Nyertek a háromszéki fizikus diákok

2025. április 16., szerda, Közélet

Az országos döntőbe jutott legeredményesebb hatvan diák részvételével tartották meg a hét végén Kolozsváron a VII–XI. osztályosok magyar nyelvű fizikaversenyét, amelyen két sepsiszentgyörgyi tanuló is dobogósként végzett. Az Öveges József–Vermes Miklós Kárpát-medencei Fizikaverseny erdélyi fordulóit az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szervezi, a középiskolás korcsoportban 1994-től, a gimnazisták számára 2002-től.

  • Simon Béla Márk. Fotó: Albert Levente
    Simon Béla Márk. Fotó: Albert Levente

A szervezők szerint a verseny célja a tehetséggondozás (problémamegoldó, megfigyelő- és kísérletezőképesség fejlesztése), ugyanakkor kiváló alkalom a részt vevő országok pedagógusai számára a fizika oktatásának hatékonysága és korszerűsége összehasonlítására. Az EMT, a budapesti Eötvös Loránd Fizikai Társulat általános iskolai szakcsoportja támogatásával 2002-től szervezi meg évente az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyt VII–VIII. osztályosok számára, a középiskolás korcsoportnak már 1994-től tartják évi rendszerességgel a Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaversenyt a soproni Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló és Kutató Alapítvány támogatásával.

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium közös szervezésében rendezett hétvégi országos döntőn Deák László Ábel, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium hetedikes diákja első helyezést ért el az Öveges József-versenyen (felkészítő tanárok: Kocsis László és Czipa Loránd), a Vermes Miklós-versenyen a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum kilencedikes diákja, Simon Béla Márk a harmadik helyen végzett (felkészítő: Téglás Ákos).

A legjobb eredményeket elért diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi nemzetközi döntőjén, melyet az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győrben, az Oktogon Sopron Alapítvány Sopronban szervez meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2025-04-16: Jegyzet - Váry O. Péter:

Bogdán Laci látomása (Városjáró)

Aki sokat jár, sokat lát. Van úgy, hogy unalmas a napi körút, olyankor több idő marad a gondolkodásra. És nemcsak elmélkedésre, de emlékezésre is. Olykor egészen különös asszociációk késztetik az embert régi dolgok felidézésére, régi barátok megidézésére. Most például a városon átfolyó egyik patak medrének látványa. A hídról különös dolgokat lehet látni. Szóljon hát ez az írás egy régi jó barátról. És egy kicsit a mai állapotokról is.
2025-04-16: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Nagyböjti koncert a Szent József-templomban

Mivel a katolikus egyházban az idei esztendő jubileumi évnek számít, a csíkszeredai vonósnégyes – Veress Csaba és Péter Ernő (hegedű), Gábor Előd (brácsa), Lázár Zsombor (cselló) – koncertsorozaton játssza Erdély több városában Joseph Haydn Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című művét. Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomban adták elő a zeneművet a magyar költészet napján a cserkészek keresztútja és az esti szentmise után.