A kormány visszavonta tizenhárom kiemelt terv uniós támogatását

2009. március 5., csütörtök, Világfigyelő

A magyar kormány tizenhárom kiemelt terv korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza, mintegy harmincmilliárd forint értékben — közölte a kormányszóvivői iroda. A tegnap hozott kormánydöntés indoka: a projektgazdák nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt. A kormány a felszabaduló pénz jelentős részét a munkahelyek megmentésére csoportosítja át, illetve a nemzetközi válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére használja.

A tájékoztatás szerint véglegesen törölték a kiemelt projektek közül a Buda vára felújítását, amelynél — a kormányszóvivői iroda szerint — az I. kerületi Fidesz-vezetésű önkormányzat még tavaly változtatási tilalom elrendelésével akadályozta meg a beruházást. Ugyancsak törölték a projektek közül a kulturális értékek digitalizálásának szakmai előkészítését, az integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer kialakítását érintő fejlesztéseket, valamint a komáromi Monostori Erőd Euroregionális Kulturális és Turisztikai Központ megvalósítását. Egyes beruházások nem kerültek ki végleg a kiemelt projektek közül, megvalósításukra, esetenként más tartalommal, lehetőség lesz a következő két évben.

A kormányszóvivői iroda közölte: összesen 335 különösen fontos, kormánydöntést igénylő úgynevezett kiemelt terv megvalósítása, illetve előkészítése folyik jelenleg, ezek közül került ki tizenhárom.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-03-05: Világfigyelő - x:

Magyarország már negatív példa (Újabb mélyponton a forint)

Új negatív rekordot állított be tegnap a forint: az eurót 312,25 forinton is jegyezték délelőtt a bankközi kereskedelemben. A kereskedők elmondása szerint a piac kezdi ,,leválasztani" a forintot a térségbeli devizákról, és megkezdte a ,,fájdalomküszöb" próbálgatását. Rövidesen megtörténhet a 320 forintos technikai küszöb tesztelése, ahol valószínűleg stop-loss ügyletek állítják majd meg a további gyengülést, de jegybanki beavatkozásra is sor kerülhet — vélik a piacon.
2009-03-05: Világfigyelő - x:

Eltér a magyar és a szlovák álláspont

A magyar fél továbbra is indokolatlannak és aránytalannak tartja azt, ahogy a szlovák rendőrség fellépett novemberben a szurkolók ellen a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen — jelentette ki Balog Zoltán, a magyar parlament emberi jogi bizottságának elnöke a szlovák törvényho-zás társbizottságával történt tegnapi megbeszélés után.