Belga gyarmatosítás

1884-ben európai nagyhatalmak elismertek egy Belgium területénél több mint hetvenszer nagyobb közép-afrikai részt II. Lipót belga király magánbirtokának, amit (a „magángyarmaton” elkövetett atrocitások nemzetközi visszhangja miatt) 1908-ban a belga állam saját irányítása alá helyezett, Belga-Kongó néven. Megkezdődött a bányakincsek kiaknázása és az ültetvények létesítése. Ugyanakkor a belga vezetés eltökélte, hogy „mintagyarmatot” farag a kétmillió négyzetkilométeres birtokából. Ennek fontos tényezője volt egy helyiekből álló értelmiségi réteg kialakítása is. Ezek a belgák által csak „évolué”-nak (fejlett) nevezett kongóiak magas szinten beszélték a franciát, keresztények és az átlagnál tanultabbak voltak. 1960 januárjában Brüsszelben a függetlenségről tartott kerekasztal-tárgyalásokon kongói részről a legfontosabb kongói pártok vezetői, Joseph Kaszavubu, Patrice Lumumba, Moise Csombe vettek részt, de ott volt – többek között – Joseph-Désiré Mobutu is, mint Lumumba „titkára”.

A lázadó évolué

Patrice Émery Lumumba az évoluék egyike. Művelt, tanult és intelligens politikus volt. 1960. június 30-án kiáltották ki Belga-Kongó függetlenségét Kongói Köztársaság néven. Három nappal korábban Lumumbát választották meg Kongó első miniszterelnökévé, a jobbára ceremoniális szereppel bíró köztársasági elnöki tisztséget pedig Joseph Kaszavubu kapta. A függetlenedési folyamatot záró, Léopoldville-ben (ma Kinshasa) tartott nagyszabású ünnepélyen Lumumba miniszterelnök – a megjelent I. Baudouin belga király és sokan mások megdöbbenésére többek között az alábbiakat mondta: „Ki feledhetné, hogy a törvény sosem volt azonos fehéreknek és feketéknek: az egyiket védte és segítette, a másikat becsapta és megalázta. Együtt teszünk arról, hogy az országunkban uralkodó béke ne a puskák és szuronyok, hanem a szív és a jó szándék békéje legyen”.

A gyarmatosítók tartottak Lumumbától, nem alaptalanul. A nyugati titkosszolgálatok aknamunkája nem volt eredménytelen, július elején országos zavargások törtek ki. A fiatal miniszterelnök sorjában az Amerikai Egyesült Államokhoz, az ENSZ-hez, majd a Szovjetunóhoz fordult segítségért. Általános vélemény, hogy a Moszkvához fordulás megpecsételte sorsát. Közben Lumumba a frissen felállt kongói hadsereg vezérkari főnökévé akkor még barátját, Joseph-Désiré Mobutu ezredest nevezte ki. Ugyanakkor válságos lett Lumumba miniszterelnök és Kaszavubu köztársasági elnök viszonya. Mobutunak a „rend fenntartására” irányuló 1960. szeptember 14-i puccsa nyomán Lumumba házi őrizetbe került, Kaszavubut pedig meghagyták elnöknek.

A szakadár

1960. július 11-én az ország déli csücskében található, ásványkincsekben gazdag Katanga régió Moise Csombe vezetésével kikiáltotta elszakadását Kongótól. A lépés mögött a Katangában folyó réz- és gyémántkitermelésben érdekelt külföldiek álltak. Közben valahol Lumumba sorsáról is döntés született – nem elég leváltani, letartóztatni, bebörtönözni, meg kell ölni az „afrikai Lenint”. A Mobutu-klikk ódzkodott likvidálni, népharagtól, tömegmegmozdulásoktól, zavargásoktól tartottak. Éppen ezért a letartóztatott Lumumbát a katangai szakadárállamba csempészték, ahol Csombe és más helyi vezetők döntöttek a kényes ügyben. 1961. január 17-én este a katangai főváros közelében egy erdei tisztáson golyó által kivégeztek három foglyot. Ezek Patrice Lumumba és két szövetségese: Maurice Mpolo és Joseph Okito voltak.

A szakadár Csombétól korábbi nyugati támogatói lassan elpártoltak, nem támogatták tovább Katanga függetlenségét. A Biztonsági Tanács 143-as számú határozata alapján Kongóba küldött ENSZ-csapatok és Csombe katangai zsoldoshadserege közötti fegyverszüneti tárgyalásokra tartó svéd diplomata, Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár 1961. szeptember 18-án a mai Zambia felett repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. A győztes ENSZ-kontingens katonái 1963. január 15-én bevonultak Katanga fővárosába, Élisabethville-be (ma Lumumbasi), véget vetve a szecessziónak. Csombe Spanyolországba menekült. 1964 júniusában váratlanul hazahívták és július 10-én Kaszavubu elnök kinevezte miniszterelnökké.

Az akkor már altábornaggyá előléptetett Mobutu 1965. november 25-i (második) puccsa elsöpörte a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt is. Csombe ismét Spanyolországba menekült, ahol szervezkedni kezdett Mobutu ellen, Kongóban távollétében halálra ítélték. 1967-ben magánrepülőgépét eltérítették, Algériában bebörtönözték, ahol 1969 júniusában halt meg, hivatalosan szívinfarktusban. Kaszavubu házi őrizetbe került, majd vidéki farmján visszavonultan élte utolsó éveit, 1969 márciusában az atlanti-óceáni kikötőváros, Boma kórházában hunyt el.

A diktátor

Második puccsa után kezdődött Mobutu több évtizedes zsarnoki uralma (1965–1997). Önmagát államfővé, majd tábornaggyá (is) nyilvánította. Vélt vagy valós ellenfeleivel kegyetlenül leszámolt. 1966-ban például Evariste Kimba miniszterelnököt és kabinetjének három miniszterét tartóztatták le, s miután halálra ítélték, 50 ezer ember előtt nyilvánosan akasztották fel őket. 1968-ban Pierre Mulele-t, Lumumba egykori oktatási miniszterét amnesztia ígéretével külföldről visszacsalogatták, de a hazatérőt kegyetlenül megkínozták és megölték.

Később a diktátor taktikát váltott, politikai riválisait zsarolással vásárolta meg. 1971-ben az ország új neve Zaire lett. A lakosságot kötelezték, hogy a keresztény nevek helyett eredeti afrikai neveket vegyenek fel. Öt év börtönbüntetés várt arra a papra, aki a gyermekeknek keresztény nevet adott. 1972-ben Mobutu saját nevét is megváltoztatta. Új neve Mobutu Szesze Szeko Nkunku Ngbendu Wa Za Banga lett. Szabályozták a ruházkodást is, a nyugati típusú öltözéket és a nyakkendőt betiltották, férfiaknak Mao Ce-tung-stílusú zubbonyt kellett hordaniuk. A parttalan személyi kultusz jegyében Mobutu arcképe a jellegzetes leopárdbőr fejfedővel ott volt minden kongói bankjegyen, számtalan középületen, nyilvános helyen és az emberek ruháin is. A televízió esti hírműsorai előtt ő jelent meg, amint a felhők között aláereszkedik a mennyekből. Nepotizmusa a saját törzséből származó közeli rokonait és barátait magas katonai és polgári tisztségekbe, jól fizető állásokba juttatta, de maga is mesés vagyonra tett szert. Az országot súlyos korrupció gyötörte, amit gyakran zaire-i betegségnek neveztek.

Mobutu 32 éves zsarnoki uralmának Laurent-Désiré Kabila tuszi lázadókból álló serege vetett véget, mely 1997. május 16-án foglalta el Kinshasát. Másnap az ország nevét Zaire-ról Kongói Demokratikus Köztársaságra változtatták. Az elnökké lett Kabilát azonban pár év múlva, 2001-ben – máig nem tisztázott körülmények között – megölték. Fia, Joseph Kabila követte az ország élén 2019-ig, amikor Félix Tshisekedit választották elnökké.

A hatalomátvételkor Mobutu külföldre menekült, 1997 szeptemberében a marokkói Rabatban halt meg rákban.

Hutuk és tuszik

Ruanda 1890-től német, az első világháború után belga gyarmat volt. 1962-ben vált függetlenné. Az 1994. április 6. és július 4-e közötti nagy népirtás kezdete előtt 7 milliós lakosságának 84 százaléka a hutu, 15 százaléka a tuszi népcsoporthoz tartozott, a többi pigmeus volt. A nagy vérengzés során a hutu szélsőségesek több mint 500 ezer tuszit és 300 ezer úgynevezett mérsékelt hutut öltek meg. A szélsőséges hutuk rémuralmának július 4-én a jórészt menekült tuszikból verbuválódott Ruandai Hazafias Front (RPF) bevonulása vetett véget, vezetőjük, Paul Kagame ma is a Ruandai Köztársaság elnöke. A várható bosszú elől mintegy 1,5 millió hutu a szomszédos országokba menekült.

M 23

Jelenleg Kelet-Kongóban a legforróbb a helyzet. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy az értékes ásványkincsekben (kobalt, arany, ón, koltán, volfrám, réz stb.) gazdag régiót többen is magukénak szeretnék tudni. Másrészt Ruanda azzal vádolja nyugati szomszédját, Kongót, hogy nem lép fel hatékonyan az ezelőtt 30 évvel oda menekült egymillió hutuból verbuválódott milíciákkal szemben. Az idén januárban és februárban Kongó keleti felében jelentős területeket megszálló Március 23 Mozgalom (M 23) nevű tuszi szervezetet a kongói kormány szerint de facto Ruanda irányítja. A szomszédos Burundi is katonákat küldött a térségbe, de Kongó oldalán. A konfliktus az egész régióra átterjedhet –  figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár.

Németh Csaba