Röviden — Váry O. Péter

2009. március 5., csütörtök, Világfigyelő
Válságban milliós juttatások

Felszólította a Fidesz a minisztereket és államtitkárokat, hogy azonnal fizessék vissza a felvett jutalmukat. Balsai István, a párt országgyűlési képviselője kijelentette, hogy miközben tombol a válság, az emberek pedig egyre nehezebben élnek, a miniszterek, az államtitkárok és a szakállamtitkárok busás jutalmakat tesznek zsebre, tavaly több mint 58 millió forint jutalmat kapott különböző jogcímeken huszonegy miniszter és államtitkár.

A kormányszóvivő ennek kapcsán közölte: tavaly október vége, a miniszterelnök erre vonatkozó bejelentése óta egyetlen kormánytag sem kapott év végi jutalmat. A jubileumi juttatás, a projektprémium és a céljuttatás viszont adott esetben továbbra is járhat az állami vezetőknek.

Bepanaszolta a rendőrséget

Bepanaszolta a rendőrséget Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (SZDSZ) a Független Rendészeti Panasztestületnél, mert álláspontja szerint a rendőrség belső vizsgálatának megállapításai nem kielégítőek. ,,A tatárszentgyörgyi ügy kapcsán már azzal kellett szembesülnöm, hogy a cselekményt kezdetben balesetnek kívánták beállítani, a helybéliektől el sem fogadták az egyértelműen szándékos emberölésre utaló bizonyítékokat" — olvasható közleményében. A képviselő szerint az elkövetők forró nyomon üldözése helyett a rendőrség számos esetben fontosabbnak tartotta az azonnali sajtónyilatkozatokat, amelyekben sürgősen kizárták a rasszista indítékot, helyette romák egymás közötti leszámolását, uzsorás hátterű jogvitákat szellőztettek meg. Feltételezése szerint az elhamarkodott, szakmailag megalapozatlan nyilatkozatok hátterében bizonyos rendőri szervek vélt megfelelési igénye áll.

Ostrom alatt a Naftogaz székhelye

Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálatok emberei behatoltak tegnap Kijevben az állami energiavállalat, a Naftogaz székhelyére, és gázlopás ügyében folyó vizsgálat címén őrizetbe vették az energetikai vámhivatal képviselőjét. A vállalat jogi osztályának igazgatója szerint az orosz Gazprommal ez év januárjában kötött megállapodás eredeti példányát követelték, Szerhij Davidenko szavai szerint ezeknek a dokumentumoknak a hiányában nagyon megnehezül a Naftogaz működése. Az ukrán nemzetbiztonság sajtóosztályának közleménye szerint a Naftogaz tisztségviselői 6,3 milliárd köbméter tranzitgázt tulajdonítottak el több mint 7,4 milliárd dollár értékben. Julija Timosenko ukrán kormányfő szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok akciója megtorlás volt az energetikai hivatal munkatársai ellen.

Pakisztán nem tárgyal a tálibokkal

Pakisztán nem tárgyal sem a tálibokkal, sem a terroristákkal, sem most, sem pedig a jövőben — szögezte le Aszif Ali Zardari. A pakisztáni elnök egy nappal azután, hogy Lahorban gyilkos támadás érte a Srí Lanka-i krikettválogatottat, hangsúlyozta: ,,Létfontosságú harcról van szó. Ha veszítünk, a világ is veszít. Nincsen jogunk a kudarchoz". A nyolc halálos áldozatot követelő lahori terrorakcióról a pakisztáni államfő úgy vélekedett: ez a támadás ismét megmutatta, hogy ,,milyen ördöggel kell szembenéznünk". A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek néhány gyanúsítottat a lahori terrorakcióval kapcsolatban, nem a fegyveres támadás végrehajtóit fogták el, hanem abban a reményben hallgatják ki őket a rendőrök, hogy információkat szerezhetnek az elkövetőkről.

Phenjan folytatja

Folynak az előkészületek Észak-Koreában egy nagy hatótávolságú, akár Alaszkát is elérő rakéta fellövésére — közölte tegnap a dél-koreai kormány országegyesítési minisztere, de hozzátette, nem hiszi, hogy a rakétaindítás bármelyik percben bekövetkezhetne. Hjun In Tek nem tért ki rá, honnan származnak az értesülések, de dél-koreai illetékesektől úgy tudni, Szöul hozzáfér azokhoz a felvételekhez, amelyeket amerikai kémműholdak készítenek észak-koreai helyszínekről. A miniszter arról sem szólt, a szöuli kormány hogyan reagálna egy esetleges újabb észak-koreai rakétakísérletre. Japán — amely szintén fenyegetve érzi magát az észak-koreai fegyverkezés miatt — azt tervezi, hogy egy Aegis radarrendszerrel felszerelt rombolót helyez készenlétbe, rakétaelfogóval a fedélzetén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-03-05: Világfigyelő - x:

Az unió jövője és a keleti régió (Kitekintő) — Bogdán László

Hitelek nélkül ― ezt most az októberi pénzügyi válságot követő februári valutapánik is ékesen bizonyította, a zloty is, a forint és a lej is elképesztően meggyengült, euró-álomhatárok dőltek meg ― a kelet-közép-európai régió gazdasága a csőd szélére sodródik, s ha a helyzet az elkövetkező hónapokban nem javul, gyors összeomlás fenyeget, a gazdasági vérkeringés máris észrevehetően akadozik, kis-, közepes és nagyvállalatok buknak be, csökken az export, növekszik a munkanélküliség, napról napra gyengülnek a nemzeti valuták.
2009-03-05: Közélet - x:

Nem várható tisztújítás az MPP-kongresszuson — Farkas Réka

Várhatóan nem lesz tisztújítás az MPP március 14-i kongresszusán, a szavazás során a küldöttek a jelenlegi elnökséget erősítik meg — jelentette ki Szász Jenő Sepsiszentgyörgyön, a párt megyei küldöttgyűlését követően. A háromszéki MPP-sek több ízben megfogalmazták az utóbbi időben, hogy szükségesnek tartanák az országos tisztújítást, ám a megyei ülésen még csak célzás sem hangzott el erre vonatkozóan. Kulcsár Terza József elnök szerint tartaniuk kellett magukat az országosan meghatározott napirendhez, abban pedig nem szerepelt ilyen pont. Tudtával a kongresszus dönt majd arról, miről vitáznak a küldöttek, Szász Jenő szerint egy előző országos elnökségi ülésen határozzák meg a tanácskozás programját.