Baróton a Tortoma Önképzőkör e heti előadásán Lakatos Csilla, Erdővidék Múzeumának munkatársa telt ház előtt, a kultúrház Bodosi Dániel-kistermében tartott vetített képes előadást izlandi úti élményeiről. A muzeológus március 9. és 16. között, a Kulturális Minisztérium által kiírt és a Norvég Alap által támogatott pályázat révén látogatta meg a területileg Romániánál több mint kétszer kisebb, de a turistáknak annál több élményt kínáló, földrajzilag is különleges szigetországot, ahol nemcsak az izlandiak vendégszeretetét tapasztalhatta meg, de kultúrájuk sokszínűségét, segítőkészségüket, barátságos természetüket is.
Kezdetben a hallgatósággal részletesen ismertette Izland földrajzi adottságait, de beszélt az izlandi társadalomról, építészeti hagyományaikról, szokásaikról is.
Izlandon nagyon jó a közbiztonság, az izlandiak szorosan kötődnek hagyományaikhoz, gyökereikhez, és büszkék is azokra. Odafigyelnek a fiatalokra, rengeteg fesztivált szerveznek, szinte folyamatosan fesztiválok vannak – mondta. A meglátogatott múzeumokkal kapcsolatosan aláhúzta: Izlandon inkább azt célozzák meg a múzeumok, hogy ha kevesebbet is tudnak mutatni, azt jól tegyék, interaktivitásra, emberközeliségre törekednek, hangsúlyosan odafigyelnek arra, hogy a gyermekek is érdekesnek találják a kiállításokat. Jellemző, hogy kevesebb műtárgyat állítanak ki, de azok nagy térben vannak elhelyezve, ezáltal élesebb a rájuk irányuló figyelem – részletezte. A hasonló elképzeléseket Romániában mindenekelőtt a pénzhiány akadályozza – vélekedett –, ők meg tudják ezt engedni maguknak, míg itthon a múzeumok általában helyszűkével küzdenek.
A tizenegy romániai muzeológus által meglátogatott izlandi intézmények között volt az Izlandi Tanulmányok Árni Magnússon Intézete Reykjavíkban, ahol középkori izlandi kéziratokat őriznek s amely intézmény a nevét az izlandi kéziratok 17–18. században élt gyűjtőjéről kapta. Aztán az Izlandi Nemzeti Múzeum, mely Izland történelmébe, kultúrájába enged betekinteni, valamint az Izlandi Nemzeti Művészeti Galéria, ahol számos oktatási programot tartanak, nemcsak diákoknak, de felnőtteknek, fogyatékkal élőknek is, ezáltal vonzóbbá téve az intézményt a helyi közösségek számára. Elmondták az ottani muzeológusok, hogy rendkívüli körültekintéssel, a helyi közösségek bevonásával készítenek elő minden kiállítást, folyamatosan együttműködnek például a pedagógusokkal is, így a múzeumok és az iskolák között a kapcsolat egy-egy kiállításhoz kötődően eleve adott. Hiába külföldi az izlandi múzeumok látogatóinak 70 százaléka, ők elsősorban mégis a helyi közösségekre figyelnek – jegyezte meg.
Elmesélte, hogy ellátogattak a szigetország déli részére, a főszigettől különálló Westman-szigetre is, ahol a sziget kulturális központjában egy középkori izlandi törökdúlás emlékére rendeztek be kiállítást, továbbá ugyanitt meglátogatták az Eldheimar Múzeumot, ahol egy 1973-ban bekövetkezett, a sziget lakóinak életét gyökeresen megváltoztató vulkánkitörésnek állítottak emléket.
„A természet sok mindent elvesz tőlünk itt Izlandon, de ad is sok mindent” – idézte a muzeológus egyik izlandi kollégájának szavait, és ezt alátámasztva megemlítette azt is, hogy például a csapvíz Izlandon kristálytiszta és nagyon jóízű, palackozott vízre nincs szükségük, így nem is ismerik, és ugyancsak a természet oldotta meg a fűtésüket is az izlandiaknak: az termálvízzel történik, amit a vulkáni működés biztosít.
Összegezve izlandi útját, a baróti muzeológus úgy fogalmazott, azt érzi, a muzeulógusok, bárhol éljenek a világon, egy nagy családhoz tartoznak, bármikor készek egymást segíteni – ez különösen igaz az izlandiakra, akikkel találkozott, és akikkel továbbra is ápolni fogja a jó kapcsolatokat, a tapasztaltakból pedig igyekszik átültetni példákat Erdővidék Múzeumába is – mondta.
