Vannak, akik az évek során tanúsított következetes helytállásukkal, véreikhez való viszonyulásukkal, hazájuk iránti hűségükkel, bátor cselekedeteikkel kitörölhetetlenül belopták magukat a nemzet szívébe és tudatába. És ott maradnak egyesek pénz vagy érdek diktálta fröcsögések ellenére is, mert a közösség érzi, hogy mindezt nem babérokra törve, hanem belső indíttatásból és meggyőződéssel tették, a legjobb tudásuk szerint.
Közéjük tartozott immár néhai Potápi Árpád János, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke (1998–2011), Bonyhád polgármestere (2002–2014), országgyűlési képviselő (1998–2024), a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (2014–2024). A nagybetűs Ember, aki családapaként és politikusként egyaránt a magyar nemzet és haza felemelkedésén fáradozott. Szerényen, de az eredményességhez elengedhetetlen kitartással és következetességgel, amint azt hányatott sorsú székely ősei tették kényszerű ide-oda vándorlásuk és telepítésük száznyolcvan éve alatt.
Magyarország hivatalos küldötteként, képviseletére felhatalmazott magas rangú tisztségviselőként fáradhatatlanul látogatta a Kárpát-medencében élő, valamint a földgolyón szétszéledt magyarokat. Jól érezte magát a Partiumban, Erdélyben és Székelyföldön, Kárpátalján és Felvidéken, Muravidéken, a Szerémségben, Bácskában és a Vajdaságban, illetve Őrvidéken egyaránt, hiszen otthonról hazaérkezett. Ugyanakkor nem feledkezett meg a diaszpórában élőkről sem. Mindenki számára volt egy jó szava, együttérző mosolya, biztató üzenete. Igyekezett minél több honfitársával szóba elegyedni, és nem csak meghallgatta, hanem értette is őket. Tudta, hogy önazonosságunk megéléséhez és megtartásához szükség van az együvé tartozás tapasztalatból fakadó tudatára, a bizonyosságra, hogy Magyarhon mindannyiunk közös hazája, drága édesanyánk, aki kifogyhatatlan szeretettel öleli a keblére gyermekeit.
„Minden lehetséges eszközt a magyar nemzet megerősítésére kell fordítani” – mondta nekem meggyőződéssel 2021. május 17-én a felújított sepsiszentgyörgyi református vártemplom felszentelése után folytatott, túl személyesre sikerült és ezért általam nyilvánosságra nem hozott beszélgetésünk alkalmából. Szavait megszívlelésre ajánlom másoknak is!
Tavaly ősszel a világ magyarságával együtt engem is letaglózott a földi létből való hirtelen távozásának híre. Olyannyira, hogy csak most, több mint öt hónap elteltével, a születésnapja (március 28.) alkalmából tudtam megfogalmazni a személyiségével kapcsolatos gondolataimat.
Hiánya fáj a nemzetben gondolkodóknak, de a példáját követve hűek maradhatunk áldott emlékéhez. Köszönjük Istennek, hogy volt nekünk!
