Sepsiszentgyörgyi pályakezdőkDivat nagyanyáink korából — Fekete Réka

2009. március 4., szerda, Magazin

Múltidézés a Szentkereszty-kastélyban

Ha a körülöttünk lévő tárgyakat érzelmekkel és személyiséggel töltjük fel (ahogyan azt a régiek tették), életünk gazdagabb és értékesebb lehet — vallja az a három fiatal sepsiszentgyörgyi alkotó, akinek ruhakollekcióját, ékszereit a napokban mutatták be az Árkosi Művelődési Központban.

A Szentkereszty-kastély emeleti termében rövid időre visszatért a múlt, az ezerkilencszázas évek elejéről őrzött képeslapokról ismert arcok, alakok jelentek meg a nagyszámú közönség előtt. A fehér, vajszínű és drapp pamutból, vászonból, pamutselyemből és csipkéből varrt ruhakölteményeket középiskolás lányok mutatták be, s bár első pillantásra úgy tűnt, csupán színpadi öltözetről van szó, a divatbemutató utáni kiállításon közelről megtekinthető, tapintható darabok a babamodelleken is élettel voltak tele. Az alkotók úgy vélik, igényes környezetben és különleges alkalommal ma is viselhetőek a száz évvel ezelőtti divatholmik, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy egy nemrégi nagykorúsítási ünnepségen már láttunk György Eszter tervezte ruhát. A tavaly végzett sepsiszentgyörgyi divattervező ruhakollekcióját Salat-Zakariás Csaga formatervező ékszerei és Benedek Ágnes színművész fejdíszei egészítették ki. A kellékek a ruhával azonos anyagból készültek, és azzal teljes összhangot alkotnak, a bolerók és a pelerinek pedig nem csak a hűvösség ellen valók, hanem egyfajta védelmet kölcsönöznek az egész ruházatnak. A múltidéző divatbemutató nem csak a szemnek volt tetszetős, hanem a léleknek is, mert örömünket leltük abban, hogy pályakezdő fiataljaink hazatértek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2009-03-04: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, testvér, sógor, após, közeli és távoli rokon, az angyalosi
id. PELIGÁN SÁNDOR
életének 80. évében hirtelen elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2009. március 5-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra az angyalosi temetőben.
A gyászoló család
4217977
2009-03-04: Magazin - x:

Bágyi Balássy Mária (Mementó) — Kisgyörgy Zoltán

Tizenöt évvel ezelőtt hunyt el a gyümölcsöző nevelő tevékenységet folytató református tanítónő. Apja, Balássy Gyula címzetes tanító volt, édesanyja Bartha Berta, Bartha Lajos fotosmartonosi református lelkész lánya. Számos gyermeknemzedék tanítónője volt, az ismeretterjesztés, az iskolán kívüli nevelés szerény, de szorgalmas fáklyavivője.