait, azt kell mondanunk, az illúziófal első repedései már januárban, az új politikai elit első apró gonoszságaival együtt megjelentek, majd látványosan szélesedni és mélyülni kezdtek.
Reményeink teljesen porba március 19-én és 20-án hulltak.
Legyetek hűségesek!
A Nemzeti Megmentési Front a kisebbségek – és főként a magyarságé, amelyre utalnak – jogairól először január 5-én fogadott el nyilatkozatot. A Népújság a 7-i, vasárnapi (akkor az is volt) lapszámában az első oldalon közli a teljes szövegét. A hamisítatlan bürokratikus bikkfanyelven megfogalmazott sorokból kiderül, sem a sovén gyakorlat, sem az uszítás, sem a rágalomhadjárat nem tudta a népeink közti barátságot megtörni. Üdvözölték az RMDSZ decemberben megfogalmazott kiáltványának (a szövetség akkoriban még nem volt párt, komoly viták folytak arról, mi is legyen az elkövetkezőkben a szerepe – szerk. megj.) ama kitételét, „miszerint a szervezet Románia területi egységének és nemzeti szuverenitásának elvi alapján áll, és valamennyi kisebbségnek a helyi autonómia elveire alapozott önmegvalósítását a román néppel való szoros együttműködésben, az oszthatatlan román állam keretei között tűzi ki céljául”.
A nyilatkozatot megfogalmazók szükségesnek vélik az egyéni és kollektív nemzeti jogok és szabadságjogok alkotmányos garanciáinak kidolgozását. Hasonlóképp szükségesnek mondják, hogy az új alkotmány ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív, valamint szabadságjogait, emellett szorgalmazzák a nemzeti kisebbségi törvény kidolgozását és záros határidőhöz kötött elfogadását, valamint a kisebbségek alapvető jogainak gyakorlásához szükséges intézményrendszer létrehozását. A Nemzeti Megmentési Front lehetségesnek és jogosnak ítéli meg, hogy a romániai nemzeti kisebbségek fenntartsák és folytassák kapcsolataikat azon nemzetekkel, amelyekhez a közös nyelv, valamint a kulturális és történelmi hagyomány szálai fűzik őket. A környező államokkal való jószomszédi viszony körülményei között ezek a természetszerű kapcsolatok nem érinthetik a nemzeti kisebbségek lojalitását hazájuk, a demokratikus Románia iránt – áll a nyilatkozatban.
Magyar oktatás, kapjuk vissza jogainkat
Január 10-én dr. Kovács Péter Gondolatok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet múltjáról, jelenéről és jövőjéről című cikkében arról írt: a múlt rezsim elnyomó, a nemzetiségek erőszakos beolvasztását és teljes felszámolását célzó nacionalista politikája oda vezetett, hogy „a magyar anyanyelvű oktatóknak és diákságnak egyre kevesebb keresnivalója maradt” az egyetemen. A fokozatos leépítés során jóformán teljesen felszámolták a gyógyszerészeti oktatást: mivel éveken át szünetelt a felvételi, a karon a folyó évben csak utolsó éves gyógyszerészhallgatók vannak. Gyökeresen megváltozott az oktatók és a diákok anyanyelvi és nemzetiségi összetétele, a magyar anyanyelvűek és nemzetiségűek igen szembeötlő hátrányára. A kontraszelekció következményeként az oktatás színvonala egykori önmagához mérten mélyre süllyedt. Minden tekintetben változtatni kell.
Weszely Tibor, a Bolyai Farkas Líceum nagy hírű matematikatanára (a Nemzeti Megmentési Front Marosvásárhely Municípiumi Végrehajtó Bizottságának a „tanügyi szekcióért” is felelős alelnöki minőségében) jegyzi Néhány szó az oktatásügyről című írását január 12-én. Mint írja, az utóbbi években saját bőrünkön volt alkalmunk tapasztalni, milyen az, amikor egy népcsoport vagy nemzetiség identitástudatát és létét az anyanyelvi közoktatási rendszerén keresztül próbálják elsorvasztani. Sorolja is: a magyar osztályok engedélyezett száma, felső utasításra, iskolahálózatunkban minden évben állandóan csökkent. Emiatt sok tanuló, aki magyar tagozaton szerette volna folytatni tanulmányait, helyszűke miatt a román tagozatra volt kénytelen átiratkozni. Egyre gyakrabban esett meg az is, hogy a végzős tanárok munkahelyi elosztásánál szándékosan nem tüntették fel, hogy a meghirdetett üres katedra milyen tagozatú osztályoknál van, így nem ritkán az történt, hogy a tanár egy szót sem ismert annak a nemzeti kisebbségnek a nyelvéből, amelynek osztályába odatették tanítani.
Komoly közéleti vitát szült, hogy milyen elv alapján állították össze a helyi vezetést: a közel – akkor még! – hatvanszázalékos magyarságú város vezetésében hogyhogy öt román s mindössze két alig ismert magyar kapott helyet?
Török László újságíró szóvá tette, hogy az elmúlt évtizedekben Marosvásárhelyen eltűnt a magyar vonatkozású utcanevek zöme. Sorolja: valaha volt Kemény Zsigmond, Kossuth Lajos, Vörösmarty, Katona József utca – állítsák vissza azokat, s legyen Aranka György és Bethlen Gábor utca is, hiszen ők szorosan a városhoz kötődőnek – írta.
Január 18-án Hogyan kezdődik a II. évharmad címmel közöl cikket Tompa Z. Mihály. Ebben Weszely Tibor és Dósa Jenő (az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága tagja) úgy nyilatkozott többek közt: a Papiu tiszta román, a Bolyai magyar anyanyelvű líceum lesz, s a többiekben is újjáalakulnak a tagozatok, lehetőséget biztosítva a diákoknak az átiratkozásra a II. évharmad vagy legkésőbb az új tanév kezdetétől. „Természetesen mindebben a román kollegákkal megegyezve, közösen kell döntenünk” – jelentették ki.
A nacionalista felhangokra hívta fel a figyelmet Makkai János Vannak akik N. C.-n is túltesznek? című cikke. Olyan, az alkotmányfogalmazókhoz címzett javaslatok kerültek hozzá, melyekben a szerzők azt szorgalmazzák, hogy az oktatás minden fokon kizárólag román nyelven történjen, s „úgy mellékesen elviselnék, ha »fakultative« gyerekeink tanulhatnák a magyar nyelvet és irodalmat”, de kérésre megkaphatjuk a „román nemzetiségű” státust is.
Január végén már nyilvánvaló, a Bolyai és Papiu líceumok ügye nem fog egyszerűen megoldódni. A román tanerők szeparatizmust kiáltva tiltakoztak a két iskola külön tannyelvűvé alakítása ellen. Ha valaki más álláspontot képviselt, lehurrogták, nem hagyták beszélni.
Hírügynökségi jelentés szerint, mivel Pálfalvi Attila oktatásügyi miniszterhelyettes „nem tartotta tiszteletben a kormány és az Oktatásügyi Minisztérium határozatait, saját kontójára hozva döntéseket a magyar anyanyelvű oktatásnak és a román nyelvű oktatásnak oly módon történő szétválasztásáról, amely feszültségek kirobbanását idézte elő a magyar lakosság és a román lakosság között egyes erdélyi helységekben”, felmentették tisztségéből. Az RMDSZ hiába tiltakozott, mondván, Pálfalvi Attila „nem a saját kontójára ügyködött”, hanem a nemzetiségi jogok alapján, amelyeket az NMF a sajtóban közölt Szándéknyilatkozatában meghirdetett.
Könyves-gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Fotó: www.azopan.ro / Lőrincz Zoltán
A nyílt utcán támadtak a Bolyai-líceum két XI. osztályos diáklányára, és elvették tőlük azt az irattartót, amely ősztől a líceum magyar tannyelvű oktatási intézménnyé alakítását aláírásukkal támogatók jegyzékét tartalmazta.
A városháza főbejárata fölött magyar felirat hirdeti, ott a Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Municípiumi Tanácsa székel. „Bízunk abban, hogy máshol is megjelennek a román feliratok mellett a magyar nyelvű megnevezések” – írta a Népújság. Hamar kiderült, akadnak, akiknek a kétnyelvű útjelző táblák szúrják a szemét: február 6-án arról számol be a lap Csak vandalizmus? című cikke, hogy néhányukat lemázolták.
Az RMDSZ követeli a romániai magyarság számára az anyanyelvű iskoláztatás biztosítását „minden oktatási szakaszban, minden fokon, az óvodától a Bolyai Tudományegyetem valamennyi fakultásáig”, s bejelenti, kívánságaink nyomatékosítása végett február 10-ére néma felvonulást szervez. A velük egyetértőket arra kérik, égő gyertyával és könyvvel a kezükben, a templomok harangjainak ötperces megkondításával tüntessenek e jogok gyakorlati érvényesítéséért.
Megszületnek a jelszavak is: ABC ≠ AÁBC, MAGYAR SULIT – MAGYAR SZÓT!, EGYENLŐSÉG – EGALITATE, BOLYAI EGYETEMET!, BOLYAI ISKOLÁT!, MAGYAR ISKOLÁKÉRT TÜNTETÜNK!, DEMOKRÁCIÁT KÉRÜNK, DE NEM FEJADAGRA!, ÉDES ANYANYELVÜNKÉRT TÜNTETÜNK!
A román középiskolások is az utcára vonultak tüntetni, s hangosan, „a testvériség nevében” kérték a Bolyai Farkas Líceum kétnyelvűségének fenntartását. Ioan I. Judea ezredes, a Nemzeti Megmentési Front marosvásárhelyi tanácsának elnöke a bolyais román diákok küldöttségének határozott ígéretet tett, hogy iskolájuk továbbra is kétnyelvű marad.
Színre lép a Vatra Româneasca
A szervezet február 8-án a sportcsarnokban tartott demonstrációja „kifejezetten magyarellenes jelleget öltött” – fogalmazott Mózes Edith újságíró, aki beszámolt arról is, hogy dr. Zeno Opriș és Radu Ceontea kijelentették, a magyarság nyílt és növekvő agresszivitása tapasztalható és magyar polgári terrorizmussal, rémisztgettek. Ők is megfogalmaztak néhány jelszót, többek közt azt, amelyik arra szólítja fel a hunokat, menjenek vissza Ázsiába.
Egy papius magyar diákot a nagyszünetben azért zaklattak, mert miközben zenét tett, magyarul is megszólalt a megafonban. „Egy adott pillanatban ketten vagy hárman odajöttek, és eléggé illetlen modorban azt mondták, hogy ez román líceum, és itt a megafonban senki se szólaljon meg magyarul. Ugyanezek a diákok később a Bolyaiban »testvériséget« követeltek. Nagyszünet végén a diákok legnagyobb része nem ment órára, átmentek a Bolyai Líceumba tüntetni. Egyes osztályokban a Papiu Líceumban ilyen feliratok jelentek meg, hogy »Noi sîntem poporul, voi sînteti gunoiul!« (Mi vagyunk a nép, ti meg hulladék vagytok – szerk. megj.)” – írta meg a Népújság.
Könyv és gyertyaláng
Február 10-én már a déli órákat követően gyűlni kezd a jogaiért kiállni készülő magyarság – számolt be róla a Népújság. „Gyűl a tömeg, kezelhetően, fegyelmezetten. Csodálatos érzés, hogy vagyunk, hogy ennyien vagyunk, tagadhatatlanul és valóságosan. Érzem, érezzük ezt a megsokszorozódott erőt, magyarságunk egységét. Megszólalnak a harangok, életre lobbannak a gyertyák. A kongás átzeng a főtér, a város felett. Tekintetünk, ujjaink óvják ezt a parányi meleg lobogást, amelyet már nem fújhat ki a szél, mert újraéled a mellettünk állók, a mellettünk haladók lobogásától. A menet megkerüli a főteret, a Bolyai utca szünet nélkül önti az embereket, önti másfél órán át. Hány ezren lehetünk? Ki tudná megszámlálni? Szavainkat, békés szavainkat a kezünkben levő könyvek őrzik. Gyönyörű könyvtár válnék belőlük: Sütő András, Kányádi Sándor, Petőfi, József Attila, Ady, az ENSZ Alapokmánya, anyanyelvű tankkönyvek, írók, filozófusok alkotásai. Mit mondhatnánk mi többet most annál, ami e könyvekben foglaltatik... A menet bekanyarodik a Kultúrpalotánál. Szaporodnak a sorok. A sodrásnak nehéz ellenállni. Csendben áradunk a sportcsarnok felé. Hogyan lehet ennyi ember ilyen fegyelmezett? Valljuk be: emberi tartásunk, méltóságunk, kitartásunk sohase értett békességgel tölt el. Erős és szervezett etnikum vagyunk, méltók azokra a jogokra, amelyek megilletnek” – fogalmazott Bodolai Gyöngyi.
Sütő András az újság első oldalán, keretes anyagban mond köszönetet a néma tüntetésen részt vevőknek. „Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással, méltóságunkkal többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is. Mostani néma tüntetésünk nem jelenti azt, hogy némaságra kárhoztatjuk magunkat a következő órákban, hónapokban és esztendőkben. Ám ez a példa, amit most fel akartunk mutatni az országnak és a nagyvilágnak, azt célozta, hogy kulturáltságunknak és tisztességes szándékainknak legyen a metaforája” – írta.
Hogy minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, még Ioan Buteanu rendőr ezredes is elismerte, mondván: teljes volt a rend és a fegyelem.
Botrány, sztrájk, ünnep
Ezekben a napokban egymást érik az események, minden lapszámban akad legalább három-négy komoly fajsúlyú ügy. Botrány lett abból, hogy erdélyi iskolákban Magyarországról érkezett nagyszámú magyar nyelvű történelem- és földrajztankönyvet osztottak szét. Sztrájkol a Bolyai, ahol ezerkétszáz diák kuporog a líceum folyosóin; felfüggesztik a Marosvásárhelyi Szabad Televízió adását; kétnyelvű utcatáblát mázolnak le ismeretlen tettesek.
Az orvosi egyetem 350 diákja békés tiltakozásba kezdett, mivel két hónapi tárgyalássorozat után sem találtak megértésre a magyar hallgatók jogos követelései. Az Oktatásügyi Minisztérium képviselője és a forradalom előtti időből visszamaradt egyetemi vezetőség – s ezt nacionalista alapon támogató, román diákokat tömörítő egyetemisták ligája – határozottan elutasítja a következőket: a paritás elvének érvényesítése az egyetemi vezetőségválasztásban, a magyarok külön választhassák meg képviselőiket, a magyar tannyelvű elméleti és gyakorlati oktatás biztosítása, külön beiskolázási szám a magyar nyelven tanulni vágyók részére. A békésen, példamutató fegyelmezettséggel sztrájkoló magyar hallgatók mellett megjelentek a nemzeti színű kokárdák, az Uniunea Vatra Românească jelvényeit viselő román diákok, ugyancsak feliratokkal, jelszavakkal. Elhangzott a román hallgatók részéről az a vélemény, hogy a magyar anyanyelvű oktatás biztosítása a főiskolán kiváltságot jelent, s az anyanyelvükön tanuló hallgatók ezáltal egyenlőtlen helyzetbe jutnak.
A kultúrpalota előtt. Fotó: www.azopan.ro / Lőrincz Zoltán
Ismeretlen tettesek összefirkálták Avram Iancu főtéri szobrát, talapzatára pedig LE VED felirat került. A rendőrség szerint a magyarok voltak, Kincses Előd – aki elítéli a szoborgyalázás tényét – viszont vitatta azt, szerinte provokáció történt.
Az RMDSZ Maros megyei oktatási bizottsága közli, mivel nem jártak eredménnyel az eddigi tárgyalások a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar anyanyelvű oktatásának megvalósítása érdekében, a megye magyar tagozaton tanuló összes középiskolása március 19-én az Orvosi Egyetemért és az ottani diákok követeléseinek támogatásáért egynapos figyelmeztető sztrájkot tart. A sztrájkhoz csatlakoznak a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet magyar diákjai is.
Első alkalommal ünnepelheti meg Marosvásárhely magyarsága március 15-öt. A város különböző pontjain egy időben tartottak koszorúzási ünnepségeket.
Március 16-án a Testvériség utcában a 28-as számú gyógyszertár ablakába két Farmacia felirat mellé magyarul is kiírták, mi is található az adott helyen. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy hőbörgők hada ne kezdje el követelni, törüljék a magyar feliratot. A gyógyszertár főbejáratát elzárta a tömeg, a hátsó ajtót konténerekkel torlaszolták el, és azt kiabálták, hogy felgyújtják az épületet. Délután 4–5 óra körül már megközelítőleg ezerfős tömeg tolongott az utcán, nagyrészt ittas állapotban. Az egyik szomszédos tömbház 6. emeletére két művészeti líceumba járó iskolás lány kitett egy magyar nyelven fogalmazott, a magyarság számára egyenlőséget követelő vásznat, amiért szinte meglincselik őket.
Elszabadult a pokol
A Népújság március 20-i lapszáma első oldalának jelentős részét elfoglalta az RMDSZ Megyei és Municípiumi Intéző Bizottsága által a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának (Bukarest) címzett írás. Sütő András „a nemzeti kisebbségek életbiztonságának, valamint intézményeik biztonságának szavatolását” kéri. Szülessenek olyan kormányintézkedések, amelyek a gyakorlatban garantálják egyéni és kollektív jogainkat. „Úgy véljük, hogy ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy ellenőrizhetetlen megmozdulásokra kerül sor. A magyar kisebbséget képviselő RMDSZ határozottan tiltakozik az ellen, hogy a békés és civilizált formában előterjesztett, minden európai mérce szerint jogos igényekre válaszul egyesek a nyers erőszak eszközeit vonultatják fel, különös tekintettel arra, hogy ezek az igények összhangban állnak: az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Határozatokkal, illetve a Románia által aláírt nemzetközi szerződésekkel” – állt a jeles írónk által jegyzett okiratban. Sütő András aggódása nem alaptalan…
(folytatjuk)
