Hitelek nélkül ― ezt most az októberi pénzügyi válságot követő februári valutapánik is ékesen bizonyította, a zloty is, a forint és a lej is elképesztően meggyengült, euró-álomhatárok dőltek meg ― a kelet-közép-európai régió gazdasága a csőd szélére sodródik, s ha a helyzet az elkövetkező hónapokban nem javul, gyors összeomlás fenyeget, a gazdasági vérkeringés máris észrevehetően akadozik, kis-, közepes és nagyvállalatok buknak be, csökken az export, növekszik a munkanélküliség, napról napra gyengülnek a nemzeti valuták.
A gazdaság, akár Münchhausen báró, csak önmagát húzhatná ki a gödörből, amelybe a pénzügyi világválság taszította, de erre nyilvánvalóan nem képes. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kelet-európai hitelek 84 százalékát nyugat-európai bankok és azok helyi leányvállalatai tartják kézben, ha ezek bebuknak, vége, fel kellene tőkésíteni őket, de erre a széthúzó unióban nincs közös akarat, s egyelőre csak körvonalakban derengenek a kelet-európai régiót megsegítő tervek is, noha a világ pénzügyi vezérei ezt már az októberi válság óta világosan látják, szinte semmi nem történt, s így a februári valutapánik újabb kavarodást, elbizonytalanodást okozhatott. Straus-Kahn, a valutaalap vezérigazgatója a G7-csoport pénzügyminisztereinek római ülésén már figyelmeztetett az új válsághullámra, a Világbank elnöke Európa új kettészakadásának veszélyeiről vizionált. A The Economist néhány napja már arról cikkezett ― kongatva a vészharangot ―, hogy Kelet-Európa elkerülhetetlennek látszó gazdasági összeomlása kihatással lehet az unió jövőjére is, a keleti régióban sokan úgy érezhetik, hogy a gazdag Nyugat a sorsukra hagyja őket, és ez a térségben amúgy is egyre erőteljesebben jelen lévő populista és nacionalista erők megerősödéséhez vezethetne. A másik nagy londoni gazdasági lap, a Financial Times a recesszió, az eladósodás és a munkanélküliség kiszámíthatatlan, a riasztó düh a csalódottság beláthatatlan következményeit hangsúlyozza. Az erősödő válság jelei végre lépésre kényszerítették a világ vezető nemzetközi befektetési és hitelintézeteit, és 24 milliárd eurós közös finanszírozási programot dolgoztak ki a több sebből vérző keleti régió megsegítésére, hangsúlyozva, hogy a támogatások a reálgazdaságot segítsék s a nagy európai bankok helyi leányvállalatai ne helyi érdekeltségeikbe ömlesszék a pénzeket. Mindenestől azonban ez a 24 milliárdos mentőcsomag szűkösnek tűnik, a Financial Times szakértői szerint ugyanis a kelet-európai pénzügyek helyreállításához legalább 120 milliárd euróra lenne szükség. A bankok 24 milliárdos hitelcsomagjának bejelentése után az unió állam- és kormányfői rendkívüli EU-csúcson cseréltek eszmét a gazdasági válságból kivezető esetleges kilábalás módozatairól, a tanácskozás végén viszont kijelentették: nincs szükség közös kelet-európai mentőcsomagra, a régió országait, ha nagy a baj, és ha mindenképpen rászorulnak, esetenként kell segíteni. Arról, hogy mégis ki és milyen eszközökkel indíthatja újra be a bedugult keleti hitelpiacokat, megint nem esett szó. Kilátásaink tehát egyre romolnak, s mindez beláthatatlan folyamatokat indíthat el a térségben, amely ismét joggal érezheti úgy, hogy lenézik, és nem veszik komolyan törekvéseit, hogy még mindig a gazdag Nyugat árva gyermeke, hogy ismét cserben hagyták, mint a történelem során annyiszor.
